A szélvihar és a szürkeség garantált, az eső lehetséges

Miközben ezeket a nem túl szívderítő időjárási körülményeket foglalom össze, süt a nap.
Garai Szakács László

2022. április 09. 07:48

A szélvihar és a szürkeség
garantált, az eső lehetséges

De elvileg nem sokáig. Diego, a viharciklon ugyanis pont úgy indult meg felénk, ahogy 1986-ban, Mexikóvárosban az Azték stadionban az isteni tízes saját térfeléről Shilton kapuja felé. A viharciklon persze nem hatvannyolc méteren száguld, viszont nem is kell angol védőkkel törődnie, jön, és itt lesz. Szélvihart biztosan hoz délutántól záporokat is. De hátha annyira záporos, esős lesz ez a szombat is, mint a péntek volt. Akkor is volt esély az esőre, végül elmaradt, sőt, a napot is többet láttuk, mint reméltük, hátha így lesz ma is.

 

A levegő tizennégy fok mostanában, amikor az a néhány sor készül, húsz fokig melegszik föl, éjszakára hét fokra hűl vissza. A már említett szél dél-délnyugatról kezd fújni, amikor igazán viharos lesz, akkor már északnyugatról és észak-északnyugatról fúj, északon „hagyja abba”.

 

A levegőminőség ma is jó, a pollenhelyzet viszont már nem annyira: a bükk is úgy gondolta, ideje elkezdeni szaporodni, így már tizenkétféle pollen van a levegőben.

 

 

Egyáltalán nem lennék meglepve, ha ma otthonmaradnának ebben a viharos szélben.