Végre, végre! Aki nem érti, hogy miért a tojás és a krumpli lett hatósági áras 12 év világraszólón sikeres kormányzás után egy ilyen erős, büszke, unortodox országban, mint a miénk, az nem tudom, mit csinált az elmúlt ötven év frizsiderszocializmusában, majd fridzsiderilliberalizmusában, mert hogy nem a konyhában sertepertélt a vasárnapi ebédek előtt, az biztos.

De mostantól – Bödőcs poénjával élve – ismét négy helyen lehetünk panírosak, imáink meghallgattattak, hiszen minden ársapkát kapott, ami a rántott húshoz szükséges. Sült krumplival. A panír nem hatósági áras, de a morzsát majd elszedjük a békegalambok elől. Akinek tartármártás és barackbefőtt is kell a rántott húshoz, az fizessen, megérdemli. Fizetni fog egyébként, kis túlzással annyit, mintha az alapanyagok – csirkemell, sertéscomb, tej, liszt, tojás, étolaj, krumpli – nem lennének hatósági árasak, de az biztos, hogy ha ennél is több mindent akar venni a boltban, még rá is fizet. Nem lesz a pénzénél. Üres lesz a hűtő, mi lesz így a fridzsiderilliberalizmussal? Ja, a tej azért kell, mert abban illik kicsit áztatni a húst, hogy puhább legyen. Állítólag.

A krumplileveseseknek és a rakottkrumplistáknak mondom, rossz úton vannak, illúziókat kergetnek, tessenek csak jófajta tejfölt meg valami tisztességes kolbászt venni, semmit sem érnek a tojás 30 forintos és a krumpli mondjuk 40–50 forintos árcsökkenésével. A kolbász és a tejföl ára közelít a duplájához, sokaknak luxustermékek már ezek.

Felhúzták az ársapkát a tojásra és a krumplira, Orbán Viktorék tehát ismét a nép ütőerén tartják a kezüket. Mondjuk kicsit kevésbé szorosan is tarthatnák, mert lassan lebénulunk, de, hát a szeretet is szoríthat és a gyűlölet is gyengíthet ugyebár. A minap elém jött egy fotó, ez:

Ez alapján nehéz lenne a multik sanyargatását, a háborús inflációt, a szankciós inflációt, Sorost, Brüsszelt, a háttérhatalmakat, a gyíkembereket vagy mondjuk az üzemanyagárakat okolni. A munkaerő sem valószínű, hogy olcsóbb lenne Szlovákiában, mint nálunk. Ugyanabban az áruházban ugyanaz a tészta ott nincs 1 euró, azaz nincs 400, nálunk majdnem 1000 forint.

Egyre-másra jönnek a hírek arról, hogy Spanyolországban 30 százalékkal, Olaszországban 15–20 százalékkal, Ausztriában és Németországban 25 százalékkal olcsóbb bevásárolni ugyanazokat a terméktípusokat a 3–4-szer akkora fizetésből, mint itthon. Mi folyik itt? Lassan úgy jár ki a magyar Romániába vásárolni, mint jártak ők az áruhiányos időszakaikban 30 évvel ezelőtt. Mi most az árak miatt járunk, azért, hogy fogjunk pár ezer forintot. Az egyik Csongrád-Csanád megyei kistelepülés polgármestere azt írta a Facebookon, 66 forint a tojás a hozzájuk közel eső romániai üzletben. Nálunk most talán a hatósági ársapkában lehet 80 forint. Persze, nem mindegy a méret, de akkor is. Miként lehet ez? 

Mondom a tippjeimet:

1. A 27 százalékos rekordáfa miatt, aminél nincs nagyobb az Európai Unióban, és amiből ezermilliárdokat nyer a költségvetés. Rajtunk, magyarokon nyerészkednek, mert ilyen drágán külföldi már csak akkor vásárol nálunk, ha muszáj vagy ha megbolondult. A nyerészkedés ezermilliárdjait aztán olyan elképesztően fontos dolgokra költik, mint kasélyfelújítás, stadionok, meg 7,8 milliárdos atombombás nemzeti konzultációk, ami szimpla hűtlen kezelés és közveszéllyel való fenyegetés.
2. Ágazati különadók miatt. Senki se higgye, hogy az áruházláncok nem termelik ki az extraadót, amit a válságban kivetett rájuk az Orbán-kormány. A 2020-ban bevezetett nettóárbevétel-alapú kiskereskedelmi adó sávosan emelkedő adómértékét növelték, most a 100 milliárd forint fölötti sáv 4,1 százalékot adózik, a 30–100  milliárd forint közötti sávban 1 százalék az adókulcs. Az 500 millió és 30 milliárd forint közötti részre marad a 0,1 százalékos mérték, míg 500 millió forintos éves árbevétel alatt továbbra sem kell fizetni extraprofitadót. Ezt is mi fizetjük. Hogy is szól a mondás? Az a baj a kommunistákkal, hogy mindig kifogynak a mások pénzéből...
3. Árstopok miatt. Egyrészt az árstopos termékeken buknak az áruházak és boltok, nekik a törvény szerint ugyanis a tavaly elfogyott mennyiségig idén is rendelniük kell az ársapkás csirkemellből, csak amíg tavaly kerestek az 1600 forintos csirkén, most buknak. Ezért, amit elbuknak az árkorlátozásokon, azt visszaszerzik a többi termék árán, emeléssel.
4. Az energiaárak rászabadítása a piaci szereplőkre. A rezsicsökkentés marad, de mivel csak a lakosságnak és csak bizonyos szintig, az áremelkedésekkel valamennyit kifizetünk abból, amit a rezsicsökkentés miatt nem fizetünk ki. Más kérdés, hogy évekig a rezsicsökkentett ár alatt volt az áram és a gáz világpiaci ára, az így keletkezett állami haszonból nem képeztek energiakasszát, amiből most valamelyest kompenzálni lehetne az árakat. Mondjuk a vállalkozásoknak is. Most az épp befolyó adóból kompenzálnak, ahogy sikerül, miközben az elmúlt lassan három évben közel 14 ezer milliárd forint hiányt (2020: 5000 milliárd, 2021: 5000 milliárd, 2022: eddig közel 4000 milliárd) hozott össze a központi költségvetés. Elképesztő szám.
5. Az orbáni kockázat miatt. Az eddigieknél is sokkal fontosabb tényező. Miért ne menjen el a piaci plafonig az árban a kereskedő, ha olyan gazdasági környezetben kell dolgoznia, amiben bármelyik pillanatban hatósági árat szabhat meg a kormány, tönkre téve üzleti tervet, eltüntetve hasznot és perspektívát, torzítva a piacot. Ilyen környezetben minden piaci szereplő – teljes joggal – beárazza a gazdasági kormányzat napról napra változó, ötletszerű, gyakran ágazati szereplőkre szabott itnézkedései miatt kialakult bizonytalanságot. Ha nem teszi, tönkremegy. Elképzelhetjük mi lesz most a tojáságazattal. Azt a tojást, amit 110 forintért adtak a boltban, most 80-ért kell adni. Egyrészt emiatt áruhiány lesz, másrészt mivel a kereskedő bukik majd a tojáson, elkezdi keresni a lehető legolcsóbb tojást. A magyar termelő viszont jellemzően drágán termel, kiesik az ellátási láncból, mert a kereskedő nem tőle fog tojást venni. Vagy bent marad a láncban, de akkor áron alul kell adja, tönkremegy. És egyelőre szó sincs kompenzációról.
6. Az árfolyam miatt. Ez is egyfajta kockázat, sőt, a legkonkrétabb kockázat. Mivel az eurózóna sokkal stabilabb a dicsőséges „forintzónánál”, az importált termékek ára úgy leng ki, ahogyan a forint huppan föl rodeózás közben Don Quijote szamarán. A gyenge forint drága importárut is jelent. És mivel 12 év alatt nemcsak a gázbeszerzést nem sikerült diverzifikálni, azaz csökkenteni az egyforrású beszerzést több forrásúra, kivédve az oroszoktól való függőséget, a magyar élelmiszeripar elleátási láncait sem sikerül legalább annyira kiépíteni, hogy ne kelljen importálni mondjuk sertéshúst, csirkét, hagymát meg krumplit. Utóbbit is kell, decembertől már nem lesz magyar burgonya, onnantól jön a lengyel. De vajon ki hoz majd be olcsóbban krumplit annál, mint amennyiért adhatja? Hogy lesz így sült krumpli a rántott húshoz? Egyébként hol alapított burgonyakutató intézetet Magyarország? Üzbegisztánban. Hova repült a miniszterelnök tegnap? Üzbegisztánba. Ennyi.
7. Körbeinflálódás miatt. Minden drágul: a fuvardíj, az üzemanyag, a munkadíj, az alkatrész, a csomagolóanyag, az alapanyagok, a rezsi, a bérleti díj, tényleg minden. Mire egy termék a vásárló asztalára jut, az ellátási lánc minden tagja ráteszi a költségeit (nagyjából) kompenzáló emelést, mi meg vevőként csak pislogunk, hogy szinte már hetente vagy naponta ugrik egy termékek ára a boltban. Nem csoda, hogy az élelmiszereknél 40 és 59 százalék közé mérik az átlagos drágulást a Központi Statisztikai Hivataltól a különböző saját árkosarakat számoló szakportálokig.

Ebben a harcban egyedül maradtunk, mi vásárlók. Ha a kosztpénz növelhető, lassan duplája már a két évvel ezelőttinek ugyanaz a fogyasztói kosár. Ha nem tudjuk növelni a vásárlásra költött pénzt, akkor meg egyre több áru kerül ki a kosarunkból, mert nem bírjuk megfizetni. Így csökken az életszínvonalunk, életminőségünk, és csúszunk lefelé.