Amikor a fürdőszoba luxusnak számított Szegeden: bő száz éve díszes mosdótálakban tisztálkodtak, akik megtehették, a kád néha még nekik is csak álom volt

Még a szegedi vár vízibástyájában is működött vízkiemelő rendszer – többek között erről mesél a Fekete ház Kloáka, kanális, klozet kiállítása. A vándortárlat az ókori Rómától mutatja be a higiénia történetét. Városunk ivó- és szennyvízvezetékeinek 250 évéből Tóth István és Szolnoki Zoltán, a szegedi múzeum történésze illesztett hozzá tárgyakat és történeteket.
Dombai Tünde

2022. szeptember 25. 12:35

Amikor a fürdőszoba luxusnak
számított Szegeden: bő száz éve díszes mosdótálakban
tisztálkodtak, akik megtehették, a kád néha még nekik is csak
álom volt

– A XVIII. századtól mutatjuk be a szegedi vízellátást és csatornázást, mert sokáig az egyedüli helyet a Tisza jelentette, ahonnan az emberek ivóvizet merítettek, és ott is fürödtek. A Tisza pedig nem is volt annyira tiszta, hiszen a szőke folyó felszínén löszös iszapos maradványok úsztak; ezt a XX. század elejéig timsóval igyekeztek megtisztítani. Ahogy nőtt a város, egyre távolabb laktak az emberek a folyótól. Eleinte a lányok és asszonyok korsókkal jártak le Tisza-vízért, négy-öt kancsó viszont már igen nehéz volt, így aztán a szegediek élelmesen megtalálták a piaci rést az ellátásra: kocsikkal hajtottak a folyóba, a rajta lévő hordót megtöltötték vízzel, és azt megtimsózva árulták a kintebb lakóknak – mondta Tóth István történész a kiállításon.

 

A XVIII–XIX. század fordulójához köthetők a csatornázás kezdetei – és Vedres Istvánhoz, aki az első közkórházat és a városháza korábbi épületét is építette. Haladó gondolkodású mérnökként sürgette a vízvezeték, a csatornahálózat és a burkolt utak kiépítését. Az 1840–50-es években már csatorna húzódott a mai Kossuth Lajos sugárút és Szentháromság utca alatt, ami a mai klinikáknál, nem messze a hajdani vasúti híd lábánál vezetett a Tiszába.

 

Timsó: a jolly joker

Érdekesség, hogy a vár vízibástyájában is létesítettek vízkiemelő rendszert, a vizet helyben szűrték is, végül azt is megtimsózták. A szegedi régészek a vár és a múzeum között feltárták az egyik első, feltételezésük szerint kétszintes csatornát, ami ugyancsak a XVIII–XIX. század fordulóján létesült, és még csak gravitációval működött: a Tisza felé lejtett. Nehezítették a fejlődést a mostaninál lényegesen nagyobb szintkülönbségek, és az, hogy a Tisza áradáskor Szeged egyes városrészeit, például a Palánkot és Alsóvárost elvágta egymástól; a vizenyős részeken hónapokig csak pallókon lehetett átjutni.

 

Hideg- és melegvizes mosdó (fotók: Móra Ferenc Múzeum)

 

Igazi technológiai ugrást az 1879-es nagyárvíz utáni csatornarendszer és vízhálózat jelentett, amikor a körutas-sugárutas városszerkezet kialakításához egy szintre töltötték fel a központi részt. Korszerű eljárást dolgoztak ki, hogy a megmagasított körutak alapját ne kelljen átvágni, így azok akár árvízvédelmi töltésként is funkcionálhassanak. Szolnoki Zoltán történész azt is elmondta, hogy még Kossuth Lajos is állást foglalt a közművek ügyében: levélben javasolta a városvezetésnek betonból öntött csatornaelemek használatát. Ez nem valósult meg, ezzel együtt modern megoldás született. Igen ám, de a város nőtt, sokan beköltöztek vidékről a megélhetés miatt, az első világháború idején az országon belüli migráció is felerősödött, Trianon pedig még adott egy lökést, hiszen Erdélyből és a Délvidékről is rengetegen telepedtek le Szegeden. Olyan szerény körülmények közé jöttek – például az akkor kialakuló szuterénlakásokba –, ahol nem engedhették meg maguknak a vízvezetéket és a csatornát. Ennek láttán a városvezetés Somogyitelepen (ma Petőfitelep), Aigner-telepen (Béketelep) és Hattyason (Klebelsbergtelep) ártézi kutakkal igyekezett orvosolni a helyzetet.

 

Az ókori Rómában a Cloaca Maxima nemcsak közös illemhely, hanem találkozási pont is volt – mutatta be Tóth István és Szolnoki Zoltán

 

Száz évvel korábban már fúrtak artézi kutakat a szegényebb népréteg ellátására; ezt először nem is Szegeden, hanem Hódmezővásárhelyen alkalmazták. Ezek 60–90 méter mélységből szívták fel a vizet. A két világháború között pedig már kétszáz ilyen kút működött, 200 méter mélyről szolgáltatva egészségesebb vizet.

 

Presztízsvécé

A kiállításon a magányszemélyek vízellátását és szennyvízelvezetését is láthatjuk. A XVII–XVIII. században a tisztálkodás saját fürdőszobában luxuspazarlásnak számított; presztízselemekkel rendezték be az otthonokban az illemhelyet és a fürdőhelyiséget. A XIX. század közepén kiadott illemkönyv is azt írja, hogy egy igazi hölgy tiszta és illatos, sugallva a mindennapi higiénia fontosságát. Ezt illusztrálja a tárlat számos impozáns mosdótállal és vécécsészével; egy dekoratív párnázott vécé a kiállítás rendezése közben került a Móra-múzeum gyűjteményébe, Alsóvárosról. Az a kovácsoltvas kézmosó is fantasztikus lakatosmunka, ami Jungfer Gyula műhelyéből származik. Jungfer Szegeden volt tanonc, innen került Pestre, és világkiállításokon is részt vett; nála tanulta a szakmát a szegedi Kónya György, aki szintén sikerrel szerepelt a párizsi világkiállításon.

 

Fantasztikus kovácsoltvas kézmosó, Jungfer Gyula műhelyéből

 

A bádogosszakma felemelkedését is magával hozta a fejlődés: webáruházaink előfutárja a méltán sikeres nagykereskedő, Ulrich János közel ezernyolcszáz oldalas illusztrált katalógusa 1914-ből, amelyhez raktárkészlet csatlakozott, vagyis a kádat, bojlert és kutat a polcról lehetett megrendelni. A jómódúak fajanszbidét vásároltak, a munkásosztály öntöttvas vécével is beérte a folyosó végén, és szerencsésnek mondhatta magát, aki zománcozottat birtokolhatott.

 

A bűvös 11 másodperc

A megalakuló légszeszgyár (azaz gázgyár) nemcsak a szegedi közvilágítást szolgálta ki, de a tehetős háztartásokat is. A korabeli újságírók lelkendezve cikkeztek a csodáról, hogy a vízmelegítőből „11 másodperc alatt gőzölgő gejzír” tör elő a csapon át.

 

A szegedi közvécék történetét is feleleveníti a kiállítás. László Ferenc készítette Budapesten a míves, „zöld villamos” néven ismert mosdókat; ezekből Szegeden a mai Aradi vértanúk terén, a Szent István, a Bartók, a Dugonics, a Roosevelt és a Széchenyi téren lehetett találni.

 

A kiállításnak otthont adó Fekete ház saját mosdójáról se feledkezzünk meg – érdekes meglepetést tartogat.

Címlapon

mutasd mind