Bod Péter: Azért ez nem a mesebeli szabólegény igazsága, ugye?

Bod Péter

2022. február 21. 21:00

Bod Péter: Azért ez nem a mesebeli szabólegény igazsága, ugye?

Ne foglalkozzunk egy pillanatra azzal, hogy kormányzatilag mennyire domesztikált szervezet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Azzal se, hogy függetlenség legapróbb jelei sem fedezhetők fel a kamarai elnök, Parragh László szakmai portréján. Összpontosítsunk arra: mi hangzott el a kamara évnyitóján Orbán Viktortól.

 

Lehetetlenség kitérni a témák sokaságát felölelő beszéd minden elemére, amely egyszerre szólt vidékfejlesztésről, Budapest gazdasági szerepéről, a magyar vállalatok termelékenységi mutatóiról, a magyar tulajdonú cégek exportképességéről, pontosabban annak hiányáról, a hazai adóztatás mértékéről, a magánkézbe adott hazai egyetemről és az uniós támogatásokról.

 

Maradjunk ez utóbbinál. A világjárvány után gondolt egy merészet az unió, és a hétéves költségvetés mellett létrehozták a Helyreállítási alapot, amely nagységrendileg ugyanakkora összeget mozgat, mint a normál brüsszeli pályázatokat finanszírozó uniós költségvetés.

 

A Helyreállítás alap egyértelmű célja, hogy részben vissza nem térítendő összegekkel, részben kedvezményes kamatozású hitelekkel elősegítse az tagállami gazdaságok minél gyorsabb talpra állását. Még tömörebb megfogalmazásban: többletösszeggel segítik a gazdaság felpörgését.

 

Ennek a keretnek az egyik rész alanyi jogon jár a tagállamoknak, míg a kedvezményes hitelkeret felhasználásáról ki-ki maga dönthet. Vagyis dönthet úgy: nem kéri.

 

Magyarország nem kéri a hitelt, ami nem kizárólag érthetetlen, hanem az erről szóló döntés teljes egészében magán viseli az antidemokratikus döntéshozatal ismérveit. Erről a miniszterelnök egymaga döntött még tavaly februárban, amikor az Európai Bizottság elnökével, Ursula von de Leyennel tárgyalt.

 

Mivel itt eurómilliárdról van szó, az a legkevesebb lett volna, hogy a hitelfelvétel elfogadásáról vagy elutasításáról tárgyaljon a kormány és a parlament. Hangsúlyozom: legitim döntés az elutasítás, még akkor is, ha ésszerűtlen. Látjuk, nálunk egészen más, és máshogyan történt.

 

De történt más is tavaly, és ez aligha így szerepelt a magyar kormány forgatókönyvében. Elunva és megelégelve a magyarországi gyakorlatot, Brüsszel úgy döntött: jogállamisági feltételek meglétéhez és garanciájához köti a Helyreállítási alap vissza nem térítendő keretének folyósítását.

 

Ezzel szinte egyidőben felfüggesztette az alap folyósítását Magyarországnak és Lengyelországnak. Pontosabban: a kifizetés el sem kezdődött.

 

Orbánék legalább tíz éve a bolondját járatják az EU-val. Az onnan érkező fejlesztési pénzek felhasználása egy jól körülhatárolható gazdasági érdekcsoportnak hajt eszelősen nagy hasznot. A közbeszerzési pályázatok megcinkelésével, a túlárazással és a bennfentes információk épülő tenderekkel.

 

A módszerek változatokosak, de talán nem is annyira, aminek végeredménye elborzasztó: egy felcsúti gázszerelőnek ma nagyobb a vagyona, mint az angol királynőnek.

 

Brüsszel sokáig nem hitt a szemének. Majd élvezhette a szabad lopás zavartalan éveit a Fidesz az uniós pályázatok kedvezményezetti körével, megannyi NER-lovaggal.

 

Egyszerűen azért, mert az unió korrupció elleni fellépése olyan lassú, amihez képest a szenior atlétikai versenyek százméteres döntőjének kilencven év futói fénysebességgel száguldanak.

 

Eltartott tíz évig, amíg a hiányzó védekezési módszereket kidolgozta Brüsszel az olyan enyves kezű államok ellen, amilyenné hazánkat sikerült lealacsonyítania Orbán Viktornak.

 

Itt térnénk vissza a kereskedelmi és iparkamara évnyitóján elhangzott miniszterelnöki beszédre. A Helyreállítási alapban egyelőre szunnyadó eurómilliárdok hiányoznak a magyar gazdaságnak, és a pénzre éhes és folyamatosan pénzzel etetett fideszes gazdasági körnek.

 

Az Orbán számára kétségkívül kellemetlen helyzetben rá jellemző módon annyit képes magából kipréselni a miniszterelnök, hogy: „Attól, hogy igazunk van, pénzünk még nincs.”

 

A miniszterelnök régen ugyanazt játssza, ha frappánsnak szánt politikai kijelentéseket igyekszik tenni. Miközben nem mond igazat, sőt nyugodtan kijelenthető, hogy hazudik, erkölcsileg megemeli magát. Úgy tesz, mint a népmesék egyszerű szabólegénye.

 

A mesebeli figura alapállását kölcsönzi magának Orbán, mert ezzel és a hasonló mondataival azt igyekszik sugalmazni és sulykolni, hogy a világ erősebb, mint szabólegény, de ez az igazság birtoklásának tényén nem változtat.

 

Orbán nem szabólegény, sőt e pillanatban ő az ország leggazdagabb embere. És legalább ilyen fontos, hogy nincs igaza. A Brüsszellel folytatott játéka kezd a végéhez közeledni. Nem könnyű ezt tudomásul venni, de amikor rálépett erre az útra, tudni lehetett, hogy így fog végződni.

 

A szabályokat rendszeresen megszegőket előbb-utóbb minden valamire való közösségben rendszabályozzák. Pontosan ez történik most Magyarországgal és Lengyelországgal. A végtelenségig mégsem lehet lopni. Olyan pénzt különösen nem, amit más országok adófizetői is összeadnak. 

 

Németországban, Hollandiában, Franciaországban joggal kérdezhetik meg vezetőpolitikusaikat az ottani választók, hogy mire is fizetnek pályázati pénzeket Magyarországnak. A gázszerelő vagyonát növelni? 

 

Az EU éppen az egyik fontos pénzcsapot zárta el, amelyiken beérkezhetett volna mindent átszövő korrupcióhoz szükséges pénz. Az a pénz, amelyhez hozzászoktatta a Fidesz a maga gazdasági holdudvarának szereplőit.

 

Milyen igazsága lehet annak az embernek, aki a maga alkotta korrupciós rendszer fenntartásában érdekelt, és ehhez kéri a pénzt az uniótól? Azért ez nem a mesebeli szabólegény igazsága, ugye?

 

A bajok másik része, hogy túlárazás miatt 30-50 százalékos haszonkulccsal dolgozó NER-lovagok aligha örülnének, ha az uniós pályázatok kivitelezőjeként 5-10 százalékos nyereséggel kellene beérniük. Ahogyan az normális ügymenetben és országban történni szokott. 

 

Simicska találta ki, hogyan kell nagyipari méretekben megcsapolni és magánzsebekbe irányítani az uniós fejlesztési pénzeket. A rendszer működtetéséhez egy idő után Simicska sem kellett. Tudjuk, mi történt vele. 

 

Brüsszel tíz év után ezt hűbéri rendszerre épülő gyakorlatot nem óhajtja pénzelni. Egy, a szabályokat követő ország esetében valóban lehet úgy fogalmazni, hogy az uniós források alanyi jogon járnak a tagállamoknak. 

 

De a szabályszegő, szabályromboló, Brüsszelt kifizetőhelynek tekintő Orbán maga számolta fel azt a lehetőséget, hogy Magyarország valóban tagja lehet annak az értékalapú közösségnek, amit Európai Uniónak hívnak. 

 

A lomha brüsszeli gépezet önvédelmi okokból is mozgásba lendült, és a pénzcsapok elzárásával jelzi, hogy mennyire nem ért egyet azzal, ami Budapesten történik.

 

Az pedig, hogy a kereskedelmi kamara tagjai előtt hogyan magyarázkodik a magyar miniszterelnök, édeskeveseket érdekel.

Címlapon

mutasd mind