Alsóvárosra is jutott a százezer tő egynyári virágból: véget ért az egyhetes virágosítási akció Szegeden

Alsóvároson is hatalmas volt az érdeklődés, a Mátyás téren hosszú, tömött sorokban legalább négy-négyszázötvenen várakoztak már fél órával az esemény kezdete előtt.
„Több mint hét és fél ezer tő egynyári virágot hoztunk. Egy-egy itt lakónak tíz-tizenkét tövet adunk egyszerre, ha még marad, a végén azt is kiosztjuk”
– mondta Kovács Tamás.
De nem nagyon maradt. Fél óra alatt az összes tő elfogyott.
A konténerekről petúniát, begóniát, pistikét, mézvirágot, büdöskét, díszcsalánt és paprikavirágot vihettek haza azok, akik kivárták a sorukat.
„Szép hagyomány, hogy a szegedi önkormányzati képviselők tavasszal egynyári virágokat osztanak a városrészekben. Az a célunk, hogy Szeged legyen a legzöldebb és a legvirágosabb város. A kertvárosokban éppen úgy várják ezeket a szép növényeket, mint a panelekben élők. Ott az erkélyládába, itt a házak előtti kiskertekben kerülnek a növények. Alsóvároson szinte mindenki kertészkedik, ez meg is látszik az utcákon, köztereken. Az önkormányzat azzal is igyekszik hozzájárulni a környezet szépítéséhez, hogy virágpalántákat osztunk, és az tapasztalatom, hogy mindig örömmel fogadják ezeket a szegediek és egész nyáron gondozzák. A környezetgazdák minden évben meghirdetik a legvirágosabb balkon és a legvirágosabb kiskert versenyt Szegeden. Sokan éppen az itt kapott növényekkel pályáznak”
– mondta Mihálik Edvin, miközben maga is szorgalmasan osztotta a begóniákat, paprikavirágokat és pistikéket.