A zsarnokságról, démonjainkról és a megbélyegzésről szól a Szegedi Kortárs Balett új, kétrészes táncestje

A pandémia miatt közel egy éves csúszással, pénteken este mutatja be a Kisszínházban legújabb kétrészes táncestjét a Szegedi Kortárs Balett. Az első részben a holland koreográfus, Nanine Linning The black paintings című művét, majd a Blue című táncjátékot láthatják a nézők, amit Juronics Tamás, Czár Gergely és Kurucz Sándor jegyez.

2021. október 01. 17:19

A nemzetközi táncvilág holland nagyágyúja, Nanine Linning még tavaly ősszel dolgozott együtt a Szegedi Kortárs Balett táncosaival, a koronavírus járvány miatt végül a koreográfiát csak online tudta befejezni.

Az amszterdami táncművész darabját a spanyol festő, Francesco Goya képei ihlették. A The black painting első megbízója 2015-ben a Gauthier Dance együttes volt, az akkori koreográfiát álmodta újra és egészítette ki egy második résszel a Fekete Festmények sorozat rövid történeteinek folytatásaként a szegedi színpadra.

Megelevenedik a zsarnok, aki felfalta saját gyermekeit

A spanyol festő halálát követően tizennégy freskót találtak madridi otthonának falain, ahol utolsó éveit töltötte. A képeken erőteljes, kísértő motívumok hangsúlyozták a festő elmezavartól való félelmét és az emberiség sorsára vonatkozó sivár jövőképét.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca képeit!

Linning Goya festményeit saját, a mai társadalomra vonatkozó víziójával együtt kelti életre és helyezi a klasszikus világosság és sötétség közti harc történetébe. Elénk tárja a küzdelmet, ahogy fényt és reményt keresünk a krízis, zsarnokság és kétségbeesés idejében.

Arvo Pärt 4. Szimfóniájának természetfeletti zenéjére hangolva Nanine Linning Hésziodosz: Istenek születése című verséből és Goya vitatottan legsötétebb, legendás Fekete Festmények sorozatának egyikéből, a Saturnusz felfalja gyermekét című alkotásából merített ihletet.

A legenda szerint ugyanis attól félt, hogy utódai majd az ő uralmára törnek, ezért megszületésük után rögtön megette őket.

Nanine Linning a világosság és sötétség közti harc történetével mesél a zsarnokságról és a mai társadalomra vonatkozó víziójával együtt kelti életre, ahol végül a remény kerekedik felül démonjainkon.

Kékek vagyunk, vagy nem kékek? Ez itt a kérdés!

Az együttes új táncestjének második részében a kék szín játssza a főszerepet. Juronics Tamás és két alkotótársa, Czár Gergely és Kurucz Sándor a színek játékából adódó asszociációk sokféleségére építették új, közös alkotásukat, a Blue-t.

Ez a közös koreográfia egy kísérlet, amelyik nem történeteket mesél a tánc nyelvén, hanem nagyobb ecsetvonásokkal felrajzolt szabad asszociációkat, etűdöket fűz egymás után, amik végül egy egésszé állnak össze.

A három alkotó a kék színt egyfajta szimbólumként használva, annak számtalan jelentése köré építi darabját. Beszínezi a szereplőket, és az ilyen módon csoportok és egyének között létrejövő színbeli, formai különbségekből adódó játékkal sokféle asszociációra készteti a nézőket.

– Ha a gondolatainkat meg merjük fogalmazni, abban a pillanatban beszíneződünk, bekerülünk egy skatulyába, ahová valójában egyáltalán nem tartozunk. Furcsán elveszni látszik a szólásszabadság lehetősége, mert ugyan mondhatod a magadét, de ha így teszel, akkor biztos, hogy kategorizálnak és a mindennapokban kékké, vagy nem kékké válunk – mondta a Blue-ról Juronics Tamás, az együttes művészeti vezetője.

Nehéz évad áll a szegedi táncosok mögött

A bemutatót megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón és főpróbán Pataki András balettigazgató az együttes elmúlt évről is beszámolt.

Elmondta, az évadban elsősorban online tudtak kapcsolatot tartani a közönséggel, több korábbi előadásukat streemelve láthatták a balettrajongók.

  • A járvány miatt két bemutatójuk is csúszott. A pénteki szegedi premier előtt Budapesten június 14-én már bemutatták a The black paintings és a Blue című táncjátékokat.
  • A Bartók Tavaszon pedig a Concerto című új Juronics Tamás koreográfiát, amelyet a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közös esten láthatott a budapesti közönség május 24-én.
  • A darabot Szegeden először október 9-én, a Szegedért Alapítvány gálaestjén lehet majd látni, ahová meghívták a Dr. Waltner Károly Otthon sajátos nevelési igényű lakóit is.
  • Folytatódnak a korábbi beavatószínházi táncestek is. A Diákszem programban ma este elsőként három szegedi középiskola diákjait látják vendégül.
  • Pataki András bejelentette, három új táncossal gyarapodott a társulat az évad elején: Kiss Réka Székesfehérvárról, Diletta Ranuzzi és Francesco Totaro pedig Olaszországból, a vendégként Szeged már többször koreografált Enrico Morelli balettiskolájából érkezett az együtteshez.

A szegedi együttes új produkcióját holnap, pénteken este 7 órától a Kisszínházban láthatja a közönség.

A kétrészes táncestet november végéig még hat alkalommal mutatják be a Kisszínházban.

rag