Akkor itt a tavasz

Itt van hát a meteorológiai, lesz majd csillagászati is, persze, meg igazából a télnek nevezett évszakban is volt már bőven tavasz, de most tényleg hivatalosan, „szabályosan” is itt lásd még a Facebook-falon a vonatkozó megosztásokat bizonyos ismerőseinktől. Az első napot mindenesetre rutinból hozza az évszak: borús, felhős a reggelünk, délelőtt viszont elkezd felszakadozni a felhőzet és látjuk sütni a napot, sokat, hosszan. A levegő három fokról tizenegy fokig melegszik fel, éjszaka négy fokban alhatunk majd el. A szél egész nap északkeletről fúj, egészen erősen.
A levegőminőség közepesre romlott, a pollenhelyzet is kicsit rosszabbodott, a ciprus- és tiszafafélék úgy szórják a magvaikat, mintha nem lenne holnap.


Szép időnk lesz délután, sétáljon egyet a tavasz első napján a belvárosban, nézze meg, hogyan mosolyog a március Szegeden!
