Abigél megnyomta a gombot: idén is gyönyörű adventi fénybe borult Szeged, mostantól várjuk a karácsonyt

Kétszázezer energiatakarékos ledizzónak is köszönhetően a szegedieknek nem kell lemondaniuk a karácsonyi díszkivilágításról. Pénteken néhány perccel négy óra után újra olyan szép lett a város, amilyennek télen szeretjük. Igaz, a takarékosság jegyében minden nap este tíz óra után lekapcsolják a díszfényeket.
Abigél megnyomta a gombot: idén is gyönyörű adventi fénybe borult Szeged, mostantól várjuk a karácsonyt

Olyan világot élünk, amikor az ember minden szépnek nagyon megtanul örülni, ilyen az adventi díszkivilágítás is. A mintegy kétszázezer led izzóból álló világítást idén is a Dugonics téren kapcsolták fel. Itt fél négytől már gyülekeztek a szegediek, a Habakuk zenekar adott elő gyerek- és karácsonyi dalokat. A rendezvény műsorvezetését a Rádió 88 stábja vállalta magára. 

 

A helyi rádió egyik ifjú hallgatója, Hegedűs Abigél kapcsolta fel a szegedi díszkivilágítást, pontban 16 óra 15 perckor, a nagy piros gomb megnyomása után – nevéhez méltóan – fényárba borult a téren Rudolf, a fényszarvas, valamint a Dugonics téren várakozó, fényfüzérekkel díszített villamosok. Néhány másodperccel később felkapcsolódott a Kárász utca díszkivilágítása is, pazar látványt nyújtva a Dugonics tér felől.

Abigél megnyomta a piros gombot…

 

A korábbi fejlesztésnek köszönhetően a városszerte kihelyezett, megközelítőleg kétszázezer égő kivétel nélkül energiatakarékos, ami nagyban csökkenti az önkormányzat kiadásait.

 

Nézze meg a Szeged Televízió híradós anyagát az eseményről!

 

A díszkivilágítás felkapcsolása után fél öt körül a Klauzál térről a Guiro Ütőegyüttes kíséretében elindultak a Kövér Béla Bábszínház színészei, akik óriásbábokkal vonultak fel a Dugonics teret érintve a Dóm térre. Az este egyik leglátványosabb része 18 órától kezdődött a Dóm téren, ahol a Fire Fantasy Tűzzsonglőr Csapat tagjai látványos produkciójukkal ejtették ámulatba a nézősereget.

 

 

Vasárnap gyertyagyújtás

November 27-én, vasárnap 17 órakor a Dóm téren Szeged adventi koszorújának első gyertyáját Botka László polgármester és Kiss-Rigó László Szeged-Csandái megyéspüspök közösen gyújtják meg az ünnepség csúcspontjaként.

 

A Szegedi Karácsonyi Hetek fő helyszíne idén a Dóm tér, de lehet majd forralt borozni a Klauzál téren és a Dugonics téren is. A Dóm téren hatvan kereskedő várja a legkülönbözőbb, de az ünnepekhez kapcsolódó portékájával a vásárlókat december 24-éig. Az ünnepek alatt forog az óriás kerék, aminek a tetejéről is megcsodálhatjuk Szeged karácsonyi fényeit.