Ahova a petőfitelepiek hazajárnak: egészségnap és kézműves workshop a művelődési házban

Véradással egybekötött kézműves vásárnak és kézműves foglalkozásnak adott helyszínt szombaton délelőtt az intézmény. Ott voltunk.
Bod Péter

2022. március 19. 18:13

Ahova a petőfitelepiek hazajárnak:
egészségnap és kézműves workshop a művelődési házban

Felméréseink azt igazolták, hogy nagy igény mutatkozik arra, hogy félévente helyben véradást szervezzünk – mondta el a Szeged.hu érdeklődésére Kőházi Edina, a Szent-Györgyi Albert Agóra Petőfi-telepi Művelődési Házának munkatársa, a szombati rendezvény szervezője.

 

Még időben elnevezéssel ezért szerveznek hosszabb ideje prevenciós napokat a városrész közművelődési intézményében, amiben támogatja őket az Országos Vérellátó Szolgálat, ahogyan ez történt ezen a szombaton is. A rendezvény gazdája az Alkotó Ifjúságért Alapítvány.

Mint a szervezőtől megtudtuk, a mostani volt a harmadik egészségnap és a második véradás a helyi művelődési házban, amelyre folyamatosan érkeztek az emberek.

 

 

– Az alapvetően helyi kézműveseket tömörítő Magocska Csoport hat éve alakult, és egyebek mellett azt a célt tűzte ki, hogy kézműves szaktudást átadja a téma iránt érdeklődőknek – mondta el érdeklődésünkre Farkasné Frecot Tünde, a Szent-Györgyi Albert Agóra Petőfi-telepi Művelődési Házának vezetője, aki egyébként fazekas is.

A szombati rendezvényen a művelődési ház nagytermében, párhuzamosan a véradással kézműves vásárt és workshopot rendeztek, aminek egyik legfontosabb célja éppen az volt, hogy a látogatókat bevonják a kézműves mesterségek valamelyikébe.

 

– Egyre több felnőtt érdeklődik a mesterségek iránt, így nyugodtan mondhatom, hogy nem kizárólag a gyerekek jelentik számunkra a célcsoportot – fogalmazott az intézmény vezetője. Mint megtudtuk, a kézműves workshopok egyre népszerűbbek. Nem kizárólag azért, mert kézműves vásárokból amúgy is Tiszát lehet rekeszteni, hanem azért, mert egyre többen felismerik, hogy remek kikapcsolódást is jelent egy-egy kézműves szakma alapfogásainak elsajátítása.

 

A világjárvány teremtette hosszú bezártság Farkasné Frecot Tünde szerint növelte az emberek ez iránti igényét, akik azt is gyorsan felismerték, hogy személyes ajándéktárgyak készítésére is alkalmassá válnak. Mindez örömet jelent az ajándékozónak és az ajándékozottnak egyaránt – kaptunk betekintést a kézműves workshopok világába. Hallhattunk több olyan személyes történetet, amelyben egy-egy karácsonyi vagy születésnapi ajándék elkészítése fűződik a kézműves workshopokhoz és az ott elsajátított ismeretekhez.