Ápolók Napja: igazi hősöket ünnepeltek Szegeden

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezete az Ápolók Napja ünnepségen köszöntötte a megyei szakápolásban dolgozókat. Ezen jelen volt Balogh Zoltán, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos elnöke, Szécsényi Rózsa, önkormányzati képviselő, Novkov Veszelika, a szegedi polgármesteri hivatal irodavezetője, Rovó László, a szegedi egyetem rektora és Irinyi Tamás, a szakdolgozói kamara megyei vezetője.
Mind Balogh Zoltán, mind Rovó László ünnepi beszédében arról szólt, hogy nagyon nehéz két év áll a teljes magyar egészségügy mögött, aminek működéséből példamutatóan vették ki részüket a szakdolgozók.
Ezzel összefüggésben nem véletlenül fogalmazott úgy Rovó László, hogy az orvosok és az ápolók nagy családot alkotnak, a rájuk háruló munkát együtt képesek elvégezni.
A rossz körülmények ellenére is tudták teljesíteni feladatukat az elmúlt egy évben a megyében az egészségügyi szakdolgozók, noha az őket megillető anyagi és erkölcsi elismerés még mindig várat magára – jegyezte meg rövid köszöntőjében Irinyi Tamás.
Az idén kilencen kaptak Szakmai kiválóságért díjat.
- Andrássi Miklósné (Makó)
- Bánfi Tímea (Szeged)
- Bendéné Berkó Ilona (Szentes)
- Berencsi Krisztina (Szeged)
- Kiss Anita (Szeged)
- Kormányosné Gera Mária (Szeged)
- Lajter Éva (Szeged)
- Oláhné Kincses Ildikó (Hódmezővásárhely)
- Pásztor Dezső (Szeged)
Mellettük két középiskolást,
- Pál Blankát és
- Megyeri Rékát
jutalmazták, mindketten az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola tanulói, akik a legrangosabb középiskolai ápolási versenyen első és harmadik helyet értek el.
Ennek köszönhetően Pál Blanka képviselheti Magyarországot Sanghajban a középiskolásoknak rendezett ápolási világversenyen. Mindkettőjük felkészítő tanára Németh Zoltánné Torna Ida volt.