A három héttel ezelőtti országgyűlési választáson az ellenzék a 3200 településből negyvenkettőt nyert meg.

Olyan még korábban nyerhetőnek tartott ellenzéki nagyvárosok is elestek, mint Eger, Érd, Miskolc, Tatabánya és Szombathely, és majdnem Pécs is. Kis túlzással azt mondhatjuk, ahhoz, hogy valaki ellenzéki egyéni képviselő legyen, a budapesti politikai mikroklímába kell születnie – szinte mindenhol máshol tarolt a Fidesz.

Ebből a narancssárga tengerből Szeged valóban szigetként emelkedik ki.

A városban a közös lista közel tíz százalékkal több voksot kapott, mint a kormánypárti. Ez nagyobb arányú győzelem, mint a fővárosi. Szabó Sándor és Mihálik Edvin olyan többséget kaptak Szegeden, ami Budapesten is csak keveseknek sikerült. Ideje a cicaharc helyett azon gondolkodni, minek köszönhető ez az eredmény?

Nyilvánvalóan szükség volt hozzá egyfajta szegedi kurázsira. Függetlenül attól, ki van kormányon, az itt élők immár két évtizede következetesen támogatják azt a szövetséget, ami Botka László vezetésével Szegedért dolgozik és ennek érdekében képes a pártpolitikát is háttérbe helyezni.

• Nem hiába érkezik ide kiemelkedően sok uniós fejlesztési forrás,
• nem véletlenül tartják Szegedet az ország egyik legélhetőbb városának.

Szeretjük magunkat a szabadság szigetének nevezni, de legalább ennyire fontos, hogy ez itt egyben a békés és stabil fejlődés szigete is, amit a többség meg akar védeni.

Tisztán mutatják ezt az elmúlt évek választási eredményei. Nálunk ugyanis a szavazók pillanatok alatt kiszagolják ki az, aki nem őket képviseli, aki nem Szeged oldalán áll, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki. Így bukik el a városban újra és újra a Fidesz, de így semmisültek meg mások is. Mert ők az országos pártpolitikai konfliktusokat akarták lehozni Szegedre.

A helyi Fidesz elismétli a központi szlogeneket, kritikátlanul támogatja az önkormányzatot elvonásokkal sújtó kormánypolitikát, saját mondanivalója nincs.

Mások pedig a város eredményeinek tagadásával, pártjaik ellenzéken belüli pozícióival próbált kampányolni. Mindkettő a szegedi politikai helyzet végzetes félreértésének bizonyult, a szavazók nem díjazták az alig palástolt hataloméhséget, az elvtelen alkukat.

Mert amikor a szegediek elmentek voksolni, nem pártokban, hanem egy közösségben gondolkodtak. Egy városban, ami szabad és szolidáris, élhető és fenntartható. Nekik ezt jelenti az összefogás immár két évtizede, nem pedig parlamenti helyeken veszekedő, a felelősséget egymásra hárító pártvezéreket.

Így lettünk mi a szabad sziget, talpalatnyi szárazföld. És akik nem akarják, hogy a víz lassan elmossa a partot, azoknak ostoba civakodás helyett meg kell végre hallaniuk azt az egyértelmű és világos üzenetet, amit április 3-án küldtek a választók.

Ez a szegedi 1×1.

Nemes István