A menstruációs szegénységben élőket segíti az LMP és a Mátrix Közhasznú Alapítvány Szegeden

Az LMP három évvel ezelőtt indította el a programot, amihez tavaly csatlakozott a Mátrix Közhasznú Alapítvány. Fehér Attila a közös munkáról azt mondta, hogy azért jó együtt dolgozni egy jótékonysági szervezettel, mert nekik van meg az a kapcsolatrendszerük, amin keresztül biztosan a leginkább rászorulókhoz jutnak el az adományok.
Rácz Anett, a Mátrix Közhasznú Alapítvány elnöke arra kérte az adakozni vágyókat, hogy az olyan menstruáció specifikus termékeken túl, mint amilyen a tampon, a betét, vagy az intim mosakodó, még egyéb higiéniai termékekkel is segítsék a nehéz helyzetben lévőket. Hiszen ahogy arról Bakos Bernadett is beszámolt, itt nem önmagában menstruációs szegénységről, hanem az alapvető higiéniai eszközök hiányáról beszélhetünk, ezért egy dezodor, tusfürdő, fogkrém vagy parfüm is bőven gazdára talál a rászorulók között. Ugyanis egyes becslések alapján egymillió főt is érinthet Magyarországon ez a probléma, igaz, nagyon nehéz ennek a valós mértékét megállapítani: egy tabutémáról van szó.
Erről Fehér Attila megjegyezte:
„Egy nagyon súlyos, és kiterjedt problémáról van szó, amit nagyfokú látencia jellemez, de egyes becslések szerint a magyar nők közel egyharmada érintett lehet ebben.”
Azt is mondta a megyei pártelnök, azért is időzítik minden évben a nőnap környékére, hogy ezzel akár szimbolikusan is, de felhívják a figyelmet a problémára. Ez a nehézség azonban a rászorulók körében egész évben fennáll, pontosan ezért kellene nagyobb társadalmi figyelmet fordítani rá.
Fehér Attila az akciójukról azt is megjegyezte, hogy a sikeressége ellenére ez csak egy csepp a tengerben. Bakos Bernadett pedig hozzátette, hogy éppen ezért az állam feladata lenne intézményesített formában segítséget nyújtani. Erre a képviselőnő szerint bőven meglenne az állam lehetősége például a szociális szervezeteken, a védőnőkön, az iskolákon, a hajléktalanellátókon keresztül.
A továbbiakban az áfacsökkentés témáját is érintették, mint a probléma egyik lehetséges megoldását. Balogh Judit műsorvezető kérdésére felelve Bakos Bernadett azt mondta, hogy sajnos nem látja a kormányzat részéről ezt a szándékot, hiába lenne rá szerinte óriási szükség mind menstruációs termékek, mind az alapvető élelmiszerek esetében. – Addig azonban, amíg az állam nem veszi figyelembe ezt a súlyos problémát, addig a tehetősebbeknek kellene segítenie azokat, akik nincsenek hozzájuk hasonló szerencsés helyzetben – mondta ehhez csatlakozva Fehér Attila.
Azt is hozzátette, hogy a súlyos inflációs helyzet, mint az élet minden terén, erre a problémára is rányomta a bélyegét.
„Nyilvánvalóan bővül azoknak a köre, akik rászorulnak az adományokra, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy azoknak a köre szűkül, akik adományozóként ebben részt tudnak venni, hiszen az ő anyagi lehetőségeik is korlátozottabbá válnak az áremelkedés okán. Az a szomorú helyzet állt elő, hogy miközben a szükség egyre nagyobb, addig a segítségnyújtás keretei egyre nehézkesebbek.”
Azok, akik segíteni szeretnének a matrixalapitvany.hu weboldalán tudnak jelentkezni, illetve a Mátrix Közhasznú Alapítvány Centerke közösségi terébe lehet elvinni személyesen az adományokat.