– Parlamenti vitanapot tartottak a napokban szociális törvényről, amelyet rendkívül hevesen támadott az ellenzék. Mi volt az ebben a törvénytervezetben, ami leginkább elfogadhatatlan volt a Párbeszéd Magyarországért (PM) számára, és a látottak alapján az egész ellenzék számára?

– Eddig a szociális törvényben az szerepelt, hogy szociális ellátást és annak biztonságát az állam garantálja. Ezzel elletétben a kormány által nemrégiben benyújtott törvénymódosításban viszont az, hogy az egyén szociális ellátásáért elsősorban saját maga felelős, másodsorban a hozzátartozói, harmadsorban az önkormányzat, negyedsorban a karitatív szervezetek, és csak az ötödik a felsorolásban az állam. Ez azt jelenti, hogy az állam kivonul a szociális ellátásból. Nem elég, hogy az elmúlt harminc év legnagyobb válságának küszöbén magára hagyja a legrászorultabbakat az állam, hanem még cinikus módon közli a kormánypárt, hogy most végre leszámolnak egy kommunista szokással. Amennyiben a Fidesz és Orbán Viktor számára a rászorulókról, az idősekről, betegekről való gondoskodást és segítségnyújtást kommunista szokásnak tartja, akkor inkább mindenki legyen kommunista, mint olyan, amilyen Orbán Viktor. Felháborító, hogy egy ilyen méretű válság kellős közepén közli az állam, hogy levette a kezét a szociális gondoskodás területéről. 

– A parlamenti vitában Ön kérdezte is erről a miniszterelnököt.

Igen, de érdemben nem válaszolt. Érdekes módon azonban se a kommunistázásra, se a konkrét kérdésemre. Úgy fogalmazott, hogy ők nem a segélyezésben gondolkoznak, hanem a munkahelyteremtésben. Valójában játszotta a hülyét. Pontosan tudja, hogy a szociális törvény arról szól, mi történik akkor az egyénnel, amikor önhibáján kívül elveszti munkáját. Itt és ekkor lépne be a képbe az állami gondoskodás. Ezért nevezzük ezt „lex megdöglesz” törvénynek. Vagyis az állam azt üzeni, ha nincs munkád és nincs pénzed, akkor dögölj meg! Van egy rossz érzésem, és erre szintén rákérdeztem a parlamenti vitában a miniszterelnöknél, de a választ megint kikerülte. Az a félelem, hogy most elfogadott törvénnyel a fizetős idősellátást készülnek bevezetni a kórházakban, amit népiesen elfekvőnek hívunk.

– Mindezt hogyan valósulna meg?

Ismerős helyzet, hogy az idős beteget a kórházból hazaküldeni sem lehet, ugyanakkor meggyógyítani sem. Ilyenkor a beteg hosszabb távú kórházi ellátásra szorul, amikor a kezeltet a család csak az utolsó időben viszi haza, de előfordul, hogy akkor sem. Erről eddig az állam gondoskodott. Itt  térek vissza a jelzett félelmemhez. A megváltozott szociális törvény miatt az ilyen betegek nyugdíjából napi öt-nyolcezer forintot fognak levonni. Ez azt jelenti, hogy pontosan úgy fizetni kellene az ellátásért, mintha beteg privátszobában lenne, vagy a magánellátásban. Ha csak napi hat-hétezer forinttal számolunk, az havi szinten már kétszázezer forint. A gyakorlatban ezt azt jelentheti, hogy annak ellenére vonják le a nyugdíjából ezt a nagyon tekintélyes összeget, hogy egész életén át fizette a TB-t. Ha az ápoltnak nincs vagy nincs megfelelő nagyságú nyugdíja, akkor a költségeket a hozzátartozóknak kell fizetniük, vagy egyszerűen kidobják a kórházból. A most elfogadott szociális törvény szerint ez utóbbi ponton lépnének be az önkormányzatok és a karitatív szervezetek. Ez a megoldás azért sem jó, mert egyfelől végrehajthatatlan, másfelől pedig senki nem tudja ellenőrizni, mi történik a betegekkel ebben a helyzetben. Döbbenetes, de a törvény üzente nem más, mint az: nem érdekel, hogy bajba került.

– A parlamenti vitában nagyon ritkán vetik be az ellenzéki pártok az obstrukció fegyverét. Szinte véget nem érő hozzászólásokkal hátráltatták a törvénytervezet elfogadását. Utólag mennyire ítéli sikeresnek ezt az eljárást?

– Tisztában vagyok és vagyunk vele, hogy az obstrukció korlátos eszköz. Nem tudjuk, nem tudtuk megállítani a törvény elfogadását, de a figyelmet mindenképpen felhívtuk arra, mire készül a kormány. Ennek azért is nagy lehet a jelentősége, mert a nyilvánosságban nem volt jelen a szociális törvény módosítása. Amikor miniszterelnök benyújtotta a szociális törvény módosítását is tartalmazó százötven oldalas „salátatörvényt”, pontosan az volt a célja, hogy senki ne értse, mit tartalmaz, mi van abban. Mi azonban megtaláltuk ebben a salátatörvényben azt az egy galád módosítást, ami a szociális törvénytervezetben szerepel. Önmagában sikernek tekintem, hogy felhívtuk a figyelmet, mire készül a kormány. Fontos a külső nyomásgyakorlás a kormányra, ami szokott működni, még akkor is, ha a törvény elfogadását nem is tudtuk megakadályozni.