Az ársapkás termőföld is a NER-közeli gazdálkodóknak kedvez

A 2013. évi földforgalmi törvény múlt év végi módosítását követően a föld eladási ára tíz százaléknál nagyobb mértékben nem haladhatja meg az előző évben helyben kialakult szokásos és átlagos forgalmi értéket – írja a Népszava.
Egy rábaközi gazdálkodó a lapnak azt mondta,
„az új rendelkezés nagyon álságos, hiszen a látszat a kevésbé tehetős gazdálkodók megsegítése, a valós szándék viszont az, hogy NER-közeli gazdálkodók tudják áron alul megszerezni az osztatlan közös tulajdonban lévő földeket.”
Szerinte a törvény megszületésének oka lehetett az is, hogy a nagy állami beruházásokhoz szükséges termőföldek kisajátítását egyszerűbbé tegyék.
„Így sokkal könnyebben és gyorsabban lehet a tulajdonosokat kisemmizni”.
Hasonló állásponton van Raskó György agrárközgazdász is:
„Az ársapkával az Orbán-kormány a gazdáknak akar jót tenni, ez a társadalmi kör 99 százalékban a Fideszt támogatja, így voltaképpen a saját csapatukat erősítik. Az eladó kényszerhelyzetben van, mivel csak az állam által ráerőltetett összegért értékesíthet, nem pedig annyiért amennyit egy piaci vevő fizetne neki. Akinek sok van, az most nem ad el földet, aki meg szeretne, az nem a többséget alkotó körhöz tartozik, és az állam számára politikailag érdektelen ember. A magyar falut uraló fideszes gazdák köre a hatalom megtartásához sokkal fontosabb az Orbán-kormány számára, mint az összehangoltan fellépni nem képes többi szereplő. Ezért született ez a nagy ötlet” – magyarázta a szakember.
A lapnak nyilatkozó gazdák egyébként meglepődtek az ársapka bevezetésén. Szerintük azt semmi nem indokolja, mert a jelentős infláció és az extrém magas bérleti díj miatt megállt a földértékesítés, minimális a mozgás a piacon, csak az értékesíti most a földjét, akinek valamiért muszáj.
Gőgös Zoltán, az agrártárca volt államtitkára szerint az osztatlan közös tulajdonban lévő földek megkaparintása lehet az árcsökkentés és az ársapka bevezetésének oka, hiszen így egyesek még viszonylag olcsón komoly termőterületekhez juthatnak hozzá.