Alkotmánymódosítással nehezítené meg a kilépést a NATO-ból és az Európai Unióból az ellenzék

Orbán Viktornak színt kell vallani. A miniszterelnök hallgat arról, hogy Putyin szerint a NATO-nak el kell hagynia Magyarországot.
Cservenák Zoltán

2022. január 29. 13:16

Alkotmánymódosítással nehezítené meg a kilépést a NATO-ból és az Európai Unióból az ellenzék

A Huxit, az Európai Unióból kilépés a folyamatos Brüsszel- és Nyugatellenes retorika miatt, a NATO-ból való kilépés a Vlagyimir Putyinhoz dörgölőzés miatt merült föl az ellenzékben.

 

Az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség kezdeményezéséről Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese, Szent-Iványi István, a külpolitikáért és Európa-politikáért felelős szakpolitikai kabinetvezető szombati sajtótájékoztatójukon elmondták: az a kérdés, akarjuk-e Orbán Viktorra bízni Magyarország uniós és NATO-tagságát.

 

Szent-Iványi István azt mondta: már benyújtották az alkotmánymódosító javaslatukat, aminek a lényege, hogy kétharmados többséggel ne lehessen az országot kiléptetni a nyugati szövetségi rendszerekből, ezt csak népszavazással lehessen megtenni.

 

„Az Alaptörvény jelenleg kimondja, hogy nemzetközi szerződésekről nem lehetnek népszavazást tartani, ezért kell a két esetben biztosítani a választópolgároknak, hogy ők dönthessenek.”

 

Gurmai Zita arról beszélt, Orbán Viktor leginkább hallgat az ukrán–orosz konfliktus ügyében, sőt, inkább Moszkvába látogat, minthogy elítélje az oroszok agresszióját.

 

„Ha a Fidesz komolyan gondolja, hogy a védelmi integrációban a NATO, a gazdasági és politikai integrációban az Európai Unió a megoldás, akkor simán megszavazza, hiszen ezzel magának is védelmet ad egy kormányváltás esetén. Itt az ideje, hogy véget vessünk a pávatáncnak” 

 

– mondta Gurmai Zita, aki szerint nem kétséges, a javaslatot le fogják söpörni az asztaltól.

 

Vadai Ágnes szerint az a nemzeti érdek, hogy Magyarország a NATO tagja maradjon. Jó példa az ügyre Ukrajna, szerinte meg lehet nézni, mi történik egy országgal, ha nem NATO tag, és ha az oroszok útjában áll.

 

„Amikor Vlagyimir Putyin arról beszél, hogy Magyarországnak el kell hagyni a NATO-t, akkor Orbán Viktor nem beszél szabadságharcról, nem beszél gyarmatról, hanem hallgat, sőt némi szélsőjobbos kitérő után baráti látogatásra utazik Putyinhoz” 

 

– tette hozzá a DK alelnöke.