Hiába az állami támogatás, rengeteg kisbolt kénytelen bezárni

Az Agrárminisztérium szerint az egyszeri, 3 milliós állami támogatással sikerülhet megőrizni a kis üzleteket is a jelenlegi gazdasági kihívások mellett. A Kereskedelmi Szövetség viszont úgy számol, felgyorsulhat a boltbezárási hullám. Vámos György, a Szövetség főtitkára az RTL Híradónak azt mondta,
„Jelenleg azzal számolunk, hogy a korábbi éveknél nagyobb lesz az üzletbezárás. Nagyon megdrágultak a működés és a beszerzés költségei. A vásárlók pedig egy határon túl nem fogadták el az áremelkedést, ezért is csökkent a kiskereskedelmi forgalom”.
A Portfolio elemzője is úgy látja, az állami támogatás nem akadályozza meg a boltbezárásokat:
„Egyre nagyobb és nagyobb a kisboltok vesztesége, s bár sokaknak jól jön az állami támogatás, összességében a költségek emelkedése sokkal több”.
A KSH legutolsó adatai szerint 2022 első félévében 2084 üzlet zárt be, pedig akkor még többen és többet vásároltak a növekvő reálbér és a választások előtti kormányzati osztogatásnak köszönhetően.