Az undorító libsi – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. május 25. 12:43

Az undorító libsi – Sinkovics Gábor
jegyzete

„Nézd: mennyi hajó!

álomba haló

tülküktől zeng a csatorna;

ez mind tied: ints!

s nincs oly csoda-kincs,

mely lábad elé ne omolna!”

 

Charles Baudlaire

 

Olyan gyönyörű ez a reggel, fiúk.

Madarak trilláznak versenyben, szinte kórusban. A nap bekukucskál az öreg diófa lombjai között. A két hátsó lábára lebénult, de még nagyon is élni akaró kutya elégedetten szunyókál. Milyen egyszerű kép ez.

 

Afféle rózsaszín helyzetjelentés. Közhelyes. Hatásvadász.

Nem tudom, hogy ezt ti hogyan írjátok le mélymagyarul, nemzetiesen. Keresem a szót, keresem a hangot – a ti hangotokat, amiből talán tanulhatok, sőt tanulhatunk, valamennyien. Keressük az ideológiátokat, az életfilozófiátokat, hogy magunkévá tegyük. Nem könnyű. Mert ti nem akartok segíteni, inkább csak harcoltok folyamatosan, csőre töltött seprűvel hadonásztok és mindenkinél okosabbnak képzelitek magatokat. Meggyőződésem, hogy a rendszert, amelyben élünk leginkább miattatok utálja a fél ország. Miattatok, akik odamartok, odarúgtok, odahánytok mindenre és mindenkire, akiben, vagy amiben ellenséget láttok.

 

A haza ellenségét.

Írtok, beszéltek, megint írtok, megint beszéltek, folyamatosan, mintegy bizonygatva, folyamatosan bizonygatva, hogy ez a létező világok legjobbika. Orbanisztán, abszurdisztán, az illiberális demokrácia bölcsője. És közben gyűlöltök mindenkit, aki nem tapsol és nem hódol be nektek.

 

Nektek, és a vezéreteknek.

 

Kaszaboltok jobbra, balra, nem néztek sem embert, sem istent, ha valaki visszapofázik nektek. Az sem érdekel benneteket, ha valaki a magyar kultúra fontos része, aki a közönség kedvence. Ti belerúgtok szívfájdalom nélkül Cserhalmi Györgybe, gyűlölitek Hofit, gyűlölitek és féltek az örökkévalónak szóló monológjaitól, mert pontosan tudjátok, hogy tűéles kritika. Ti kiröhögitek Bödőcs Tibort, mert tükröt állít elétek az operettrendszeretek elé. Nektek nem számít milyen zenéket írt, és mit alkotott életművében Dés László. Gyuri bá’ a pártlap epehányója, a mindennapi cinizmus megtestesítője, a folyamatos jópofa, a rendszer „ironikus” megmondó embere írta ezt néhány napja Désről:

 

„A liberális értelmiség muzikális ikonja is elmondta, mennyire rosszul döntött a magyarság, amikor április 3-án a moslékszextett helyett a kormánypártokra voksolt.”

 

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző szaxofonművész minap a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Drágabolgárúr mikrofonja előtt leplezte le az Orbán-rendszer csalárd gyakorlatát. Nem tetszett ez nektek, fiúk, igaz? Ne pofázzon már ez a Dés. Fújja inkább a szaxiját, nem? Ne legyen véleménye, ne érezze úgy hogy álszent, korrupt, hamis világot teremtettek az ő imádott országában.

 

Kussoljál, Dés!

 

Ezt üzeni nektek is Gyuri bá’, aki évtizedek óta mártja bele a tollát, a pennáját bárkibe, ha azt a hatalom, a rendszer, vagy a főnökei megkívánják. Így ír még Désről.

 

„És eddig sajnos úgy tűnik, hogy joggal tette hozzá bánatosan a szaxofonvirtuóz, aki szerint a magyar emberek egyszerűen nem tudnak demokratikusan gondolkodni, pedig épp ideje lenne már változtatni ezen...”

 

A liberális értelmiség.

 

Gyuri bá’ is ezt hangoztatja, de ez szitokszó nálatok fiúk, akit gyűlöltök, akit a nemzet ellenségének tartotok, arra azt mondjátok liberális, vagy libsi. Vagy egyszerűen csak hazaáruló. Mert olyan könnyű ezt skatulyába tenni, felcímkézni, két-három millió magyar (tetszik, nem tetszik ennyien rühellik a rendszereteket...) ahelyett, hogy egyszer valamelyikőtök elgondolkodna, és megpróbálná megírni, vagy legalább kinyomozni, megkérdezni, hogy az ország egyik fele miért nem hódolt be Orbán Viktornak.

 

A jótevőnknek.

 

A vezérünknek. A főideológusunknak.

 

Miért vonják kétségbe, hogy amit ő és a maga köré gyűjtött bólogatójánosok tesznek, azt valóban a hazáért, a nemzetért teszik.

 

Nehéz dolog ez, fiúk.

Királykodni, jófejeskedni, okoskodni, a bölcsek kövét a zsebben hordani, miközben tudjátok, hogy minden második ember kiröhög benneteket. Vagy legalábbis nem kér az álszent, nemzetieskedő, keresztényieskedő hablatyolásotokból.

 

Nem könnyű rendszerszolgának lenni.

Ha nem veszitek nagyképűségnek, ezt pontosan tudom.

 

És nem könnyű hitelesnek maradni egy konzervatívnak nevezett országban. Majd valamelyikőtök egy unalmasabb délutánon írja már le vezércikkben, mit is jelent konzervatívnak lenni. De úgy istenigazából. Mert azt már sikerült megfogalmaznotok, hogy mi is és ki is az a libsi. A korábbi lemezlovas, a folyamatos íráskényszertől hajtott hobbista írta:

 

„A libsi egy felszínesen szabadelvű figura. Általában felületes ismeretek, tudatlanság, akár nettó butaság jellemzi. Nagyfokú öntudattal párosulva. Korlátozott szellemisége ellenére intellektuális és morális felsőbbrendűséggel, meggyőződéssel hiszi, hogy magasztosabb nézetből, másoknál jobban vizsgálja a világot. Sőt, ő az igazság egyedüli birtokosa. Mindezt gyakran szóvirágokkal, bölcseletekkel próbálja nyomatékosítani, gyakorlati érvek helyett. Állandó közléskényszerrel, túlfűtötten képvisel minden olyan ügyet, ami a fennálló társadalmi renddel, annak többségi tagjaival szembeni harcos kiállásban nyilvánulhat meg...”

 

Tökéletes. Csodálatos. Zseniális.

 

Fogadjuk is el eme nagy gondolkodó érvrendszerét, csak úgy lenne frankó ez az egész, ha legalább ilyen részletesen kielemeznétek, fiúk mondjuk a gázszerelőt. Az ő életét, a meggazdagodását, az intellektusát, a szerelmi életét. Láttuk őt csókolózni a Parlamentben, valamennyiünk nagy örömére. Elemezzétek ki a koronagondnok felemelkedését is, az Ibizán pislogó Árpiét, vagy Pistámat, a vőt, ahogy ifjonti fejjel begyűjtötte a milliárdokat.

 

Vagy ez már nem ideológiai kérdés?

 

Mi az érték a számotokra? Mi az igazi kultúra, amelyre büszkék vagytok, amelyet a magatokénak éreztek? Ha Dés László egyszerűen csak libsi, aki pofázik ahelyett, hogy szaxofonozna, akkor mit írtok, mit gondoltok a matyóhímzéses dalnoknőről, aki folyamatosan magyarázkodik, és egyre idegesítőbb. Aki takargatja a tetoválásait, a mélymagyar falvédővel, aki a vallásról beszél folyamatosan, pedig – az a legbelső ügyünk, az nem tartozik senkire. Azt nem szokták kidobolni, vagy kiplakátolni.

 

Jó lenne egy kis fegyverszünet, fiúk.

Hogy ne vízi pisztollyal és mérgezett nyilakkal lövöldözzön az ország egyik fele a másikra. Hogy ne üzenje meg a rendszerkritikus színésznek valaki, hogy kicsontozza, ha meglátja az utcán, hogy érjen véget a megbélyegzés, a felcímkézés, az ellenségkép-keresés.

 

Illúzió.

 

Hiszen ti ebből éltek, ezért kapjátok a fizetéseteket: a karaktergyilkosság a munkátok része. És még azt sem lehet kétségbe vonni, hogy akad közöttetek, aki nemcsak seggnyalásból, megélhetési kényszerből, hanem meggyőződésből teszi mindezt, mondván jó ügyet szolgáltok, sőt, csak ti szolgáltok jó ügyet. De a világ ezer meg ezer színű.

És aki ellenetek, a rendszeretek ellen szavaz, aki felemeli a hangját, mert nem tetszik neki, hogy lenyúlják a közpénzt, hogy jachton ringatóznak, hogy cinikusan beleröhögnek a kisember pofájába, hogy minden az övék – az nem feltétlenül liberális, az csak egy gondolkodó magyar ember, aki más világra számított ebben az országban. Aki azt hitte, hogy a demokrácia majd valóban elhozza számára – a demokráciát.

 

De üres szavak ezek, fiúk. Unalomig ismételt, már semmiről nem szóló, és azt átlagembert egyáltalán nem érdeklő szavak, kifejezések. Az átlagembert az érdekli, hogy már mennyi pénzt kell belezsúfolni a pénztárcájába, ha vásárolni megy. Hogy már százszor meg kell gondolnia, hogy mit vesz, hogy a helyzet még csak most kezd majd igazán rosszra fordulni. Hogy a fosztogatás, majd az osztogatás eredménye hamarosan meglátszik.

 

Ez a lényeg, fiúk.

Miközben ti csőre töltött seprűvel hadonásztok.

 

Ellenségre vadásztok.

 

Művészre, kisemberre, bárkire, aki meg mer szólalni.

 

De... javasolnám az ideológus lemezlovasnak, a libsik gyűlölőjének (csodálatos volt a fotó a cikk mellé: egy szemüveges szerencsétlent tettek oda, mintegy jelezve, ezek mind szerencsétlen hülyék, csak hőbörögni tudnak...) hogy valamelyik táncesten játssza már le ezt a vidám dalt, csak a béke kedvéért, aztán közben láthatja, hogy a Dead Can Dance Yulunga című száma visszahozza még a halottak jókedvét is.

 

 

  • Mert ebben az országban a választások óta kötelező jókedvűnek lenni.
  • Mert egységes a nemzet.
  • Mert jólét köszönt ránk.
  • Mert mi magyarok különlegesek vagyunk.

 

Aki meg mégsem így gondolja, az kussoljon, és elmehet a jó büdös francba.