A recept pofonegyszerű: végy huszonöt kiló darált húst, legalább öt csomag sózott disznó vékonybelet, fűszereket, gyúrd össze és töltsd a bélbe, ezután már csak a füstölőhöz kell elvinni.

Húst, de milyet? Mennyire kell keményre tölteni a belet, hogy ne legyen levegős, de ki se repedjen? És akkor még ott van a fűszerezés, mindenkinek van egy tuti családi receptje, ami azután odahaza vagy beválik, vagy nem.

Ráment két-három hét, mire mindennek sikerül utána nézni. Mint minden mást, kolbászt tölteni sem lehet megtanulni pusztán az internetről, kellenek a személyes jótanácsok.

Aki csak az utamba került, szembe találta magát a kérdéssel, ő hogyan csinál kolbászt?

Két hét alatt azután megtanultam

• miért jó kocabélbe is tölteni kolbászt,
• hogy érdemes kevés cukrot is tenni a gyuradékhoz és
• hogy pihentetni kell pároztatás előtt a húskígyót, mert, ha idő előtt kettesével felakasztjuk a söprűnyélre, boszorkány ugyan nem lesz belőle, de kicsúszhat a töltelék és lőttek az egésznek.

A nagy nap reggelére a saját recept is összeállt barátok, ismerősök ajánlásai alapján.

Reggel korán mehettem is a henteshez a megbeszélt alapanyagokért.

– Van jóféle kocahúsom – mondta a mester, majd mindjárt hozzá is tette, abból lesz igazán finom a kolbász.

A legtöbb nagy amatőr kolbászmester a dagadóra esküszik, mert jó zsíros, de legfeljebb a harminc–hetvenes keverékre, ami ez esetben nem oktánszámot jelöl, hanem a zsír és hús arányát jelenti. Végül nyolcvan–húszban kiegyeztünk a hentessel, így adunk az érzésnek és még az egészségünkre is vigyázunk legalább egy kicsit.

Ha létezik nem kívánatos munka, akkor a februári kolbászgyúrás a garázsban az. Jéghideg a hús, pár fokos a levegő és még fogópálinka sem jár, elvégre ez nem disznóvágás, nincs mit fogni, legfeljebb a szánkat be.

Húsz perc alatt végül szép pirosra sikerült gyúrni a húst, és mind a két kezet – de elkészült nagy mű. Jöhetett a két-három órás pihentetés, hogy összeérjenek az ízek.

A naiv városi amatőrhentes azt gondolja, egyszerűen csak felhúzza a langyosvízbe áztatott belet a töltőcsőre, fölül betuszkolja a húst a darálóba, elöl meg kijön a kész kolbász szinte magától. De már az első méternél nagyot kell csalódnia: avatatlan kezekben jobban szakad a bél, mint cimbalmon az öreg húr.

Végül mégis összeáll minden: nagy halmokban sorakozik a sok kolbász, némi pihenés után jöhet a pároztatás és mehet mind a söprűnyélre, másnap pedig a füstölőhöz.

Mint sok mindent ezt is el lehet rontani még a legutolsó pillanatban is: érdemes megkeresni a legjobb füstölőt, aki szigorúan bükkfával dolgozik és érti a mesterségét, mert csak akkor lesz igazán finom a végeredmény.

Hát ennyi volt az egész, most harminc pár kolbász ott lóg a garázsban, szárad és várja a végzetét, hogy eltűnjön a gyomrunkban.

És akkor most jöjjön egy kis számítás

• 25 kiló darálthús (25×1.450 forint)=36 ezer 250 forint
• 5 csomag vékonybél (5×890 forint)=4450 forint
• Őrölt kömény (6×25, azaz 150 gramm)=680 forint
• Őrölt feketebors (3×25, azaz 75 gramm)=490 forint
• 550 gramm házi fűszerpaprika=3.850 forint
• 500 gramm asztali só=180 forint
• Fokhagyma (25×6 deka, azaz 150 deka)=360 forint
• Füstölés 25 kilogramm×200 forint=5000 forint

Összesen 51 ezer 260 forint osztva 25 kilóval, azaz egy kiló kolbász bekerülési költsége odahaza 2 ezer 50 forint, ami a piaci és a bolti árnak a felét sem éri el.

Ha nagyon igazságosak szeretnénk lenni – márpedig azok szeretnénk lenni – akkor figyelembe vesszük, hogy mire a füstről lekerül a kolbász, veszít a súlyából tíz-tizenöt százalékot. Számoljunk az utóbbival és kiderül, hogy egy kiló már ehető, füstölt kolbász 2358 forintunkba kerül és még mindig nem éri el a piaci ár felét sem, ráadásul biztosan tudjuk, mi az, ami belekerült a bélbe.

A többi már döntés kérdése: megvesszük ötezerért, vagy inkább gyúrunk alig feleannyiért.

A termelők, a kereskedők a magas ár ellenére is legtöbbször arra panaszkodnak, nekik így is alig éri meg, kész ráfizetés az egész, mert annyi a járulékos költség – adó, tagdíj, áfa, asztalbérlet – hogy már nem is tudják miért is csinálják.

Úgy tűnik, mára a veszteségből élők országa lettünk.

Ahogyan Kohn bácsi mondta: ő abból él, hogy vasárnap zárva tart.

És ahol mindenki azt csinálhatja, amihez igazán ért, és nem okvetlenül áll neki odahaza kolbászt barkácsolni.