Biztosan sokan emlékeznek arra az István, a királyra, amit Alföldi Róbert rendezett tíz éve a szabadtérin. A harmincéves jubileumára újragondolt rockoperához hatásos záróképet talált ki a Nemzeti Színház igazgatói székéből akkor kiakolbólított művész: a marakodó magyarokra a Himnusz alatt úgy zárult rá a Szent Koronát idéző hatalmas, rácsos fémszerkezet, mintha közös börtönük lenne. A magyar kultúra napján érdemes felidézni a sokkoló képet, mert egyre többen érezhetjük úgy: Alföldi jövendölése mára beteljesedett.

Aki részt vett a rendszerváltást megelőző tüntetéseken, dolgozott az első szabad országgyűlési választásokon, és azóta is követi a politikát, mostanában nem hisz a szemének.

• Mi lett mára ebből az országból?
• Ki gondolta volna, hogy 33 év múlva egy olyan kormányzatunk lesz, amely már akkor is csúsztat, hazudik, ha kérdez, és a magyar forradalmárok emlékét megcsúfolva beáll az agresszor Oroszország mögé?
• A nemzeti érdekekre hivatkozva most orosz oligarchákat védő Orbán és Szijjártó Putyin egyetlen uniós csatlósaként akkor is a Kreml vezérkarát mentegeti majd, amikor háborús bűnösként elítélik őket?

Egy olyan gyűlölet- és félelemkeltő kormányzat tetszeleg ma a nemzet megmentőjének szerepében, amelynek 13 évnyi ámokfutása oda vezetett, hogy az EU-ban nálunk a legmagasabb az infláció és a forint a leggyengébb valuta. Fontos gazdasági mutatók tekintetében lassan minden szomszédunk megelőz bennünket. A V4-es együttműködés is romokban, Csehország, Lengyelország és Szlovákia már rég elhúzott mellettünk. Versenyezhetünk még a periférián Bulgáriával és Albániával.

Az elszabadult hazai élelmiszerárak miatt luxus lett a rakott krumpli és a túrós csusza, egy nyugdíjas asszony pedig arra panaszkodott a tévében, hogy a régen a szegények ételének tartott zsíros kenyeret már csak vasárnaponként engedheti meg magának. Rezsivédelem ide vagy oda, már a Fidesz pacalmackója is ritkábban traktálja konyhaművészetével követőit. Romániába, Horvátországba érdemes átjárnunk, ha olcsóbban szeretnénk tankolni és élelmiszert vásárolni. Sokan elgondolkodhatnak akár azon is, meg kellene próbálniuk a határ mellett vagy a Székelyföldön állást keresniük. Aki nem akar a velejéig korrupt figurákra épülő Orbán-rezsim mocsarában dagonyázni, annak már nemcsak a Nyugaton, hanem lassan Romániában is könnyebb lehet boldogulnia.

Akad azért néhány biztató jel is. Jászberényben a nyakas jászok nem tűrték, hogy megmondják nekik, mit csináljanak. Orbán klientúrarendszerének leghatékonyabb csodafegyvere, a goebbelsi mintákat követő félrevezető propaganda nem működött az időközi önkormányzati választásokon, ahol egyéni körzetben egyetlen fideszes jelölt sem tudott mandátumot szerezni.

A pedagógusoknál is joggal telt be a pohár. Nem hagyják, hogy tovább hitegessék, fenyegessék, hülyének nézzék őket. Normális országban az adófizetők sem tűrnék, hogy egy felelőtlen kormányzat alulfinanszírozza, lerohassza az oktatást és az egészségügyet. Felemelő volt látni októberben a rendszerváltás óta legnagyobb szegedi demonstrációt, amelyen a Dugonics teret megtöltő tanárok együtt énekelték: „A királyé nem leszek, nem leszek...” A szegedi pedagógusok bátorságból, elvhűségből azóta is példát mutatnak.