Babaváró hitele van? Jobb, ha nem költözik külföldre és nem válik el

A babaváró hitelesek közel kétharmada már teljesítette a kamatmentesség megtartásához szükséges gyermekvállalást az MNB adatai szerint. Igen ám, de ez nem azt jelenti, hogy a hitel biztosan kamatmentes marad a futamidő végéig, ahhoz más feltételeknek is meg kell felelni. A rendelet szerint a kamattámogatást később, a gyerekvállalás után is el lehet veszíteni például válás esetén, vagy ha a házaspár mindkét tagja külföldre költözik a futamidő alatt – írja az rtl.hu.
A portál arra emlékeztet: az indulás óta 2105 milliárd forintot vettek fel a fiatal házaspárok, ami a maximális hitelösszeggel számolva is több mint 200 ezer házaspárt jelent. Az első igénylők számára az ötéves határidő közel másfél év múlva jár le, akkortól még többen találkozhatnak a babaváró hitel hátrányaival. Figyelembe véve, hogy 2021-ben a korábbi stagnálást követően ismét megugrott a válások száma, egyre többen lesznek kitéve annak a kockázatnak, hogy egy esetleges válás miatt elveszítik az állami támogatásokat, és jelentős büntetőkamatot kell fizetniük.