A tapsok és a mosolygós gyerekarcok majd még jönnek – ilyen lesz a bábszínház új darabja a Rókus Mókus

A koronavírus-járvány teljesen átírta a Kövér Béla Bábszínház mindennapjait, de az élet, és vele a munka nem állt le. Rendületlenül készülnek az újabb bemutatókra. Céljuk, hogy amikor nyithatnak, nagy repertoárral várhassák közönségüket.

2021. február 04. 17:48

Ehhez megfeszített munka szükséges, ami azt jelenti, hogy az évadra tervezett darabok betanulása, azok próbái egymás után folynak az épület falain belül. Ilyen előzmények után tartottak sajtótájékoztatót a címében is Szegedhez köthető Rókus Mókus című frissen elkészült darabjukról.

A hároméveseknek és az ennél fiatalabbnak szóló előadás írója és rendezője egy személyben Spergel Anna, zenéjét Szirtes Edina Mókus szerezte. Három színészből ketten, Rácz Mihály és Mészáros Ágoston először szerepelnek ennyire kicsiknek szóló előadásban. Ennek kapcsán elmondták: komoly tanulást jelentett a próbafolyamat, mert másfajta előadói eszközökkel kell élni az ennyire kicsiknek szóló előadáson.

A harmadik színész Rózsa Teodóra hegedül is a darabban. Ennek kapcsán jelezte, játéktechnikában sok újdonságot tanult a darab zeneszerzőjétől, Szirtes Edina Mókustól; a Rókus Mókus tervezője Tóth Andrea.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca galériáját!

– A tapsok és a mosolygós gyermekarcok majd még jönnek – mondta Schneider Jankó, a bábszínház művészeti vezetője, utalva arra, hogy nagyon hosszú ideje nem játszottak közönség előtt a bábszínház művészei. Ezért is volt üdítő, hogy egy rövid részletet bemutattak színészei a készülő darabból a sajtótájékoztatón.

A Szegeden játszódó történet középpontjában az itteni lakhelyet kereső mókus áll, aki a rókusi víztoronyban leli meg végül otthonát. A csöppségek színházának is nevezett előadás kapcsán elhangzott, hogy a színháznak az évadra megfogalmazott terve a város felé nyitás volt. Ennek része a mostani darabválasztás is. Az apróságoknak bizonyára a Rókus Mókus megtekintése lesz életük első színházi élménye, amelynek beavató jellegét már e tény miatt sem lehet kétségbe vonni.

Spergel Anna rendező ehhez hozzátette, hogy igazodva az életkori adottságokhoz csupán huszonöt perces az előadás, ám azt követően a gyerekek megismerkedhetnek a bábokkal, a díszlettel és a hangszerekkel. Ez azt is szolgálja, hogy az előadásról a csöppségek ne felfokozott lelkiállapotban lépjenek ki, hanem lenyugodva.

Online nem mutatják be a Rókus Mókust. Egyebek mellett azért sem – mondta el Kiss Ágnes igazgató –, mert pedagógiailag nem tartják célra vezetőnek, hogy monitor elé ültessék az apróságokat.

B. P.