Az élet ólom – Méhes János olvasói levele

Ez a két ősi népszokás tűnik számomra legszimpatikusabbnak, noha tudom jól, hogy így év végén számtalan jóskönyv kerül fogalomba. Azoknak a nyájas olvasóknak, akik nem veszik a fáradságot, hogy az interneten utána járjanak az ólom-, illetve gyertyaöntés rejtelmeinek, pár mondatban ismertetném a legfőbb tudnivalókat. (Én is a netről koppintottam!)
Az ólom könnyen, gyorsan olvadó fém, elég egy evőkanálban gyertya vagy gázláng fölé tartani. Amikor már folyékony, hirtelen mozdulattal egy régi kulcs lyukán keresztül kell egy lavórnyi vízbe csurgatni. A képződött ólomtörmelék szeszélyes alakjából annak a jövőjét (foglalkozását) jósolják meg, aki azt öntötte: hajadon lányok pedig ebből találgatják, hogy ki és micsoda lesz jövendő férjük. Tehát az ólomöntés nem csak a szüzek privilégiuma!
A gyertyaöntés az egyik legegyszerűbb szilveszteri varázslási módszer. Ehhez forrásban lévő víz fölött melegítsék a gyertyát, míg nem lesz folyékony. Ekkor a felmelegített anyagot hideg vízbe kell önteni, és megnézni milyen alakot vesz fel. Az alakok kirajzolódó formáját kell ezután értelmezni.
Szerintem nem árt néhány próbaöntéssel rutint szerezni, nehogy a szilveszter mámorában sérüléseket szerezzünk, én legalábbis ezt fogom tenni. Ígérem, hogy 2023 első napjaiban, bármilyen eredményt kapok – küldetéstudatom mellőzésével –, arról őszintén be fogok számolni, elvégre nem vagyok én politikus!
Méhes János