Várom, amint a kinyújtott kar felemelkedik, és hüvelykujja iránymutatásával dönt életről-halálról. Ne feledjük, minden birodalom véget ér egyszer. Az ő hatalma sem lesz örök, legfeljebb az emléke, amivel kicsit sem dicsekedhet se most, se később.

A 2010 óta zajló kormányzás két fő állásra lett felhúzva. Az egyik, hogy a kormány legfőbb célja a magyar szuverenitás. Bátran odaírhattam volna a „magyar” szó helyett „Orbán” nevét is. Mert akkor elsősorban nem a hazára, hanem magára gondolt, mert az állami főhatalom, felségjog, felsőbbség és fölény privilégiuma csak és kizárólag őt illeti meg – hiszi a kis naiv.

A második állítás szerint azért jó nekünk az elnyomó, keresztényüldöző Kínával meg az EU-t bomlasztó Oroszországgal kokettálni, mert ezek állítólag csak a gazdasági előnyökre koncentráló együttműködések. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz akkor sem, amikor Orbán kimondta csúf gondolatait. Arról nem is beszélve, hogy Paks–2 vagy a Fudan Egyetem finanszírozásáról szóló szerződés kifejezetten megalázó hazánk szemszögéből nézve.

Közeledik a választás, amelyet április 3-án tart az ország, ismét aktuálissá vált a külföldön élő magyarok szavazati joga és annak módja. Az alkotmánybíróság a kérdéskörben még 2016-ban kimondta: a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező választópolgárok kapcsolata az állammal közvetlenebb és erősebb, mint az ilyen állandó lakhellyel nem rendelkező választópolgáré. Ez viszont azt a kérdést veti fel: az állandó lakhellyel nem rendelkezők esetében a „gyengébb kapcsolat” miért eredményez ugyanolyan vagy erősebb szavazati jogot?

Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányosan nehezítik meg az állandó lakhellyel rendelkezők választójogát azokhoz képest, akik ilyennel nem rendelkeznek. Ez utóbbiaknak kifejezetten lazítanak a szabályokon: aki nem itt él és dolgozik, az az ország sorsával kapcsolatban megtehet olyasmit, amit az itthoniak jobb esetben is korlátozottabb keretek között, például levélben szavazhat. Következésképpen a határon túli kettős magyar állampolgárok első osztályú állampolgárok. De akiket a jelenlegi regnáló hatalom elüldözött, és külföldön vállalnak munkát, azok csak másodosztályúak.

Van abban valami abszurd, hogy a határ túloldalán született, ott élő és dolgozó magyar egyszerűen szavazhat arról, hogy mi történjen Magyarországon, míg a külföldön tanuló, dolgozó magyarnak mesterségesen, szándékosan előállított akadályok miatt korlátozott szavazati joga van, vagy egyáltalán nincs lehetősége szavazni.

Nem gondolják az urak, hogy a joggyakorlás biztosítása minden demokratikus országban – így hazánkban is – az érintett kormány kötelessége? Ja, hogy itt nincs demokrácia?

Kutnyik Pál