A Magyar Nemzeti Banké lesz a budapesti volt Postapalota

A felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló épületet több mint 14 milliárdért veszi meg az MNB – olvasható a pénzintézet honlapján.

2018. június 25. 02:47

A Magyar Nemzeti Banké lesz a budapesti volt Postapalota

Az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be az épületbe, amelyért 45,3 millió eurót, több mint 14 milliárd forint fizet – írták. Hozzátették: a beruházásoknak köszönhetően hamarosan a főváros legszínvonalasabb műemlék jellegű irodaháza nyitja meg kapuit az épületben, aminek egyes terei többféle funkcióban a közönség előtt is nyitva állnak majd. 

A Széll Kálmán téren álló Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A 18 500 négyzetméter alapterületű, hosszú évek óta üresen álló egykori irodaház állaga folyamatosan romlott. A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016-ban vásárolta meg az épületet 22,3 millió euróért, majd megkezdődött a felújítása.

Hasonlóan a Várkert Kioszk és a budai Óvárosháza felújításához, a Pallas Athéné Alapítványok a Buda Palota esetében is a történelmi épület teljes rekonstrukcióját tűzték ki célul, amelyre az értékesítés lezárásáig 22,1 millió eurót költenek – olvasható a közleményben.

(fotó: portfolio.hu)