A terembe belépvén, közvetlenül a vita előtt már az meglepetésként ért, hogy az ülőhelyek jó részét férfiak foglalták el. A jelenlévő húsz–harminc fős közönség csupán egynegyede volt nő, akiket érdekelt annyira a Kinek a teste? című beszélgetés, hogy el is jöjjenek rá. A vitázók nemi felosztottsága éppen ellentétes módon alakult:

Ami viszont még inkább meglepett, hogy az összesen több mint két óráig tartó beszélgetés a viszonylagos egyetértés jegyében telt, még úgy is, hogy egymástól teljesen távol álló politikai szereplők cseréltek eszmét.

Antóni Rita, szabadúszó újságíró, a Nőkért Egyesület elnökeként azt mondta, hogy az abortusz azért forró téma manapság, mert a vallásos meggyőződésű, konzervatív szavazókat mobilizálják vele a politikusok.

„Az abortusz kérdéskörét a politikai térben jól lehet az érzelmekre hatva tematizálni.”

Vagyis szerinte a vezetőket cseppet sem érdekli a gyermek vagy az anya élete, a szándék mindössze politikai, vagyis a hatalom megtartása.

Ezzel szemben Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjainak alelnöke úgy gondolja, hogy az egyre inkább elöregedő társadalmak terméke az abortuszellenes mozgalmak feléledése. Szerinte az a probléma, hogy a sikeres nő médiareprezentációja a filmekben például egy egyedülálló, önálló, gyermektelen nő.

A Momentum Mozgalom szegedi alelnöke, Halász Noémi abban egyetértett Pércsivel, hogy az anyák nem kapnak kellő társadalmi megbecsülést sem az állam, sem a munkaadók, de sajnos sokszor a párjuk részéről sem.

A beszélgetést a szívhangrendelet kapcsán szervezte a Humanista Társaság, erről a törvénymódosításról a következőket osztották meg a vitázó felek.

A mi hazánkos Pércsi például már a bemutatkozásában kiemelte, hogy a törvényjavaslat eredetileg a pártjától eredt, amit elutasítottak, majd a Fidesz sajátjaként nyújtott be. Úgy fogalmazott, hogy a szívhang meghallgatása az embrió utolsó segélykiáltása az anya felé, aminek segítségével az anya meggondolhatja magát, és esélyt adhat egy új élet megszületésére.

Ellentétes állásponton volt a Nőkért Egyesület képviselője és a Momentum szegedi alelnöke is, akik nem értékelték kommunikációként a magzat szívdobogását. Halász azt mondta, hogy a szívhang meghallgatására kötelező módosítás előtt a magyarországi abortusz-szabályozás rendben volt, legalábbis elméletben. A módosítással viszont csak még nagyobb traumát okoznak ezzel a nőknek, hiszen érdemben ez a döntésüket nem változtatja meg a gyermek elvetetésével kapcsolatban, de egy plusz lelki teher a már eleve nehéz és fájdalmas döntés tetejébe.

Pércsi amellett kardoskodott, hogy nem szabad gazdasági és/vagy politikai szempontból vizsgálni az abortuszt, többször is gyilkosságként hivatkozott erre a beavatkozásra, és a bimbózó életet már teljes értékű lélekként azonosította, akinek meg kell adni a lehetőséget az életre. Halász erre azt reagálta, hogy az az élet nem mindegy, hogy milyen körülmények közé pottyan, a nem várt gyermekek világrajövetele sokszor keserű sorsba fulladhat. Antóni is azzal érvelt, hogy az anyagi szempont a gyermekvállalásnál elengedhetetlen, hacsak nem azt akarja a szülő, hogy „a gyerek úgy nőjön mint a dudva”.

Antóni és Halász abban egyetértett, hogy dolgozni kell az abortuszok számának csökkentésén, de semmiképpen sem a nők jogainak korlátozásával, és mindketten amellett érveltek, hogy az anyáé legyen a végső döntés. Pércsi szerint a férfiaknak is ugyanolyan beleszólási joggal kell bírniuk. Ezentúl a szívhang-rendeletet azért is tartja egy jó módosításnak, mert általa a magzat is kifejezésre juttathatja az álláspontját.

Összességében tehát nyugodt hangnemben telt a vitázók közötti párbeszéd, a vártnál kevésbé voltak radikálisak, abban például teljes mértékben egyetértettek, hogy nemi erőszak, egészségügyi kockázat vagy a magzat deformáltsága esetén az abortusz lehetősége vitán felül kell, hogy álljon.

Az est végén a kérdezők közül akadt egy-két szélsőségesebb megszólalás, egy idősebb úr például Pércsihez hasonlóan a gyermekáldás örömére tért ki többször is, továbbá az abortusz életellenességét firtatta. Egy fiatalember pedig a terhességgel járó kockázatokat hozta fel érvelésében, és az abortuszra való lehetőségről azt mondta, hogy a várandósság huszadik hetéig kellene kitolni. Ezt a gondolatot mind a három megszólaló elvetette, és a jelenleg érvényben lévő tizenkettedik hétig elvégezhető beavatkozás mellett tették le a voksukat.