Árstop után: fokozatos árstart? – Ceglédi Zoltán jegyzete

Hülyén néz ki leírva, de akkor is tény: van valami ijesztő az árstop-politika változatlan fenntartásában. Mármint az, hogy nem tudjuk, mire várunk és mi jön utána.
Ceglédi Zoltán

2022. június 03. 10:51

Árstop után: fokozatos árstart? –
Ceglédi Zoltán jegyzete

A választási kampány fontos üzenete volt a „megvédés”. Orbán Viktor megvéd minket a háborúba sodródástól, gyermekeinket az óvodai nemváltoztatástól, fűtött lakásainkat a gázelzáró ellenzéktől, hiteleinket a bedőléstől, satöbbi, és főleg: hétköznapjainkat az elszabaduló infláció és az energiaválság némely következményétől. Az egyik legfontosabb politikai képesség azt hitelesen eladni, hogy rám lehet bízni az ország.

 

Aztán a különadós bejelentéssel megérkezett az első kijózanító pofon, a megszorítások első csomagja. Sok mindenbe belenyúltak, de az ármaximalizálás a rendszámos mókától eltekintve sehol nem változott. Holott!

 

Holott az alapállításom az, hogy normális ember, aki nem bután kommunista, nem gondolhatja, hogy az állami ármeghatározás sínpárja meghosszabbítható Bicskéig. Egyszer le kell zárni ezeket, legalábbis a többségüket. Abban pedig kialakulni látszik egy hallgatólagos társadalmi konszenzus, hogy valahogy adagolva, elemenként eltérő ütemezéssel kellene ezt végrehajtani. A farhátról megjegyzett, de sokkal fontosabb alapélelmiszereket, olajat, lisztet, cukrot, húsokat is tartalmazó termékcsomag ármaximalizálása például egyre kisebb jelentőséggel fog bírni az egyebekben tragikusan elszállt élelmiszerárak sűrűjében, az egyes családi költségvetéseket tekintve. Plusz itt még tere is lehetne a versenynek, ami alakítaná az árakat. Akár gondolkodhatnánk Ujhelyi kuponos megoldásán is.

 

 

Ezt az árstopot lehetne a legkevesebb lépéssel elengedni, esetleg áfacsökkentéssel kombinálva; vagy felülvizsgálni a termékek körét, illetve a jogosultakét. Kevesen emlékeznek rá, de annak idején Kóka János miniszterként, vagyonos emberként kifejezetten javasolta-kérte, hogy legyen módja az alanyi jogú családi pótlékról eleve lemondani, mivel őt nem kell így támogatni, másnak meg a duplája is kevés lenne. Nos, szerintem Varga Mihály is ki tudná fizetni a liszt meg a cukor valódi árát, és érti is, miért nem oké ez az árrögzítő generális megoldás.

 

 

És tankolni is tudna osztrák árakon. Itt se gondolhatja senki, hogy örökre maradhat a benzinkutak ráfizetéses működése. Mert egyelőre maradt, a tankolók zöme ugyanis magyar, akiknek továbbra is rögzített az ár. A jövedéki adó és az áfa csökkentése mellett, lépcsőzetes, időben elnyújtott áremelésekkel lehetne visszahozni az üzemanyagárakat a valóságba.

 

Akinek az autó passzió, az kifizeti a drágább benzint is, akinek viszont létszükséglet, azt segíteni kell a részleges kiváltásban – ilyen jó gyakorlat a minden tömegközlekedési eszközre érvényes német bérlet 9 euróért, de lehetne járatot sűríteni, útvonalat bővíteni, a tömegközlekedést fejleszteni, hogy a drágább autózásból kevesebb is elég legyen. De már itt is nagyon ésszel kéne emelgetni az árakat.

 

Amiben pedig végképp óvatos lennék, az a háztartási energia, áram és gáz. Igen, az eleve ellentmondásos rezsicsökkentés és az orosz energiafüggés régi és hangos kritikusa vagyok – ugyanakkor nem látok a jövőbe, a jelen pedig maga is bizonytalan. Honnan jön majd olaj és gáz, mennyibe fog kerülni idehozni, feldolgozni? Erről ma fogalmunk sem lehet az orosz–ukrán háború miatt. Ezért nem mernék úgy általában heveskedni a piac ár követelésével, mert nem látom, ez mit jelent holnap akár. Furcsának is tartom, hogy ma ugyanabból a fővárosközepi jómódból flegmáznak, hogy „zárjuk el azonnal a gázt, legfeljebb felveszünk otthon egy pulóvert”, ahonnan telente a leghangosabb az egyébként indokolt kormánykritika, hogy megint mennyien fagytak meg a lakásukban. Ha elzárod a gázt, vagy „csak” durván megemeled az árát, vajon többen vagy kevesebben fognak kihűlni? Én annyit merek itt állítani, hogy ha kell, magam például vagyok olyan helyzetben, hogy érdemben is többet fizessek rezsi gyanánt – főleg, ha és amennyiben Varga Mihály a hozzám hasonló mintegy félmillió katás kisvállalkozónak nem növeli a terheit, nálam hagyja a pénzt, amiért dolgozom, és abból fizetek többet gázra meg egyebekre. Ugyanakkor a falusi nyugdíjas szüleim érdemben nem tudják már bővíteni a bevételeiket, talán arra is kéne gondolni, mi történik velük egy áremelés után.

 

És amivel kezdtem: ijesztő az a lufihámozás, amiben vagyunk, mert egyelőre szinte semmit nem tudni arról, mi lesz az árstop-megoldások vége, sorsa, kifutása. Tudjuk, hogy ez nem fenntartható, és nem túl megnyugtató, hogy a kormány úgy tesz, mintha ez lenne a természetes állapot. Valami tervet mutassanak már, lécci. Cizelláltabbat, mint amit én fentebb vázoltam.