A következő napokban a hőlégballonoké a szegedi ég

A Hőlégballon Európa Bajnokságra 23 országból több mint száz ballon érkezett, a 82 versenyző mellett húsznál is több fiesta pilóta emelkedik majd a levegőbe. 

2021. szeptember 11. 11:50

Vasárnap este tartják a hőlégballon-Európa-bajnokság megnyitóját, majd öt napon át a napkelte utáni, illetve napnyugta előtti két-három órában a versenyzők – a tervek szerint – tizennégy futamban teljesítenek az időjárási körülményektől függő feladatokat. Az indulók között örmény versenyző is van, ők még soha nem voltak a versenyen.

Pálhegyi Zoltán, a XXII. FAI Hőlégballon Európa Bajnokság versenyigazgató-helyettese elmondta a hőlégballon versenyen 25 különféle feladatot kell végre hajtaniuk az indulóknak. Az egyik, amikor a pilótáknak a felszállás után meg kell keresniük egy megadott pontot, ahol a földön elhelyeztek egy célkeresztet és ahhoz minél közelebb kell ledobni egy homokzsákot. De olyan feladat is van, amikor egy adott területen a minél hosszabb távot kell repülniük a ballonoknak.

Érdekesség, hogy a versenyzők mozgását online is lehet követni, így pontosan lehet majd látni, merre is járnak a ballonok.

Nézzék meg a Szeged Televízió Körút című műsorában elhangzott beszélgetést a rendezvényről:

A Szeged Podcast 57. adásában pedig Betz Rita hőlégballon-pilótát a hőlégballonozásról:

Tovább olvasom