Botka László a Klauzál téren március 15-én: Mi a ’48-as hősöket követve kiállunk az európai szabad Magyarországért!

Megkegyelmezett az időjárás Szeged március 15-i ünnepi műsorának: minden programot meg lehetett tartani: idén is méltón, büszkén emlékezett Szeged az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire.
Botka László a Klauzál téren
március 15-én: Mi a ’48-as hősöket követve kiállunk az európai
szabad Magyarországért!

Az idei programsorozat is a Dóm téren kezdődött. Szeged nevében a Dóm téri Patheonban Kozma József önkormányzati képviselő koszorúzta meg Petőfi Sándor és Batthyány Lajos szobrát. Mindkét helyszínen a Rókus I. Általános Iskola gyerekkórusa énekelt, Batthyány  Lajos mellszobránál így.

 

 

A Dóm téri koszorúzás után a Széchenyi téren várták az ünneplőket, térzenével, majd a Himnuszra ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót. Itt közreműködött a Pavane táncegyüttes és a Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar. Az ő vezetésükkel vonultak át az emlékezők a Klauzál térre.

 

 

A Kossuth Lajos szobrával szemben, az oroszlános kút előtt felállított színpadon kezdésnek a Szeged Táncegyüttes marossárpataki táncokat adott elő. Ezután hívta színpadra Ács Petra, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze, az ünnepség konferansziéja Botka Lászlót ünnepi beszédének elmondására.

 

„Mi, Szegediek a márciusi ifjak örököseinek tartjuk magunkat, akik a 12 pontban megfogalmazott követelések mellett a mai napig büszkén kiállunk” – kezdte beszédét Botka László. Majd arról is beszélt, hogy

 

  • „1848-ban nemesek, parasztok és polgárok, értelmiségiek, mesteremberek, liberálisok és konzervatívak közösen álltak ki a zsarnoksággal, az igazságtalansággal, az elnyomással szemben.
  • Hiába szorongatnak minket felülről, hiába próbálják megmondani, mi jó és rossz nekünk, mi nem engedünk a ’48-ból.
  • A reformkor nagyjaihoz hasonlóan mi is abban hiszünk, hogy hazánkat nem lehet kisajátítani, az itt élő embereket nem szabad egymás ellen kijátszani, megosztani.
  • Széchenyi felkarolta a Duna és a Tisza szabályozását, Kossuth egyenlő jogokat és lehetőségeket követelt a szegényeknek is, és bátran kimondta, hogy a tehetőseknek többet kell a közösbe tenni, hogy »fizessenek a gazdagok«! Mi ennek a gondolatnak az örökösei vagyunk, és saját erőből mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a szegediek egymással békében, egységben és egészségben élhessenek.
  • Az európai Szeged nem tűrheti, hogy korlátozzák szabadságát. Mi a mai napig hálásak vagyunk, hogy a nagy árvíz után Nyugat-Európa támogatásával sikerült újjáépíteni a gyönyörű, független, önálló városunkat. Hálásak vagyunk az Európaiak közösségének, hogy a mai napig támogatja otthonunk fejlődését. Büszkék vagyunk rá, hogy a szegedi nagykörút Brüsszel, Berlin, Párizs, Bécs és London nevét viseli.
  • A ’48-as forradalomból erőn felül vettük ki a részünket és az utolsó pillanatig kitartottunk.
  • 1849-ben Szeged volt a forradalmi kormány utolsó székhelye, Kossuth Lajos itt mondta el utolsó nyilvános beszédét.
  • 1956-ban mi gyújtottuk lángra a forradalom lángját, a szegedi ifjúság fogalmazta meg elsőként a forradalmi követeléseket.
  • 1989-ben a rendszerváltás reformkörei nálunk tartották első ülésüket.”

 

A polgármesteri beszédet hamarosan külön cikkben teljes terjedelmében is olvashatják.

 

 

Botka László után a Szegedi Nemzeti Színház művészei – Ács Petra, Gömöri Krisztán, Károlyi Krisztián és Krausz Gergő – adtak ünnepi műsort. Utánuk a Szeged Városi Kórusegyesület összevont kórusa az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium tanulóival közösen 48-as dalokat énekeltek.

 

A színpadi műsort követte a Kossuth-szobor megkoszorúzása:

  • Szeged önkormányzata és lakossága nevében Botka László polgármester, Kovács Tamás gazdasági alpolgármester és Binszki József várospolitikai alpolgármester,
  • a Szegedi Tudományegyetem nevében Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes,
  • a Szegedi Rendőrkapitányság nevében Szenti Szabolcs Sándor alezredes, kapitányságvezető és a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség nevében Hallai Zsolt Péter alezredes, kirendeltségvezető,
  • a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 12. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda nevében koszorúz Pontyik Pál őrnagy

koszorúzott. Őket követték a pártok és civil szervezetek képviselői. Koszorúzott

  • a Magyar Szocialista Párt,
  • a Demokratikus Koalíció,
  • a Momentum Mozgalom,
  • a Jobbik,
  • az LMP,
  • a Polgári Válasz Mozgalom,
  • a Pro Jure Egyesület és
  • a Nemzetközi Szent György Lovagrend.

 

Az ünnepség a Szózat közös éneklésével ért véget.

 

A Szeged Televízió élőben közvetítette a Klauzál téri ünnepséget. nézze meg (újra), hogy emlékezett Szeged!