Az egykori szocialista házelnök, Szili Katalin csatlakozott a KDNP-hez

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó belépett a Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP)  jelentette be a kisebbik kormánypárt elnöke pénteken Budapesten.
Hollósi Zsolt

2023. március 31. 14:03

Az egykori szocialista házelnök, Szili Katalin csatlakozott a KDNP-hez

Semjén Zsolt pártelnök a Parlamentben a közmédiának elmondta: öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a Kereszténydemokrata Néppárthoz. Mint mondta, Szili Katalin nemzeti elkötelezettsége, az egyházak iránti szimpátiája, hozzájuk kötődő szolgálata mindig ismert volt. Felidézte, hogy Szili Katalin a gyurcsányi időkben, amikor a Magyar Állandó Értekezletet megszüntetve megakadályozták az összmagyar együttműködést, házelnökként létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amivel átmentette a magyar-magyar párbeszédet.

Szili Katalin azt mondta: az elmúlt 12 év senki földjén tartózkodásához képest a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közössége áll hozzá legközelebb. A belépéssel formálisan is csatlakozik ahhoz a közösséghez, ahová eddig is tartozott – hangoztatta.

 

 

Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem – fogalmazott a politikus.

 

 

Szili Katalin színes és kanyargó politikai pályafutása 1983-ban indult az MSZMP-ben, amelynek 1989-ig volt tagja, akkor az MSZP egyik alapítója lett. 1992 és 1994 között pécsi önkormányzati képviselő volt, emellett 1993 és 1994 között az MSZP parlamenti frakciójának szakértőjeként dolgozott. 1994-ben egyéni képviselőként (Baranya megye 2. választókerület) bejutott az Országgyűlésbe. 1998 és 2006 között minden alkalommal megnyerte választókerületét, a 2010-es országgyűlési választásokon viszont pártja Baranya megyei listájáról jutott a törvényhozásba. 1994-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkárává nevezték ki, mely posztot az 1998-as kormányváltásig viselte. 2000 és 2004 között az MSZP országos elnökhelyettese volt. 1998-ban az Országgyűlés alelnökévé, majd 

 

2002-ben a Magyar Köztársaság első női házelnökévé választották. 2010 októberében távozott az MSZP-ből, és saját pártot alapított Szociális Unió néven, melynek elnökévé is választották. 

 

 

Szili Katalin színes és kanyargó politikai pályafutása 1983-ban az MSZMP-ben indult  – egy értékrendet szolgál, ezért most belépett a KDNP-be (fotó: Facebook)

 

Szintén elnöke volt a 2013 szeptemberében megalakult választási pártnak, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak. 2014 óta egyre jobban a Fideszhez látszott kötődni, de most inkább a KDNP-be lépett be.

 

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, Hargitai János, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt Baranya vármegyei elnöke (balról) és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, miután bejelentették, hogy Szili csatlakozik a KDNP-hez (fotók: MTI/Illyés Tibor)