Bezár a független színházak fesztiválja: Nem tűrjük, hogy elpusztítsák az egész életünket! – üzenték a Thealter színpadáról a fiatalok

Tíz nap alatt, nyolc helyszínen több mint harminc produkciót láthatott a 32. Thealter közönsége. A független színházi fesztivál idei programjai szombaton este a Nagymamával álmodtam című monodrámával érnek véget. Most is a fiatal művészek és a színházi sokszínűség állt a fesztivál középpontjában.
Rafai Gábor

2022. augusztus 06. 18:15

Bezár a független
színházak fesztiválja: Nem tűrjük, hogy elpusztítsák az egész életünket! – üzenték
a Thealter színpadáról a fiatalok

Az idén már harminckettedik alkalommal rendezte meg a MASZK Egyesület a Thealter fesztivált, amely most is a hazai független szcéna legizgalmasabb színházainak előadásait tűzte műsorára.

 

A programsorozat fő helyszíne ezúttal is a Régi Zsinagóga ódon hangulatú épülete volt, de játszottak még többek közt a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházban, a Grand Caféban és az újszegedi ligetben is. 

 

Fontos jellemzője volt idén is a fesztiválnak, hogy a válogatásban hangsúlyos helyet kaptak a fiatalok és az aktualitásokra reflektáló kortárs dráma – ezúttal is számos ilyen produkciót láthatott a közönség.

 

Első alkalommal jött Szegedre az egri Harlekin Kortárs Bábművész Stúdió. A Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe című, felnőtteknek szóló bábkomédiát Éry-Kovács András írta és rendezte.

 

Különleges regényadaptációval érkezett a Thealterre a marosvásárhelyi Yorick Stúdió is. Barabás Olga és Sebestyén Aba a Lázadni veletek akartam című Bódi Attila-regény színpadra adaptálásáért és megrendezéséért idén elnyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat.

 

– Leginkább az lepett meg az idei fesztiválon, hogy milyen sok fiatal színész vállalta, hogy megmutassa önmagát, hogy a személyes élettörténetével, vagy annak jelenlegi szakaszával valami reflexióban mutatkozzon meg a közönség előtt. Legtöbbször saját maguk írták, dramatizálták ezeket az előadásokat. Az idei a megmutatkozás bátorságának fesztiválja volt, de maradt bőven titok is. Számomra a két legerősebb produkció idén Vilmányi Bedett előadása, az 1V1 és a szerda esti A nagy kacsashow volt, a többi előadás vagy valamilyen történelmi távlatból, vagy a nagyon közeli jelenből reflektált különféle kérdésekre. Láttam olyan előadást is, ami azt mutatta be, hogy mi mindent kell eltűrniük az azonos nemű pároknak a mai Magyarországon. Az előadásokat látva azt kell mondjam, egyáltalán nem dugják homokba a fejüket a mai fiatalok, nagyon is kritikusak. Az ő számukra az a tét, hogy csak a fiatalságukat rabolják, pusztítják el, vagy az egész életüket. Azt már látom, hogy nem fogják tűrni! – összegezte zárás előtt az idei Thealtert Balog József, a fesztivál művészeti vezetője.

 

Nyitóképünk a Nagymamával álmodtam című monodráma egyik előadásán készült. (Fotó: Ráde Péter)