– Miért tartotta fontosnak, hogy személyesen jöjjön el a Szegedért Alapítvány fődíját átvenni? Voltak olyanok elismerések, amelyeket a lánya vett át.

– Ha lehetőségem volt rá, eddig is minden díjat személyesen vettem át. Amikor egyszerre két vagy három helyre kellett volna menni, akkor nem volt más megoldás, ezért a férjem is vett át díjat a nevemben. Most Magyarországon vagyok, egy konferencián kellett volna pénteken részt vennem a közelben, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy online tartják meg, ezért itt tudtam maradni Magyarországon, de vasárnap már megyek tovább Németországba.

– Számolja még, hány díjat kapott eddig?

– Egy excel-táblázatban nyomon követem, mert muszáj tudnom, mikor, hová kell utazzak, hiszen vannak olyan díjak, amelyeket csak személyesen lehet átvenni. Ezért figyelem, hol tartok, most több mint nyolcvan díj szerepel a táblázatban. Amikor azt hiszem, a felét legalább már átvettem, újból és újból meghívnak valahová.

– Hol tartja a díjakat? Van még hely a vitrinjében?

– A férjem most készít egy új vitrint, lassan a házunkhoz is hozzá kell toldani egy részt. Némelyik szobor igen nagy, a leghatalmasabb eddig az, amit Spanyolországban vettem át, alig bírom felemelni, van talán tíz kiló is. A mérete is hatalmas.

A Szegedért Alapítvány díja azért egyedi és különleges számomra, mert egy hölgyet ábrázol, eddig minden díjamon férfiak vannak, Bolyai, Széchenyi és Semmelweis, a külföldiek is mind férfiakat ábrázolnak.

– Ennyire jellemző még mindig, hogy a tudományos életet a férfiak uralják?

– Jó néhány díjat kaptam már eddig is, amit csak hölgyeknek adnak. Az iskolában még nagyon sok lány jól tanul, még az egyetemen is, utána valahogy mégis nagyon nehéz nekünk, nőknek érvényesülni.

– Mit gondol, miért?

– Talán mi, nők is hibásak vagyunk ebben egy kicsit, mert úgy gondoljuk, hogy nekünk elsősorban jó anyának, jó feleségnek kell lennünk. Próbálunk tökéletesek lenni, de ehhez nincs elég időnk. Ahelyett, hogy elfogadnánk, nem vagyunk tökéletesek, inkább nem tűzünk ki nagy célokat magunk elé, lejjebb vesszük a mércét. Éppen ezért arra buzdítom a nőket, ne tegyék ezt, nem kell odahaza mindent túltolni, és főleg nem kell az anyáknak feláldozni az életüket a gyermekükért.

– Ez már a negyedik díj, amivel Szeged kitünteti, hiszen korábban díszpolgári címet is kapott, de kapott díjat Szegeden az egyetemtől és a biológiai kutatóközponttól is. Annak idején viszont kényszerűségből hagyta el a várost, mert elküldték a munkahelyéről. Érez elégtételt?

– Nem vagyok egy elégtételt kereső ember. Nincs bennem tüske, amikor hazalátogattam, eddig is mindig eljöttem Szegedre. Otthon Amerikában most is minden reggel a szegedi hermanos bögrémben iszom a teámat. Sűrűn eszembe jut Szeged, életem legboldogabb éveit itt éltem, és mindig örömmel jövök vissza ide, felfedezni újra a régi helyeket, felkeresni a régi barátokat és enni egy nagy tányér szegedi halászlevet. Ezek az emlékek élnek bennem, és nem az, hogy el kellett innen mennem. De nemcsak innen kellett tovább lépni, Amerikában többször is megtörtént ez, de azt hiszem, minden éppen így volt jó. Ha olyan sokszor nem küldtek volna el a munkahelyemről, akkor most nem tartanék itt, mert minden egyes alkalommal ez sarkalt arra, hogy továbblépjek, és megvalósítsam a céljaimat. Mindig örömmel mentem dolgozni, nem számított az, hogy más pozícióba helyeztek át, az asztal mindig ott volt, azt igyekeztem uralni. Azt szeretném, hogy mások is az öröm részét lássák a munkának, ne az izzadságot, a küzdelmet, a hajnali felkeléseket.

– Mit gondol, le tudjuk győzni a COVID–19-et? A héten Ausztriában újból ötvenezer fertőzöttet regisztráltak egyelten nap alatt – több hírportál is hírül adta…

– … azt nem tették hozzá, hogy ezek olyan emberek voltak, akik nem voltak beoltva? Azok, akik vakcinálva vannak, ha meg is fertőződnek, egészen enyhe tünetekkel megússzák a betegséget, vagy észre esem veszik, hogy átmegy rajtuk.

– Mit gondol, az omikronnal véget érhet a járvány?

– Lehet, ha ez a variáns tényleg nem olyan veszélyes, mint a korábbiak, akkor nem kizárt, hogy elhal a járvány. Most úgy látszik, hogy akár ez is bekövetkezhet. Ellentétben tízmillió magyarral, én nem vagyok virológus, ezért nem szívesen bocsátkoznék jóslatokba. Kezdettől fogva hiányzott, hogy a szakemberek közül nem állt ki valaki, és nem mondta azt, hogy ezt már tudjuk a vírusról és ezt még nem! Mindig, amikor egy újabb ismeretre szert tettünk a járvánnyal kapcsolatban, el kellett volna mondani, hogy a jelenlegi ismeretek szerint ezt és ezt tudjuk. Ha ez így lett volna, nem mondták volna az emberek, hogy összevissza beszélünk. A pandémia alatt jöttem rá arra, hogy az embereknek minimálisak a tudományos ismereteik, ezért is alakulhatott ki egyfajta vakcinaellenesség. Amit nem ismerünk, attól félünk. Időről időre el kellett volna magyarázni az embereknek, miért történnek ezek a folyamatok. Akkor talán nem alakult volna ki vakcinaellenes hisztéria. Ebben mi kutatók hibáztunk.

– Az elmúlt egy évben a világ egyik legismertebb tudósa lett. Megszokta már a hírnevet?

– Soha nem készültem arra, hogy valaha ilyen rivaldafénybe kerülök. Soha nem szerettem szerepelni, kiállni az emberek elé. Ma már látom, baj, hogy mi, kutatók nem szoktuk meg, hogy időről időre ki kell állnunk az emberek elé és beszámolni érthetően arról, min is dolgozunk, mit is értünk el. Hatalmas szakadék keletkezett a tudósok és az átlagemberek között, és ez nem jó. 

– Karikó Katalin neve fémjelzi az elmúlt évek kutatásainak egyik legnagyobb felfedezését, nem csoda, ha reflektorfénybe került!

– Soha nem érzem úgy, hogy mindent én egyedül fedeztem fel. Minden kutató pontosan tudja, hogy ez csapatmunka. Nagyon sok ember munkája kell egy-egy tudományos eredményhez. Nem én voltam ilyen okos, nagyon sokan azok voltak, hogy ezt az eredményt elérjük. Az, hogy én végig kitartottam valami mellett, és úgy alakult, hogy a járvány miatt pont arra lett ilyen nagy szükség, az sok-sok véletlenen múlt. 

– Az mRNS alapú gyógyszerek egy nagy család és a koronavírus elleni küzdelem mellett nagyon sok minden másra, például a rák gyógyítására is alkalmas lehet. Most mit kutat?

– Korábban a szívelégtelenség megelőzésére az AstraZeneca már használt mRNS alapú gyógyszert klinikai kipróbálás során. A technológiai kutatás más területeken már egészen előrehaladott állapotban járt a járvány előtt is. A pandémia miatt olyan sok pénz befolyt az ilyen típusú kutatásokhoz, hogy azokat most rákellenes és más fertőzések elleni vakcinák kifejlesztésére tudják fordítani. Sokan ezen dolgozunk most.

– Rengeteget utazik mostanában a világban, mennyi ideje marad emellett és mire?

– Ha több időm lenne, kialudnám magam, most három órát tudtam csak aludni. Ami a legjobban fáj, az az, ha látok egy tudományos cikket, amiről tudom, hogy nagyon fontos, de mégsem jut időm arra, hogy elolvassam. Ez hiányzik most a sok egyéb program miatt leginkább.

– Ünnepelt tudós, boldog nagymama, úgy tűnik, teljes az élete. Ha mégis kívánhatna valamit, mi lenne az?

– Nem vagyok egy kívánós típus. Nem is szoktam kívánságokkal előállni, így nincs kész válaszom erre a kérdésre, de nyilván a tudománnyal kapcsolatos lenne az, amit kívánnék. Legyen még sok időm és energiám, hogy kutathassak tovább.

– Mikor jön legközelebb Szegedre?

– Egy-két napja még azt sem tudtam, hogy most jövök. Még a frizurámat is itt csináltattam meg, ez is egy fontos oka volt, hogy jöjjek és az is, hogy meglátogassam a nővéremet és persze legfőképpen az, hogy az alapítvány díját átvehessem.