Bosszúból felakasztotta ismerősét, de az nem halt meg, a vádlottat nyolc évre ítélték Szegeden

A felakasztott férfi maradandó hangszál- és agykárosodást szenvedett. Az ítélet jogerős.
Kovács M. Norbert

2021. december 09. 10:05

Bosszúból felakasztotta ismerősét, de az nem halt meg, a vádlottat nyolc évre ítélték Szegeden

Jogerősen nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy Bács-Kiskun megyei férfit, aki felakasztotta ismerősét, hogy így leckéztesse meg őt – tájékoztatott a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön. A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat.  

 

A férfi 2016 nyarán úgy próbált meg megleckéztetni egy másikat, amiért az meglopta a szüleit, hogy tanyájának udvarán éjszaka megvárta a hazatérő férfit, leütötte, majd felakasztotta, a történteket pedig úgy állította be, mintha a férfi öngyilkosságot követett volna el. Miután úgy látta, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt.

 

A sértett életét csak az mentette meg, hogy az élettársa megtalálta, az időközben értesített mentősök pedig újraélesztették. A férfi maradandó, hangszálbénulással járó sérüléseket és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

 

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a vádlottat bűnösnek találta, és nyolcéves büntetést szabott ki, az ítélet viszont nem emelkedett jogerőre, mert a férfi és védője fellebbezést jelentett be ellene. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azonban a fellebbezéseket nem ítélte alaposnak, ezt az álláspontját a táblabíróság is osztotta, és helybenhagyta a törvényszék ítéletét.