Az orvosi kamarát egy nap alatt bedarálták, a finnek és svédek NATO-csatlakozásának ratifikálása újabb két hetet késik

Az Európai Unióban már csak Magyarország nem hagyta jóvá a két északi állam felvételét, a NATO-ban pedig Törökország az egyetlen kivétel rajtunk kívül.
Kékes Viktória

2023. március 02. 08:19

Az orvosi kamarát egy nap alatt bedarálták, a finnek és svédek NATO-csatlakozásának ratifikálása újabb két hetet késik

Csak március 20-án dönthet az Országgyűlés Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról - tudta meg a hvg.hu. Az újabb csúszás oka, hogy a Fidesz múlt heti kihelyezett frakcióülésén arról határozott, tárgyalódelegációt küld a két skandináv országba. Kocsis Máté akkor a „vitarendezés” szükségességével indokolta a döntést, mert svéd és finn részről „durván, alaptalanul közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”. Azóta azt is tudjuk, hogy a delegációt Hende Csaba, a törvényalkotásért felelős parlamenti alelnök és Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke vezeti. Ellenzéki tagok felkéréséről nem tudni, de amúgy sem valószínű, hogy vállalnák.

 

A hvg arra emlékeztet: a “vitarendező” célú, amúgy nem is hivatalos parlamenti delegáció tárgyalásainak semmilyen jogi kötőereje nincs, a svéd és finn NATO-csatlakozás 4 órás parlamenti vitájában pedig a Fidesz és a KDNP is jelezte, hogy támogatják a NATO-bővítést.

 

Azaz a vitarendező küldöttség csupán egy politikai akciónak tekinthető, ahol Orbán ismét megmutathatja nyugati szövetségeseinknek: vele nem érdemes ujjat húzni.

 

Mindenesetre a parlament bevárja a delegáció visszaérkezését és csak ezután, Kövér László házelnök új napirendi javaslata szerint március 20-án szavazhatnak majd a képviselők a NATO-bővítésről.

 

Miközben a két északi ország csatlakozásának ratifikálása lassan nyolc hónapja húzódik, a kormánnyal szembeszegülő Magyar Orvosi Kamara bedarálásáról kivételes eljárásban döntött hétfőn az Országgyűlés. Amennyiben megvan a politikai akarat, mindössze egyetlen nap alatt bármit át lehet verni a kétharmados fideszes többségű Parlamenten.

 

Vélemények

mutasd mind