Alavju – Sinkovics Gábor jegyzete

Alavju – Sinkovics Gábor jegyzete

„Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmibe. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek és hogy hagyjanak egyedül...”

Charles Bukowski

Neked írok most, F. Láttam a fotót, amelyet megosztottál a közösségi térben. Láttam ahogy a gyerekeiddel, az unokáiddal vonulsz a békemeneten. Valami hihetetlen átszellemültség tükröződött az arcodon, és bizisten mondom, irigyeltelek. Irigyeltelek az álomvilágodért, az elszántságodért, a tettrekészségedért. Hogy akkor most te és a körülötted lévő emberek valamit tesznek a jobb, a tartalmasabb, a tisztább élet reményében.

Valóban ezt gondoljátok?

Valóban El Caminóként ballagtok végig az egyébként rebellis Fidesz- és Orbán-gyűlölő Budapest utcáin? Mit üzentek? Mit akartok üzenni az ország másik felének?

A másik Magyarországnak.

Irigyellek F., valahová tartozni jó dolog. Nagyon is jó. Ha az ember légüres térben van, olyan mint egy halványkék lufi, ide-oda dobálja a huzat, messzire repíti a szél és előbb-utóbb leereszt. Összetartoztok. Ezt üzenitek ezzel az ájtatos sétával.

Egy a tábor, egy a zászló.

Vajon elgondolkodtatok-e már azon, hogy milyen országban éltek? Hogy a vezéretek milyen országot teremtett? A vezéretek, aki most is fenyegetőzött, üzengetett – most, az ötvenhatos forradalom ünnepén. Ismeritek-e azokat a szavakat, hogy béke, harmónia, és összetartozás? Vagy már idejétmúlt, unalmas, semmirekellő szavak ezek? Egykoron barátok voltunk. Sokat és sokszor beszélgettünk, és én tiszteltem benned azt is, hogy rendszeresen templomba jársz, hogy a Teremtővel (ha van ilyen...) már-már napi kapcsolatban vagy. Tiszteltem benned – tisztaságodat. Aztán egyszer nem a feleségeddel, hanem az épp aktuális szeretőddel jöttél el hozzánk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. És nevettünk együtt, mi kínosan feszengve, te felszabadultan, a hódító, a macsó szerepében tetszelegve.

  • Meggyóntad ezt is?
  • És hogy megy az nálatok, F.: mindent meggyóntok? És azzal rendben is vannak a dolgok?
  • Ez a Ti kereszténységetek?

A vezéretek kereszténysége? Aki folyamatosan vizet papol, a nép egyszerű gyermekének a gúnyájába öltözik, miközben ott van a királyi gúnya valahol Hatvanpusztán a koronával együtt. Nem lehet könnyű nektek. Az a sok mocskos ügy, ami folyamatosan derül ki, azért bezavarhat a lelki megtisztulás közepette. Elfordítjátok a fejeteket, ha jön szembe veletek egy hír, vagy egy fotó, a szénhidrátcsökkentett gázszerelőről, az intellektuskutató feleségéről, a NER-néről. Ilyenkor zavarban vagytok. Mert épeszű, logikus, hihető magyarázat nincs még a ti mélymagyar keresztény világotokban sem, hogy egy a nép nagyon egyszerű gyermekéből hogyan lesz az ország leggazdagabb embere?

Vonulás közben, ott a pesti flaszteron eszetekbe jut ilyesmi?

Felbukkannak az elmúlt évek, hónapok történései?

Ahogy az egykoron sikeres tornász gagyi mulatós zenére lyukas zokniban hátulról ügyeskedik a hajón?

Vagy a másik igaz keresztény az ereszcsatornán leereszkedő titkos élvhajhász?

Mentek együtt összekapaszkodva, és győztesnek hiszitek magatokat.

És egy pillanatra sem gondoltok arra, ti, szent emberek, hogy van egy másik Magyarország is.

Hogy a vezéretek immár veletek együtt úgy csinál, mintha csak ti és csakis ti léteznétek.

Ti, a hűséges tömeg, aki ha meghallja a kürtszót, azonnal lóra pattan, és indul.

A normális magyar már nem szeret itt élni.

Az átlagmagyar gyűlöl benneteket, és gyűlöli azokat is, akikkel ti folyton háborúskodtok.

Hát milyen ünnep volt ez?

A megbékélés helyett hadüzenet.

Az emlékezés helyett vádaskodás, mocskolódás. A közös gyász helyett erőfitogtatás.

Az ország jobbá tétele helyett lövészárokásás.

  • Tudod, hogy mennyibe kerül most a benzin, F.?
  • És hallottad azt is, hogy mennyiért árulják már a kenyér kilóját?
  • És tisztában vagy-e azzal, hogy a nyugdíjasok hogyan élnek egyik napról a másikra?

Mert ezek a fontos dolgok, nem pedig a vezéretek egyre undorítóbb hatalomvágya. Megkérdezhetted volna a melletted ballagó és vidékről felbuszoztatott mamókákat, hogy egyébként hogy érzik magukat? Hogy érzik magukat a hónap vége felé, amikor már üres a pénztárca, megkérdezhetted volna tőlük, hogy mit szeretnek azon a rendszeren, amely gyakorlatilag statisztaként kivezényelt tömegként műtapsolóként és darabszavazatként tekint rájuk? Mert a vezéretek azt gondolja, hogy egy egyszeri harminc-negyven-ötven-hatvan-nyolcvanezer forint kiutalása segít bárkin is, akkor téved. Ez a könyöradomány (mert az...) majd arra lesz elég, hogy az unokának vegyenek belőle olcsó farmert, sapkát, kesztyűt.

Vonultok, és mintha már saját magatok elől menekülnétek. A lelkiismeretetek elől. Mert ismerlek, F., férfiember szívesen játssza el a hódítót, szívesen mutatja a külvilágnak, hogy ő Julcsit, Marcsit, Anasztáziát is bármikor berángatja az ágyába. Helyesebben valamilyen kölcsönlakás ágyába, mert az otthoni foglalt, ott alszik a felesége. Eszemben sem volt sem akkor sem most játszani az erkölcscsőszt, az élet szép, tegyük hát még izgalmasabbá. Hangosítsuk fel a magnót, hadd szóljon minden idők legjobb zenekarának a Led Zeppelinnek a muzsikája.

És ugráljunk rá, F.

Ugráljunk rá, mintha ez lenne az utolsó, legeslegutolsó mámorító pillanat.

Mert fura világot élünk mi, itt, Európa közepén. A vezéretek, no meg azok a „civil” seggnyalók úgy toborozták össze ezeket a szerencsétlen buszba gyömöszölt és az ország minden tájáról összeszedett nyugdíjasokat, hogy melléjük, közéjük terelték az Erdélyből érkezetteket is. És persze a díszmenetben volt sok-sok olasz meg lengyel. Vajon ezek a kiváló turisták tisztában vannak vele, hogy a rendszer, amelyet támogatnak, hogyan vetkőztette le immár klottgatyára a demokráciát?

És Romániában állítólag tombol a járvány.

Már-már bergamói szintű drámáról tudósítanak.

Mi, magyarok abban is tökéletesek és különlegesek vagyunk, hogy nem fog rajtunk a vírus.

Vagy akkor valóban felfújt, túltolt hisztériakeltés ez a Covid nevű valami?

Az ember már nem tudja, mit gondoljon.

Most akkor félnünk kell, vagy nem?

Mert Cecília asszony vezérletével az elmúlt egy-másfél évben ment a nagy hallgatás. A semmitmondás, a mismásolás. Az adatok, a konkrét járványadatok fiókba süllyesztése.

Mentetek véges-végig a pesti flaszteron, a Romániából érkezett magyarokkal.

Talán fertőzött, beteg magyarokkal.

De ez sem számít. Semmi sem számít. Csak a vezéretek hatalma. Hogy ő jövő áprilistól is a trónon ülhessen, és kivont karddal hadonásszon Brüsszel, a migránsok, Soros Gyuri bá’ és mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc felé. Mert ez – a gyűlölet tartja egyben ezt a rendszert.

Miközben Ti a szeretetről, a szeretet fontosságáról beszéltek folyamatosan.

Gondolom, sőt tudom, hogy igazi közösségi élményként éltétek meg a közös vonulást. Hogy a békemenet nevű torzszülött valami, az számotokra olyan élmény, mint az Örömódát hallgatni. És tudod min csodálkozom? Hogy a vezéretek még nem tart ott, hogy az ország másik felét hermetikusan el, vagy inkább lezárja valahová Borsodba, Szabolcsba, vagy az Óperenciás tengeren túl. Mert ez lenne a legegyszerűbb, felszólítani Márki-Zay Pétert, és mindenkit, akinek már hányingere van a folyamatos, mindenhonnan hangszórókon át üvöltetett propagandából, a gázszerelő luxuséletéből, az álkereszténységből, a folyamatos lopásból, hogy: pakolj, és menj el.

Hová menjünk?

De bárhová is mennénk, ugyanolyan magyarokkal találkoznánk, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Egyszerűek, kisszerűek, átlagosak, békére, nyugalomra vágyók. S akik között ott van az az idős hölgy is, aki a saját kezével pingálta fel egy táblára:

ALAVJU ORBÁN VIKTOR

Ezek vagyunk mi.

Sötétség, afféle késő délutáni szürkületként vesz körbe bennünket, de egyszer majd valaki felkapcsolja a villanyt, és akkor neked, F. bele kell nézned a tükörbe.

És közben mondhatod magadnak: Alavju.

Pedig már nem lesz kit szeretni benned, bennünk – egymást gyűlölő magyarokban.

Sinkovics Gábor

Tovább olvasom