Purjesz Béla zsidó családban született 1884-ben, Mindszenten. Budapesten szerzett orvosdoktori diplomát, majd a nagybátyja, Purjesz Zsigmond által vezetett kolozsvári belklinikán lett gyakornok; később tanársegédként dolgozott id. Jancsó Miklós mellett. 1914-ben állami ösztöndíjjal ment Németországba, ahonnan az általános mozgósításra tért haza. Az első világháborúban a fronton, majd a hátországban szolgált ezredorvosként. Kolozsvár román megszállásával megpecsételődött az egyetem sorsa, melynek oktatói megtagadták a hűségesküt, ezért menekülniük kellett. Purjesz Béla 1921-ben érkezett Szegedre, ahol megkezdte működését a Kolozsvárról elűzött egyetem. Az első pillanattól kezdve odaadóan segítette professzora, id. Jancsó Miklós gyógyító és oktató munkáját. Szépen haladt előre a ranglétrán, és 1931-ben az újonnan létesített belgyógyászati diagnosztikai klinika igazgatója lett.

Egy kedves, türelmes, jószívű ember

„Arra törekszem, hogy a tanítványaim ne csak betegségeket tanuljanak kezelni, de ismerjék és gyógyítsák a beteg, szenvedő embert egészében, gyógyítsák és kezeljék annak testét és lelkét egyaránt” – vallotta a professzor. Egykori tanítványa, Buday Margit szerint Purjesz Béla mosolyogva érkezett a vizitekre, és minden beteghez volt egy kedves, vigasztaló szava. Minden beteg ágyánál megállt, és akihez szólt, jobban érezte magát, és bízott a gyógyulásában.

„A vizitek során nemcsak orvosi felkészültségünkkel kellett helytállnunk. Széles általános műveltsége, irodalmi és zenei ismeretei is szóba kerültek a vizitek alatti beszélgetéseken, és ezeken a területeken is helyt kellett állnunk” – emlékezett Buday Margit. Purjesz végtelen türelemmel és figyelemmel oktatta tanítványait. Jóságos volt a munkatársaival is, finoman figyelmeztette, de soha nem korholta őket. Gondját viselte mindenkinek, aki a közelébe került: ha az általa vizsgált járóbeteg ruházata szegényes vagy rongyos volt, juttatott neki jobbat; a fizető betegtől származó bevételét pedig még aznap szétosztotta a munkatársai között.

Purjesz Béla kezdett el először foglalkozni Magyarországon sportorvosi kérdésekkel. Felterjesztéssel fordult Klebelsberg Kunó kultuszminiszterhez, hogy a szegedi egyetemen sportorvosi vizsgáló állomást létesíthessenek. 1930. november 22-én országos testnevelési kongresszust tartottak a városháza dísztermében, amelyen Klebelsberg mellett hazánk testnevelési és sportügyeinek legfőbb vezetői vettek részt. Itt hangzott el Szent-Györgyi Albert első szegedi nyilvános előadása, Az iskolai ifjúság testnevelése címmel. A miniszter idővel engedélyezte az állomás felállítását, és egyben elrendelte minden szegedi középiskolás sportoló diák kötelező rendszeres vizsgálatát.

Purjesz Béla nagy szociális érzékkel és odaadással segített a hallgatóknak is: ingyenebédet biztosított a felvidéki és kárpátaljai diákoknak a menzán, pénzbeli adománnyal segítette a diákotthonban elhelyezett szegény sorsú egyetemistákat.

Az 1930-as években Purjesz Béla a Csillag börtönben raboskodó Rákosi Mátyáson is segített. A majdani kommunista zsarnokot ugyanis nagyon legyengítette a tuberkulózis. A börtön a professzort kérte fel konziliárusi teendők elvégzésére. A gyógyszereken túl jobb ellátást, napos cellát és sok sétát javasolt, amiket a fogoly meg is kapott.

Eljöttek a kegyetlen évek

Sorra jelentek meg a hivatalos intézkedések a zsidóság kiszorítására és megbélyegzésére, az 1941-es fajvédelmi törvénnyel pedig megújultak az antiszemita támadások a szegedi egyetemen. Az 1930-as évek antiszemita megmozdulásaival szemben, amelyek a numerus clausus alapján csupán a hallgatók összetételére terjedtek ki, 1941 után az egyetem – főként orvoskari – oktatóit támadták származásuk miatt. Leplezetten vagy leplezetlenül a sajtóban és diákgyűléseken „az egyetem zsidóságtól való megtisztítását” követelték. 1942 júniusában az Egyetemi Tanács az országban egyedülálló határozatot hozott: a következő tanévtől nem vesz fel zsidó származású hallgatót, így három év alatt megvalósítja „az egyetem teljes zsidótlanítását, a numerus nullus iudeorumot”.

Purjesz Béla és orvosprofesszor kollégája, Rusznyák István kérvényt írt Jaross Andor belügyminiszternek, hogy mentesítse őket a zsidótörvények hatálya alól. 1944. május 18-án a két kiváló tudós kérelmének támogatása céljából a szegedi orvoskar tizennégy tanára, köztük a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert levelet küldött a belügyminiszternek. Ebben kérték Jarosst, hogy mentesítse a zsidótörvények hatálya alól Purjesz Bélát és Rusznyák Istvánt. Purjeszről egyebek mellett azt írták a kollégái, hogy „Szegeden oly közmegbecsülésben él, mint a város legkiválóbb keresztény polgárai, senki őt zsidónak nem tekinti, mert lelki nemességéből, szerénységéből és önfeláldozó munkásságából igazi keresztény szellem árad, amelyért sorsának jóra fordulását az egész közvélemény bizalommal reméli és várja”.

Bár Jaross aláírta a mentesítési kérvényt, azt a szegedi téglagyári gyűjtőtábor csendőrparancsnoka széttépte, Purjesz Bélát és Rusznyák Istvánt pedig deportálták. A két professzort 1944. június 28-án a Strasshofba induló marhavagonok egyikébe zsúfolták be. Ausztriában azonban mindkettejüket kiemelték a vonatból, és hazavitték őket Budapestre. Purjesz Béla egy ideig nem mert Szegedre visszatérni, és a fővárosban bujkált.

Megindultak a B-listázások

Purjesz Béla már 1944 októberében Szegeden volt, és azonnal hozzáfogott a két belklinika működésének helyreállításához. Az előadások novemberben indultak el az egyetemen. Magyarországon a szegedi egyetem volt az első, amely Horthy október 15-i kiáltványa értelmében megsemmisítette a zsidóellenes intézkedéseket, eltörölte a numerus clausust. Purjesz Béla 1944 és 1945 között orvoskari dékáni feladatokat látott el. A hallgatók elhelyezéséről és élelmezéséről elsősorban az általa életre keltett kollégium és menza gondoskodott.

A debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány nemzetközi legitimitásának biztosítására nemzetgyűlés összehívására volt szükség. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés küldötteinek megválasztását a különböző pártok képviselőiből álló nemzeti bizottságok végezték. A Szegedi Nemzeti Bizottság 1944. december 16-án osztotta el a város 25 mandátumát. Purjesz Béla is kapott egy tiszteletbeli mandátumot, és Szeged városát képviselte az Ideiglenes Nemzetgyűlésben.

1945. szeptember 30-án megválasztották rektornak; tisztségét egy évig látta el. Székfoglaló beszédében egyebek mellett azt mondta: teljes mértékben biztosítani kell a kutatás szabadságát, az igazság keresését és szabad hirdetését.

Aztán következtek a sötét esztendők. Az egyetemen is megindultak a B-listázások; Purjesz Béla ellen is uszítás folyt, a gyűlölet és a megaláztatás középpontjába került. Ekkoriban koholt vádak alapján neves szegedi tudósok veszítették el az állásukat; nem egy esetben a népügyészséghez tették át az ügyüket, és internálták őket.

1949 tavaszán már mindenki hallott arról a klinikán, mert a suttogó propaganda terjesztette, hogy Purjesz Bélát kirúgják, kényszernyugdíjazzák; de a bunkó, írástudatlan portás volt az, aki ezt fennhangon ki is mondta: „Jó lesz, ha a professzor vigyáz magára, mert mi minden lépését figyeljük, és majd elbánunk vele.” És így is történt: 1949. szeptember 30-ával váratlanul, idő előtt nyugállományba küldték. A kényszer-nyugdíjaztatás visszavonásáért a professzor tisztelői és barátai több száz aláírásos kérelmet küldtek Rákosi irodájához, de ő nem intézkedett.

Purjesz Béla ezután betegen, magányosan éldegélt. Ha tanítványai meglátogatták, mindig könyvekkel és folyóiratokkal volt körülvéve, s dolgozott, míg csak 1959. szeptember 15-én ki nem hullt kezéből a toll.

Cikkünk Szabó Tibor és Zallár Andor Purjesz Béláról szóló könyve felhasználásával készült.