A szegedi klinikákhoz fog tartozni a szentesi kórház, így oldják meg az orvoshiányt

A szentesi kórház a SZTE klinikai központjához fog tartozni, ezt Farkas Sándor parlamenti képviselő jelentette be szerdán. A politikus elmondta, hogy erről kormányülésen már döntöttek, az átalakítás időpontját a közösségi oldalon közzétett posztban nem árulta el.
A szentesi kórház főigazgatója tavaly december közepén írt levelet a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, hogy orvoshiány miatt nem tudják január elsejétől működtetni a szülészeti és a nőgyógyászati aktív fekvőbeteg szakellátást. Ekkor jelölte ki a NEAK a hódmezővásárhelyi, kecskeméti intézményeket, illetve a szegedi klinikát a területi ellátásra.
Persze a központ vízfej nem ismerhet minden helyi részletet, ezért jelölhették ki Kecskemétet is. Az egyébként hatvanezer térségben élő ellátását biztosító kórházhoz tartozók azonban azt kifogásolták, hogy nem csak Kecskemétre nehéz eljutni, hanem a körzővel meghúzott körön belül kijelölt településekre sem jár túl gyakran busz, viszont Orosházára könnyebb az eljutásuk. Ezt a legtöbb településen, kényszerűen, de elfogadták.
Most Farkas Sándor bejelentése szerint így egy huszárvágással megoldották a problémát. Azt ugyan a posztolt videóban nem mondta el, hogyan lesz orvos a szentesi osztályokon, így hivatalosan ezt nem tudhatjuk, de nyilvánvalóan Szegedről fognak ingázni az orvosok.