A világ közepe – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. május 18. 14:13

A világ közepe – Sinkovics Gábor
jegyzete

„Kétféle ember létezik: a jó és a rossz. A jó ember jobban alszik, viszont úgy néz ki, a rosszak jobban élvezik az ébrenlétet...”

 

Woody Allen

 

Lenne itt egy apróság.

Nem nagy dolog, csupán két-három millió ember jövője. Jövője és lelkiállapota. Nem haragszol, hogy Fidesz-drukkernek szólítalak? Mert végül is az: elkötelezett, zászlólobogtató, hűséges, a csapatért, a csapatkapitányért lelkesedő, igazi szurkoló. De most azokról van szó, azokról a vesztesekről, a hontalanokról, a hazátlanokról, a haza ellenségeiről. Azokról, akik hol enyhe, hol erősebb kritikát fogalmaznak meg a rendszer ellen, amelyben élnek.

 

Amelyben élünk.

De nem haraggal jöttem. Már elmúlt, kimúlt belőlünk a gyűlölet. Hoztam egy üveg kisüstit, jófajta házi pálinka, magyar ember ezzel koccint, és közben azt énekli: „Megjöttek a fehérvári huszárok...” Koccintsunk! Tegyük le a fegyvert, a csúzlit, a vízipisztolyt és a fakardot. Tegyük le, mert ezzel harcolt magyar a magyarral. És miután önök győztek fölényesen, hat–háromra, a vesztesek csak keresik a szót, keresik a hangot.

 

Mi legyen velük?

Ezt kérdezném öntől, Fidesz-drukker, hogy akkor ők, két-három millióan hogyan éljenek tovább ebben az országban. Hogyan gondolkodjanak a máról, a holnapról és a holnaputánról? És nem ideológiai vita ez, hiszen ideológia, mint olyan nem létezik. Őket nem érdekli

  • Robespierre lelkesedése, fanatizmusa,
  • Ságvári Endre hazaszeretete vagy
  • Kelemen Anna pucérsága, magamutogatása.

 

Csak egy normális országban szeretnék élni. Megosztottság, gyűlölködés nélkül.

 

Egészségünkre!

Az a nagy helyzet, hogy ők nem ilyen világot képzeltek, sem a választások előtt, sem azután. Már unják a szolgalelkűséget. Unják, hiszen a Kádár-rendszerben volt benne részük folyamatosan. Kussolni, bólogatni, zabálni, május 1-jén lufit eregetni, a vizezett kőbányait felhörpinteni, virslit majszolni. Beleolvadni a művilágba. Elfogadni az abszurd szabályait, csendesen tudomásul venni a parancsait. Rég volt, Fidesz-drukker, de emlékezned kell rá, hiszen te is ebben éltél. Kádár apánk a jóságos, a közülünk való, az értünk dolgozó. Nem érzed úgy, hogy a történelem ismétli önmagát? Hogy a ti vezéretek ugyanezt a szerepet tölti be?

 

Mi legyen velük?

A legegyszerűbb persze az lenne, hogy kussoljanak. Hogy szégyelljék magukat,

  • amiért a „rossz” oldalra álltak,
  • amiért elárulták a hazát,
  • amiért olyan emberekre szavaztak, akik egyrészt tehetségtelenek, másrészt szerencsétlenek, igazi lúzerek.

 

Kussolniuk kéne és elbujdokolni.

Szégyenpadra ülni, magunkat ostorozni, és mindent átértékelni. Olvasom, hogy egyre csak nő és nő, és nő a Fidesz-tábor. Immár a választások után lassan két hónappal azok is a győztesek mellé állnak, akik soha nem foglalkoztak politikával. Ez ám a siker, a ti sikereiteket, Fidesz-drukker, megmutattátok a világnak, és persze nekik, eltévedetteknek, elkárhozottaknak, hogy mi is a magyarok istene.

 

Orbán Viktor.

Újra és újra Orbán Viktor.

 

Szégyellem magam, Fidesz-drukker, de... nem könnyű mit kezdeni ezzel. Egyszemélyes történet ez. És az a félelmetes benne, kiszolgáltatva, népet és országot egy ember hangulatváltásainak, hatalommániájának, kénye kedvének, alkalmazkodni az ő játékszabályaihoz, mintha valamiféle hűbéresek lennénk. Csöndben maradni pedagógusnak, egészségügyi dolgozónak, nyugdíjasnak, megannyi kiszolgáltatott, egyik napról a másikra élő embernek. Több mint kétmillióan élnek a létminimum alatt. Az árak az egekben, az infláció már nem is a Holdon, hanem a Marson jár, és mi ünnepeljük a jólétet, a mondvacsinált szabadságot, a hatalom megtartását.

 

És mindez nem ideológiai kérdés, Fidesz-drukker.

 

Pedig hidd el, Fidesz-drukker nekik lenne a legjobb asszimilálódni, beolvadni a győztes tömeg részévé válni. De az ember gyomra és még inkább a lelke nem vesz be mindent. Nem és nem.

 

Mi a legyen velük?

Tűnjenek el innen? Pakoljanak össze és meg sem álljanak London, Tottenham nevű kerületéig, vagy a Chelsea nevű városrészig, ahol megannyi vendéglőben, étteremben mosogathatnának, de van hely két-három millió magyarnak az összes londoni kocsmában, ausztrál ültetvényen, brooklyni kerékpáralkatrész-szaküzletben? Menjenek és tűnjenek el innen?

 

Talán mindenkinek ez lenne a legjobb.

 

Eltakarodna, elkotródna ez a sok panaszkodó, önsajnálatba menekülő vesztes.

 

És maradnátok ti, győztesek, Fidesz-drukker, és mehetnétek minden héten, vagy legalább havonta egyszer békemenetre, végesvégig a városon. De nemcsak Budapesten, Felcsúton, a kisvasút vonala mellett, vagy fel a Bakonyba, végesvégig az Alföldön, hiszen tiétek az ország, tiétek a hatalom. De... azért azt el kell ismerned, hogy két-három millió ember „disszidálása” nem tenne jót a statisztikának. Mert eltakarodhatnak innen a jó büdös francba, ahogy ti ezt szeretnétek. Ahogy a ti kormányotok szeretné, de csak hiányoznának a népességnyilvántartásból.

 

Jó lenne valamiféle béketárgyalás.

 

Valamiféle kompromisszum.

 

De ez csak illúzió, Fidesz-drukker. Olyan távol álltok ti a vesztesektől, te a te pártod, a te vezéred, a az ő értékrendjüktől, a lelküktől, a gondolkodásmóduktól, hogy abban egyszerűen nincs, nem is lehet közeledés. És ez az igazi dráma, Fidesz-drukker. Ez a kettéosztott ország. És nem ideológiailag, hiszen a süket duma, az illiberalizmusról, a hazafiasságról, a „mi magyarok” kezdetű negédes mondatokról, csak szerep.

 

Olcsó, vándorszínészi szerep.

Győztetek, Fidesz-drukker. Nekik ezt el kell ismerni, és el kell viselni, még akkor is, ha a meccsen túlerőben voltatok, a labdát is ti hoztátok, a bírót is ti neveztétek ki. De ez csak olcsó kifogás – immár bebizonyosodott, amit addig is sejteni lehetett, még körvonalaiban sincs sem ember sem párt, aki megváltoztathatná az egypártrendszert, a közgondolkodást és a hatalomelosztást Magyarországon. A csapatukban nem volt egy klasszis sem, nem volt csapatkapitány, nem voltak meghatározó egyéniségek, akik eldönthették volna a mérkőzés végeredményét.

 

Lúzer FC voltak.

Eleve vereségre ítélt, Lúzer FC.

 

De a seggnyalás nem megy nekik. És a Bólogató János-szerep sem.

 

De koccintsunk, Fidesz-drukker, már fogytán a kisüsti, és fogytán az érvek.

 

Az érvek, amelyek a kiegyezésről, a megbékélésről szólnak.

 

Az új Orbán-kormány immár munkához látott és ők, akik nem kértek ebből most csendben, a háttérből figyelik mindazt, ami történik. Figyelik a giccsparádét, ami az új köztársasági elnöknő beiktatását övezte, a celebparádét, ami a miniszterelnök újbóli eskütételét kísérte.

 

Mi legyen velük, Fidesz-drukker?

Hogyan érezzék magunkat Európa, sőt a világ közepén? Mert a ti vezéretek fél Magyarország miniszterelnöke úgy beszélt a Parlamentben, mintha nem is ennek a gyönyörű országnak, hanem Európa vezetőjének választották volna. De ez egy folyamat része, csak ezt ti nem látjátok, hiszen annyit érzékeltek belőle, hogy Mick Jagger és Brad Pitt után ő is odaáll a közös szelfikhez, odafirkantja az autogramját, miközben pontosan tudja, hogy az ország egyik fele...

 

Az ország egyik fele nem kér belőle.

De várjál, Fidesz-drukker, a pálinka mellé jöjjön egy kis zene, hátha a harmónia, és a dallamvilág közelebb hoz bennünket egymáshoz. Hallgassuk meg a The Rolling Stones szivárványos dalát, a She’s A Rainbow című gyönyörűségét, mert a zene egy nyelv.

 

 

A zene összehozza az embereket.

 

De látod, hiába kérdezlek, nem tudsz, vagy nem akarsz válaszolni.

 

Mi legyen velük?

Elmenekülhetnek-e valaha a saját lelkiismeretük elől?