– Negyvenéves pályafutásom egyik csúcspontja volt Giorgio Vasari tondójának az azonosítása – indította a vetítéses beszámolót kissé elfogódottan Szabó Tamás restaurátorművész, a római kiállítás kurátora. Azt is megtudhatták tőle az érdeklődők: a Collegium Hungaricumnak otthont adó római Falconieri palotában háromszáz érdeklődő zsúfolódott össze a tavaly novemberi verniszázsra. Végül összesen mintegy négyezren látták a különleges tárlatot, amelynek az olasz fővárosban és a Vatikánban is nagy visszhangja volt.

A kör alakú Angyali üdvözlet nem mindennapi sorsáról már sokat lehetett hallani. Szabó Tamás Szolnoki Zoltán kérdéseire felelevenítette, hogy egy nemzetközi kiállításra készültek, amikor a Móra-múzeum raktárként is szolgáló zsúfolt padlásáról előkerült a tondó 2007-ben. 

– A műtárgykartonból lehetett gyanítani, hogy ez valami csoda. Ki kellett szabadítani a többi kép közül. Amikor az akkori igazgatónk, Zombori István engedélyével kihoztuk és megláttuk, annak ellenére, hogy sérült volt, elállt tőle a szavunk – fogalmazott a restaurátorművész.

Az eredeti iratokból kiderült, hogy 1925-ben érkezett a kép Szegedre. Az 1960-as években a szépművészeti osztály bemutatta, tehát nem volt teljesen ismeretlen, bár akkoriban még nem tudták beazonosítani és így nem is keltett nagyobb figyelmet. 

Szabó Tamás úgy fogalmazott, Magyarországon a nagy múzeumok sem tudtak róla, hogy ilyen kvalitású festmény létezik a Móra Ferenc Múzeumban. A Kánai menyegző című Vasari képet például 25 évnyi pereskedés után az első Orbán-kormány idején sikerült Magyarországnak visszaszereznie Kanadától.

A tondó azonosítási folyamata pró és kontra nagyon hosszadalmas folyamat volt. Először a vezető magyar művészettörténészeket kérdezték meg a szakmai protokoll szerint. Többen is megnézték, végül a negatív vélemények után egy firenzei szaktekintélyt, egy művészettörténész professzort kerestek meg, aki eljött Budapestre, hogy megtekintse a még restaurálás alatt álló festményt. Az olasz professzor is először más, kevésbé ismert festőnek tulajdonította a képet. 

Végül egy amerikai professzor, Louis Waldman, az itáliai reneszánsz specialistája 2009-ben dokumentumokkal is bizonyította, hogy a tondó kétséget kizáróan Giorgio Vasari alkotása. Megtalálta a megszületésének körülményeit rögzítő úgynevezett számadáskönyvet, sőt még egy előkészítő rajzot is. Kiderült, hogy Vasari mikor festette, ki volt a megbízó, mennyibe került a kép.

A vizsgálatok eredményeként azóta többszörösen sikerült megerősíteni, hogy Giorgio Vasari művéről van szó, melyet az inkvizitor V. Pius pápa (1566-1572) megrendelésére a vatikáni paloták egykori Pius-tornyába, egy kápolnába szántak. Az alkotás 1789-et követően Napóleon hadseregének rekvirálásai során hagyhatta el Rómát. 1896-ban egy neves műkereskedőnél bukkant fel Budapesten, majd a szabadkai születésű újságíró, politikus és műgyűjtő, Enyedi (Eisenstädter) Lukács vásárolhatta meg. Halála után az özvegyéhez – a szegedi Zsótér Andor leányához –, Zsótér Ilonához került. Ezt bizonyítja egy fotó is, ami az özvegy budapesti palotájának reneszánsz szalonjában készült 1909-ben. Zsótér Ilonáék gyermekeik halála miatt az egész műkincsgyűjteményt a szegedi múzeumra hagyták volna, de formai hibára hivatkozva az oldalági örökösök megtámadták a végrendeletet. Végül a 115 pazar műtárgy közül a 25 legértékesebb a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került, és csak három – köztük az akkor még azonosítatlan Vasari-tondó – érkezett meg 1925-ben Szegedre.

Szabó Tamás olyan érdekességeket is elárult, hogy a nemzetközi jog szerint igazából a mindenkori pápa lehet a tondó az igazi tulajdonosa, de Szegednek köszönhető a kanonizálása, és szegedi Angyali üdvözletként vált híressé. Az is elhangzott, a szegedi múzeum nem rendelkezett olyan technikai felszereltséggel, mint a Szépművészeti Múzeum, ezért egy csapatot kellett létrehozni a tondó restaurálására. – Én ezt a csapatot irányítottam, és a restaurátori munka is alátámasztotta a jövőbeni szakvéleményeket – hangsúlyozta Szabó Tamás, aki kurátorként a római kiállításra két termet rendezett be.

Az első a megrendelőt, V. Pius pápát és vatikáni építészeti, képzőművészeti „projektjét” mutatta be. V. Pius főinkvizítorként magánkápolnájának szánta a Szent Mihály kápolnát, melynek tervezésével Vasarit bízta meg. V. Pius juhászlegényként indulva küzdötte fel magát a pápai trónra. A nagy reneszánsz pápák után ő volt az első olyan egyházfő, aki megelégelte a nepotizmust. Inkvizítorként is kérlelhetetlen volt, szigorúan betartatta az egyházi előírásokat. 

A római Collegium Hungaricum másik termében állították ki Vasari tondóját, a köré állított tablókon pedig az azonosítás folyamatát és a vatikáni pápai kápolna többi tondóját is részletesen bemutatták. Ezt az anyagot hozták el most Szegedre, és ez látható március 20-ig a Móra-múzeum kamara-kiállításán.

NÉVJEGY: Giorgio Vasari (1511-1574)

Giorgio Vasari 1511-ben Arezzóban született, 16 éves koráig szülővárosában tanult, majd ezután került Firenzébe, ahol Michelangelo és Andrea del Sarto tanítványa volt, de leginkább Raffaello és Michelangelo római falfestményeinek a másolásával képezte magát. Tanult rajzolni, festeni, és ötvösséget is. Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állt. Alkotott Arezzóban, Bolognában, Nápolyban, Velencében, Rómában, Riminiben, Ravennában és Urbinóban is. Michelangelóval közelebbi kapcsolatba került, az ő tanácsára folytatott építészeti tanulmányokat is. Festőként nem sorolják a legnagyobbak közé, de mint építész maradandót alkotott: az ő tervei szerint épült az Uffizi Képtár és az úgynevezett Vasari-folyosó Firenzében. Hírnevét főleg irodalmi munkásságának köszöneti. Az olasz művészek életrajzainak nagy gyűjteménye, amelyet 1550-ben Firenzében jelentetett meg, majd második javított, bővített kiadásban 1568-ban újra kiadott (magyarul: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete; Magyar Helikon, 1978), hibái és hiányai dacára a művészeti irodalom mindmáig egyik legjelentősebb forrása. A munka több mint ezer oldal; felbecsülhetetlen forrása a művészettörténet-írásnak. A reneszánsz szót valószínűleg Vasari használta először.