A tanárokkal szemben a jegybanki vezetők fizetése is szépen emelkedik januártól

Havonta 96–224 ezer forinttal nőtt az igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági tisztségeik után járó díjazásuk januártól.
Kékes Viktória

2023. január 11. 09:32

A tanárokkal szemben a jegybanki vezetők fizetése is szépen emelkedik januártól

A Magyar Nemzeti Bank vezetőinek alapfizetését a jegybanktörvény tavaly év végi módosításával az Állami Számvevőszék elnökének fizetéséhez kötötték, ami a bruttó átlagkeresethez igazodik – emlékeztet a 24.hu.

 

Ennek köszönhető, hogy Matolcsy György márciustól 6 milliót, helyettesei 5,6 milliót kereshetnek majd. 

 

Azok a jegybanki vezetők, akik a leányvállalatok igazgatóságainál, felügyelőbizottságainál töltenek be valamilyen tisztséget szintén örülhetnek annak, hogy januártól emelkedik a minimálbér. Az inflációt sem lekövető emelés ugyanis az ő esetükben (akik a minimálbér 5–7 szeresét keresik) komoly illetménynövekedéssel jár. 

 

Januártól az igazgatósági és fb-tagságért már minimum 696 ezer forintot kapnak havonta az érintettek, de lesz, akinek 1 millió 160 ezer forintra nő az innen szerzett jövedelme cégenként, akinek pedig a minimálbér hétszeresében állapítják meg a díját, annak 1 millió 624 ezer forintra. Tehát minimum 96 ezerrel, maximum 224 ezerrel nőhet a leánycégeknél tisztséget vállalók jövedelme.

 

Kandrács Csaba alelnöknek például főtevékenységként ellátott feladatai után járó fizetése mellett öt olyan pozíciója volt, ahol havi 500 ezer és 1 millió forint közötti díjazásban részesült, további egy pozíciója után pedig 1 és 5 millió forint közötti jövedelemhez jutott. Virág Barnabás két MNB-s leánycégben vállalt tisztséget. A harmadik alelnök, Patai Mihály a Giro Zrt. elnökeként részesült a mindenkori minimálbérhez kötött jövedelemben a jegybanki fizetésén felül. Az MNB más munkatársai is hasonló feltételekkel látnak el megbízásokat e cégeknél.

 

A 24.hu megjegyzi, hogy az MNB-re nem vonatkoznak azok a korlátozó szabályok, amelyek az állami intézmények esetében lehetetlenné teszik az álláshalmozást. 

 

A jegybanktörvény módosítása miatt számos állami szerv vezetőjének a fizetése 800 ezer forinttal nő 2023-ban. Pedig az állami vezetők azok a szerencsések, akiket tavaly sem érintett a válság: Orbán Viktor fizetése például 135 százalékkal, 4,8 millióra, az országgyűlési képviselőként is dolgozó államtitkárok fizetése 52 százalékkal, 3,3 millióra, a minisztereké pedig egy 30 százalékos emelés miatt havi 650 ezer forinttal nőtt 2022-ben. 

Vélemények

mutasd mind