A szegedi társulat egykori népszerű színészét, Mátyássy Szabolcsot választották a debreceni színház igazgatójává

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának, Gemza Péternek a megbízatása június végén jár le. A színidirektori posztra hárman pályáztak, Gemza Péter nem akart újrázni. Az MTI jelentése szerint a közgyűlési döntést megelőzően a pályázatokat értékelő szakmai bizottság egyértelműen Mátyássy Szabolcs pályázatát támogatta, akit a debreceni közgyűlés öt évre, azaz 2028. január 31-éig szóló mandátummal megválasztott igazgatónak. Az új színidirektor pályázatában Szabó K. István rendezőt jelölte meg a színház új művészeti vezetőjeként.
Mátyássy Szabolcs 2014-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen alkalmazott zeneszerzés (BA), majd 2016-ban zeneszerző (MA) diplomát, 2021-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA fokozatot, ugyanabban az évben művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakképzettséget szerzett.
A Szegedi Nemzeti Színház társulatának 1997-től 2003-ig, majd 2006-tól 2007-ig a prózai tagozat színművészeként volt tagja. Első szegedi szerepét Zsótér Sándor legendás produkciójában, a Régi Zsinagógában 1997 nyarán bemutatott III. Richárd megkoronázásában játszotta, ugyanazon a nyáron fellépett a Dóm téri Cyrano-produkcióban is. Emlékezetes szegedi szerepe volt a Kabaré Clifford Bradshaw-ja, A padlás Rádiósa. Sokáig zenei pályára készült, hatéves korától zongorázott, és zenei előképzettségének több szegedi szerepében is nagy hasznát vette.
Janik Lászlóval közösen létrehozott mesemusical-produkciójuk, a Szindbád nagy sikert aratott.
Mindenkit meglepett, amikor 2007-ben elhagyta színházat, és ahogy fogalmazott: kiszállt a mókuskerékből. Epret szedett, újságot hordott, csomagot válogatott Svédországban. Utána Skóciába ment, ahol egy szállodában pincérkedett egy évig. Végül Pekingben kötött ki, ahol akkor még működött egy magyar étterem. Felszolgáló volt, és esténként zongorázott is. Kínában szerzett tudomást róla, hogy a Zeneakadémián új képzésként elindítják az alkalmazott zeneszerzés szakot, ahol filmes és színházi komponálást is oktatnak. Felvették a négy hallgatóval induló első évfolyamba, így 37 évesen ült be újra az iskolapadba. Tallér Zsófia és Fekete Gyula találta ki ezt a szakot, mert úgy látták, szükség lenne kifejezetten erre a célra képzett zeneszerzőkre, akik rálátnak a színházi és a filmes szakmára is. Mátyássy Szabolcs Marton László javaslatára diplomamunkaként A csalogány és a rózsa című Oscar Wilde-meséből komponált 40 perces kamaraoperát. A Zeneakadémia Solti György-termében tartották a bemutatóját, Darázs Renáta, Rajk Judit és a Szegeden is jól ismert Cseh Antal énekelte a szerepeket.

– Örökké hálás maradok az életem szegedi időszakáért, mert az ezredforduló táján volt ott 4-5 olyan erős évadunk, amikor jó volt színésznek lenni. Szegedi kollégáimmal máig tartom a kapcsolatot – nyilatkozta akkoriban.
Mátyássy Szabolcs ma már a Színház és Filmművészeti Egyetem adjunktusa, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének a tagja. Kapcsolata a szegedi társulattal továbbra sem szakadt meg. Legutóbb a Hegedűs a háztetőn múlt pénteki premierjére jött el, ahol régi, kedves kollégájának, a címszerepet alakító Borovics Tamásnak tapsolt.