Az Agykutatás hetén idén a kábítószerekről és az orosz rulettről is szó lesz Szegeden

Az Agykutatás hete alkalmából már tizennegyedik alkalommal rendeznek országszerte tudománynépszerűsítő programokat, amelyeken az emberi agy működésébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Idén is csatlakoztak az online programsorozathoz a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudósai.
A rendezvénysorozat keretében Budapest mellett Szegeden, Pécsen és Debrecenben is várják az érdeklődőket a kutatók március 13. és 19. között.
A rendezvénysorozat részeként több laborlátogatást, szakmai előadást, valamint interaktív bemutatót is szerveznek az érdeklődőknek.
A kutatók évről évre más érdekes, az agykutatással kapcsolatos témakörrel készülnek a különböző helyszíneken.
A látogatók megismerkedhetnek az agykutatást segítő modern technikai újításokkal, valamint mindezek idegrendszerünk fejlődésére gyakorolt hatásával, választ kaphatnak arra, milyen agyi eredetű betegségek megoldásán dolgozik az orvostudomány, de bemutatják azt is, hogyan kell elképzelni egy agykutatással foglalkozó labort.
Az esemény szegedi házigazdája idén is a fél évszázados hagyománnyal bíró Szegedi Biológiai Központ. A hazai élettudományi kutatások meghatározó intézményének kutatási témái között szerepel a molekuláris és sejtbiológia, a baktériumok ipari hasznosítása, a termesztett növények irányított nemesítése, valamint az emberi egészség és a környezetvédelem.
Március 16-án, csütörtökön délután előadásokkal és laborbemutatókkal várják az érdeklődőket.
A szegedi programok délután 4 órakor kezdődnek. Elsőként Sija Éva Dizájner drogok – orosz rulett, vagy illegális emberkísérletek? címmel tart előadást, majd Benyhe Sándor a 21. századi drogok sajátosságait elemzi.
Délután 5 órától este 7 óráig folyamatosan indulnak laborlátogatások. A témák között az Alzheimer-kór modellezése szerepel, bemutatják a pásztázó tű-szondás mikroszkópokat és az érdeklődők betekintést nyerhetnek az agyi hajszálerek speciális szerkezetébe is.
Az Agykutatás hete sorozat programjainak mindegyike ingyenes, de néhányuk előzetes regisztrációhoz kötött.
Mivel programok akár kisiskolások számára is élvezhetők, ezért a szervezők iskolai osztályok jelentkezését is várják.
