Aranyérmes száguldás kajak 200 méteren: Tótka Sándor mindenkit lesprintelt Tokióban – VIDEÓ

Szenzációs versenyzéssel nyerte a döntőt. Csizmadia Kolos negyedik lett.

2021. augusztus 05. 07:00

Aranyérmes száguldás kajak 200 méteren: Tótka Sándor mindenkit lesprintelt Tokióban – VIDEÓ

A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, így most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka – az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t – szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, és miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg galériánkat! (fotók: MTI)

Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.

Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya – korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni.

Férfi K-1 200 méter

olimpiai bajnok
TÓTKA SÁNDOR (MAGYARORSZÁG) 35.035 másodperc

2. Manfredi Rizza (Olaszország) 35.080
3. Liam Heath (Nagy-Britannia) 35.202
4. CSIZMADIA KOLOS (MAGYARORSZÁG) 35.317

Tovább olvasom