Berkes Rudolf: Ki döntheti el, mit láthatok a Facebookon?

A közösségi médiával kapcsolatos kezdeti hurráoptimizmus mára odáig fajult, hogy a társadalom és a politika minden gondjáért-bajáért a techcégeket tesszük felelőssé. A közösségimédia-platformok kihasználják pszichés sebezhetőségeinket, véleménybuborékba zárnak minket, felgyorsítják a dezinformáció terjedését– mégis, egyre népszerűbbek, sőt, egyre csak több és több a felhasználójuk. A közösségi médiával még sokáig együtt fogunk élni, ezért működésüket etikusabbá és kockázatmentesebbé kell tenni.  Pontosan az ilyen átfogó és kiegyensúlyozott szabályozás dilemmáit és lehetőségeit vizsgálta friss kutatásában a Political Capital.
Szeged.hu

2021. december 04. 15:45

Berkes Rudolf: Ki döntheti el, mit láthatok a Facebookon?

Valószínűleg 2021-re egy olyan új korszak kezdetéként tekintünk majd vissza, amelyben a big-tech és a közösségi média egyre szigorúbb ellenőrzés alá kerül. A globális szintű vita a nagy techvállalatok – elsősorban a Facebook – szabályozásáról már évek óta tart, de érdemi előrelépés alig történt. Nem csoda, mivel egész eltérő érdekei vannak a különböző nemzetállamoknak, a szupranacionális szervezeteknek, az érintett techcégeknek, és nem mellesleg a kiszolgáltatott felhasználók tömegének.

 

Megítélésünk szerint a kívánatos alapelv az, hogy a technológiai platformok legitim pénzügyi szempontjait össze lehessen hangolni a közösségi szempontokkal úgy, hogy a szólásszabadság is csak minimális mértékben sérüljön, egyúttal a lehető legkisebb mértékben adjon teret a manipulációnak.

 

A viharos tenger, amit mindenki be akar hajózni  

 

A nagy közösségimédia-platformok olyanok, mint az óceánok. Hatalmas kiterjedésük révén több milliárd embert kapcsolnak össze, belső működésüket ember által kontrollálhatatlannak tűnő erők határozzák meg. Az államok egyszerre próbálják kihasználni kereskedelmi és hadászati lehetőségüket, kiterjeszteni rájuk befolyásukat, máskor helyrehozni a viharok vagy az ütközetek okozta károkat, gátakat, védett kikötőket építve. Bár többen is próbálkoznak közülük, egy állam sem képes egymaga uralni a világtengereket, de még a nemzetközi egyezmények sem képesek megszelídíteni azokat. Egyelőre.

 

A példa jól érzékelteti, hogy az sem világos, mikor melyik állam törvényeit kellene alkalmazni a Facebook-óceánon. Előfordulhat például, hogy egy német felhasználó, a malajziai nyaralása során egy orosz oldalra rak ki spanyolul egy holokauszttagadó posztot az amerikai székhelyű vállalat közösségimédia-platformján. Ebben az esetben melyik állam törvényeit alkalmazhatja a Facebook? Az egyes államok joghatósága nem terjed ki egyértelműen a Facebook egy adott szegmensére, hiszen az államhatárok nem működnek a digitális térben. Egységes nemzetközi gyakorlat hiányában pedig a Facebookra hárul ennek a kérdésnek a megválaszolása.  

 

De még ha sikerülne is a közösségi médiát szabályozó intézkedéscsomagot hozni, félő, hogy többet ártanánk vele, mint használnánk. A különböző korlátozó intézkedéseket ugyanis az adott országok belpolitikai viszonyainak és a demokrácia állapotának fényében érdemes vizsgálni. Az álhírek és a félrevezető információk terjedésének visszaszorítása például kétségkívül nemes cél, de ugyanaz a korlátozás, ami egy fejlett demokráciában mérsékelt hatású, egy kevésbé demokratikus országban jóval szélsőségesebben csapódhat le, és a kormánnyal szemben kritikus hangok elhallgattatására is irányulhat. A minket megfigyelő cégeket nem érdemes tehát lecserélni a megfigyelő államra, hiszen azzal csak tovább korlátoznánk saját szabadságunkat az online térben.  

 

A kulcs az átláthatóság

 

Egyelőre nagyon kevés információnk van arról, mit, hogyan, milyen időközönként machinál a Facebook az elhíresült algoritmusokkal. Ahogy a Coca-Cola sem fogja soha nyilvánosságra hozni a receptjét, arra sem érdemes várnunk, hogy teljes betekintést nyerjünk abba, mi mindenen múlik, mit tol az idővonalunkra a Facebook. Az üdítőnek viszont legalább ismerjük az összetevőit (ha az arányait nem is), így aztán tisztában lehetünk vele, hogy akad köztük jó pár, ami káros az egészségre. 

 

Sejtjük, érezzük ezt kedvenc közösségimédia-felületeinkről is, de ahhoz, hogy ténylegesen fel tudjuk mérni, mivel állunk szemben, sokkal többet kellene tudnunk róluk. Van, aki a gyermekek védelme miatt tartja ezt fontosnak, van, aki a politikai manipuláció mozgásterének szűkítése miatt, és van, aki szerint az átláthatóság az első lépés ahhoz, hogy az óriásvállalatok végre elszámoltathatók legyenek. Ha van valami, amiben minden komolyan vehető szakértő egyetért az az, hogy a tartalomszabályozásnak, az algoritmusoknak és a célzott hirdetések működésének a jelenleginél jóval átláthatóbbnak kell lenniük. A Political Capital is arra jutott a téma kutatása során, hogy a szabályozással az átláthatóság kikényszerítését kell elérni; ebben mind a nemzetállamoknak, mind a szupranacionális szervezeteknek, mind a civil szférának lehet szerepe.

 

Megítélésünk szerint az algoritmusok helyett az emberi döntéseknek nagyobb szerepet kellene biztosítani a tartalommoderálás terén. Az algoritmusok ugyanis nem értik a humort, az iróniát, az emberi fogalmazásban lévő árnyalatokat. Ami pedig még fontosabb: az algoritmusokat, az emberekkel ellentétben nem lehet érdemben számon kérni a döntéseikért. Az algoritmusok és az automatizált megoldások (avagy a mesterséges intelligencia) segítséget nyújthatnak a problémás tartalmak észlelésében, azonosításában és megjelölésében az emberi moderátorok számára, de a problémás tartalom szankciójáról már humán döntés szükséges. A kiindulópont az, hogy emberi tevékenység megítéléséről ne mesterséges intelligencia, hanem ember döntsön; minden ettől való eltérést pedig alaposan meg kell indokolni. Az átláthatóság tehát azt is jelenti, hogy van kihez fordulni jogorvoslatért, ha a Facebook korlátoz vagy letilt minket. Egyének, civilek, államok – ki mit tud (tenni)?  

 

Az átláthatóság csak a kezdet. Az már komoly előrelépés lenne, ha az egyetemi kutatók és az újságírók végre megérthetnék az algoritmusok működését, de a problémákat ez önmagában még nem oldaná meg. A hírfolyamunkat ugyan az algoritmusok állítják össze, de a megjelenő tartalmakat mégiscsak a felhasználók gyártják. Átlag felhasználóként is meg kell értenünk, hogy ezek a felületek a saját gyengeségeinket használják fel arra, hogy eladjanak nekünk valamit – legyen az egy ruhadarab vagy egy ideológia. A saját döntéseinken múlik, hogy mennyit és hogyan használjuk a közösségi médiát. Meg kell tanulnunk tehát kontrollálni az impulzusainkat, válogatni a hírforrásainkat és kitörni a saját véleménybuborékunkból. Az állami szabályozás nem fogja varázsütésre megszüntetni a problémákat, ehhez a felhasználók tudatosságára is szükség lesz.  

 

Az állami mellett a civil szféra is sokat tehet a tudatosítás érdekében: informálhat, edukálhat és óvatosságra ösztönözhet mind a közösségi média általános használatában, mind az információk kritikusabb feldolgozásában. A civil társadalomnak tehát az lehet a feladata, hogy a nemzeti kormányokat és uniós szerveket olyan irányba tolja az uniós jogalkotás során, aminek eredményeképp egy átfogó, de mérsékelt szabályozás születik, amely biztosítja az egyensúlyt a biztonság és az alapjogok védelme között.

 

Ha legalább ezekben az elvekben sikerülne közös nevezőre jutni, a Facebook-óceán háborgását fokozatosan le lehetne csillapítani.  

 

A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében érdemi vitát indított a közösségi média szabályozásáról, különös tekintettel annak jogi, etikai következményeire, a dezinformáció terjedésére, a radikalizációra, egyszersmind a demokráciára gyakorolt hatásairól. A kutatás gyűjtőoldaláról többek között a tanulmány, az azt megalapozó vita cikkei, a kerekasztal-beszélgetés is elérhető.  

 

(A szerző a Political Capital elemzője)

Tovább olvasom

Címlapon

mutasd mind