A kormány legszívesebben elhallgattatná őket, a nézők azonban szinte mindenből jelest adtak nekik

A Thealter 4,54-es átlagot hozott össze, a kormánynak viszont jár az 1-es a támogatások megvonása miatt.
Rafai Gábor

2022. január 28. 18:33

A kormány legszívesebben
elhallgattatná őket, a nézők azonban szinte mindenből jelest adtak nekik

Tavaly áprilisban – harminc év után először – teljesen megvonták az állami támogatást a Thealter fesztivált is rendező szegedi MASZK Egyesülettől. Míg korábban 21 és fél milliót, majd 7 millió forintot ítéltek meg számukra, tavaly már teljesen lenullázták az alternatív színházi alkotók támogatását. 

 

2021 júniusában a szegedi MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközileg is elismert Thealter Fesztivál művészeti vezetője, Balog József vehette át a magyar színházi élet rangos elismerését, a Hevesi Sándor-díjat. A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy másik kuratóriuma – érdekes módon – teljesen más véleményen volt a szegedi egyesület és elnökének munkájáról tavaly áprilisban. A független színházak nemzetközi fesztiválját, a Thealtert harminc éve rendező és rendszerkritikus előadásoknak is helyet adó befogadószínház az idén először a szakminisztérium pályázatán egyetlen fillér működési támogatást sem nyert.

 

Mégsem sikerült kihúzni a lábuk alól a talajt, végül – ha kicsit késve is, de – megrendezték a fesztivált, amiről a nézőik véleményét is megkérdezték egy internetes felmérés segítségével. Míg a kormány egyest, addig a nézők szinte mindenből jelest adtak a fesztiválnak.

 

A közvélemény-kutatásból a többi között kiderül, 

  • legtöbben Szegedről érkeztek a fesztiválra (55 százalék), majd a budapestiek következnek (26 százalék), de a közönség szinte az egész országot lefedi: az internetes jegyvásárlások alapján 15 megye 58 kisebb-nagyobb településéről és külföldről is érkeztek nézők tavaly.
  • Nagyon nagy többség (88,8 százalék) nem most vett részt először a fesztiválon, miközben a látogatók egytizede idén talált rá a Thealterre.
  • A válaszadók több mint 62 százaléka 1-5 előadást nézett meg, de jelentős, közel 24 százalék azoknak az aránya is, akik 6-10 előadásra váltottak jegyet. A látogatók 7 és fél százaléka pedig 15-nél több előadást tekintett meg.

 

A kérdőívet kitöltőknek a Stúdió K Színház Nero című előadása, valamint a Kosztolányi Dezső Színház Dogville című előadása tetszett a legjobban, de minden előadás kapott jelöléseket. 

 

  • A programkínálattal és az előadások színvonalával, valamint a fesztivál lebonyolításával való elégedettség a kérdőívet kitöltők körében egy ötös skálán egyaránt 4,6,
  • a fesztivállal kapcsolatos tájékoztatással való elégedettség 4,3. 
    A szervezők nézőkkel történő együttműködésével, segítőkészségével való elégedettség szintje 4,7,
  • a rendezvények körülményeivel – fény, hangerő, tisztaság – való elégedettség 4,56.

 

A felmérésben részt vevők néhány negatívumra is felhívták a figyelmet. Ilyen például az, hogy a hőség miatt időnként elviselhetetlen meleg volt a benti játszóhelyeken. Nagyon sokan szóvá tették, hogy tavaly későn hozták nyilvánosságra a programot és későn kezdték a jegyárusítást. Többen pedig azt szeretnék, ha a jegyek helyre szóljanak.

 

– Két eredménynek kifejezetten örülök. Az egyik, hogy tíz nézőnkből kilenc visszatérő vendég, kevés színház büszkélkedhet ilyen hűséges nézőközönséggel. A másik, hogy a két legfontosabb korosztály, az előadások iránt már érdeklő 20–29 évesek, és a produkciókra még kíváncsi, érettebb korosztály, az 50–59 évesek vannak többségbe a látogatóink között – mondta Balog József. 

 

A fesztivált rendező MASZK Egyesület elnöke arról is beszélt, a felmérés is azt erősítette meg, hogy a kommunikációban ma már elsődleges a Facebookon való jelenlét. 

 

– Mi még az őskorban kezdtük, amikor stencillel sokszorosítottuk a programjainkat, majd végig éltük az információrobbanást. Örülök, hogy sikerült ilyen jól alkalmazkodnunk a megváltozott világhoz.

 

Idén július 29. és augusztus 6. között rendezik meg a Thealtert. A jelentkezések január 28-án, pénteken este zárulnak, de annyi máris látszik, eddig több mint százan jelentkeztek, hogy szeretnének előadásaikkal, programjaikkal részei lenni az idei fesztiválnak.