Baj lesz, baj van! – Brandt István olvasói levele

Minden szülőnek a legnagyobb kincse a gyermeke. A nagyszülőnek pedig még az unoka. Eteti, itatja, altatja, vesz neki sok szép ajándékot karácsonyra, elutaznak ide és oda, van nyári tábor és kirándulás – már ahol van, de induljunk ki abból, hogy van.
Szegedi Tükör

2021. november 14. 12:08

Baj lesz, baj van! – Brandt István
olvasói levele

Azon viszont sokkal kevesebbet gondolkodnak, kevésbé aggódnak, hogy ki és mire fogja tanítani gyermekeiket, hogy milyen foglalkozása lesz, ha felnő, mit fog dolgozni az elkövetkező 40–50 évben; hogy azt fogja-e csinálni, amire a legalkalmasabb, ami őt a legjobban érdekli, amihez képessége van. Vagy azt, amit lehet, amit a döntéshozók ráerőltetnek.

Mert Orbán Viktornak van oktatáspolitikája, és így az oktatásért felelősöknek is van koncepciójuk. És az iparkamarának is, Parragh elnökkel az élen. (Igen, ő az a Parragh, aki – megértve a kormánypropagandát – összekeveri a pedofíliát a homoszexualitással: „Nehezen viselem, amikor... kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik” – amiből persze logikusan az következik, hogy Parragh elmélete szerint heteroszexuális tanár nem taníthatna testnevelést a másik nemű diáknak…) Parragh koncepciója – amelyet a miniszterelnök is elfogad –, hogy Magyarországon a (német) iparnak alapvetően összeszerelőkre van szüksége, ezért a fiatalokat leginkább a szakoktatásba kell terelni.

 

Ezt szolgálja a tankötelezettség 18-ról 16 évre történt leszállítása, a fizetőssé kiterjesztett egyetemi oktatás, az, hogy az egész gazdaságpolitika a multiknak történő bedolgozásra épül, hogy a szakképzésben jelentősen magasabbak a fizetések, mint a gimnáziumokban tanítóknál, az egyetemi bérekről nem is beszélve.

 

Mert az oktatásban az a legnagyobb baj, hogy alacsonyak a fizetések. A kezdő szakmunkás ma már többet keres, mint aki 20–30 éve van a tanári pályán. És a helyzet csak romlik, mert tanítani már senki sem akar a fiatalok közül. Illetve tanítani szeretne, csak amikor megtudja, mennyi a tanári fizetés, már akkor pályaelhagyó lesz, mielőtt még egyáltalán elkezdte volna...

 

Azok az európai országok, amelyekben színvonalas az oktatás, hosszú távra terveztek, a tantervet nem egy-egy párt ad hoc ötletei alapján állították össze, hanem szakértők dolgozták ki, hosszú évek alatt. Ott először megteremtették a feltételeket és évek, évtizedek során alakult ki ez a rendszer, a pártok egyetértésével, konszenzussal, mert tudják, hogy a jövőjük a tét. Ott a pedagóguspálya elismert, a tanárképzésre sokszoros a túljelentkezés. ahová csak a legkiválóbbak juthatnak be – rájöttek, hogy a legjobbak tudják tanítani legjobban a gyermekeinket, hogy majd ők is sikeresek lehessenek.

 

Látszólag azzal sincs baj, hogy összevonják a természettudományos tárgyakat, a kémiát, fizikát, biológiát, egyetlen tantárgyi keretbe, ahogyan sok más országban. Mert egy biológia–testnevelés vagy egy fizika–matematika szakos tanár nem tud most magas színvonalon tanítani olyan ismereteket, amelyeket ő is csak gimnáziumban tanult évtizedekkel ezelőtt. A gond az, hogy ez a tervezett váltás megint nem egy hosszú távú, előremutató koncepció része, hanem tűzoltás, azért, mert az iskolákban pár év múlva nem lesz kémia, fizika vagy biológia szakos tanár. A most tanítók átlagéletkora közel 50 év, és az évente nyugdíjba vonuló pedagógusok száma kb. duplája a kezdők létszámának, ami különösen igaz a természettudományokat (és az informatikát, a matematikát) oktatók esetében. Tavaly az egész országban mindössze egyetlen kémia szakos tanár végzett.

 

A pedagógusok megalázásával ér fel az, amikor a miniszterelnök bejelenti a pedagógusok 10 százalékos béremelését. Orbán Viktor nem szereti a pedagógusokat. Mert azok tiltakoznak, tüntetnek, és legtöbben nem is használják a NER által az iskolákra kényszerített egyentankönyveket. Mert a pedagógusok (még) gondolkoznak.

 

Ezzel a 10 százalékos bejelentéssel valószínűleg sikerült minden olyan fiatalt még jobban eltávolítani a pedagógus szakmától, aki néha nézi a netet, és hallott róla, hogy a minimálbér január 1-től 20 százalékkal lesz magasabb...

 

Pedig a megoldás egyszerű. Csak azt kellene betartani, amiben a Fidesz-kormány megegyezett a pedagógusokkal 2013-ban – e megállapodás szerint most a bérük a mainak körülbelül a duplája lenne. Azért, hogy legyen jó pedagógus 5–10 év múlva is.

 

Kedves Szülők, Nagyszülők! Kezdjenek el aggódni. Vagy tenni valamit. Mert baj nemcsak lesz, hanem már van! Nagy baj.

 

Brandt István