A szlovén államfő kiállna a kötelező koronavírus-oltás mellett

Borut Pahor kijelentette, ha a szakértők azt javasolnák, akkor azt kérné a képviselőktől, hogy egyhangúlag támogassák az erről szóló döntést.
Garai Szakács László

2021. december 28. 18:23

A szlovén államfő kiállna a
kötelező koronavírus-oltás mellett

Az elnök a szlovén közszolgálati televíziónak adott interjújában beszélt erről.

 

– Megértem, hogy egyesek még mindig félnek az oltástól – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy aki legyőzte ezt a félelmet, az „a kor hőse”.

 

Keddre 1813 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a fertőzés következtében 11 beteg halt meg. Kórházban 586 beteget ápolnak, közülük 201-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 millió 248 ezer 409-en kaptak védőoltást, közülük 1 millió 187 ezer 280-an már a második adagot is felvették.

 

(MTI)