A Karitáció Angyalai több mint 150 gyermek álmát váltják valóra

Már az adventi időszak előtt hetekkel számos levél, üzenet és telefon érkezett az Angyaloknak, amelyben rászoruló családok keresték meg őket. A szervezet az határozta el, hogy idén 150 családnak segítenek majd.
A „Lehetsz te is Angyal!” nevű program múlt hét hétfőn indult és most kedden le is zárult, azaz mind a 150 gyermeknek lesz ajándéka a fa alatt.
A kampány sikeres lebonyolításában az idén is, mint ahogyan immár harmadik éve, hatalmas segítséget jelentett az NN Biztosító aktív részvétele.
„Mindig öröm, ha egy ilyen programon keresztül hozzájárulhatunk a gyerekek és családok életéhez, de különösen igaz ez az ilyen sok bizonytalanságot hordozó időszakokban. Biztosítóként nekünk pont ilyenkor válik még fontosabbá a munkánk, amiben külön motivációt ad, hogy együtt 150 kisgyerek karácsonyát tehetjük most szebbé” – mondta Martin Eszter, az NN Biztosító HR-vezetője.
A szervezet azt kéri azokat a személyeket, akik adományozni szeretnének, hogy keressék fel a Karitáció Alapítvány weboldalát, ahol megtalálható minden információ, hogyan tudnak segíteni, legyen szó pénzügyi adományról, önkéntes munkáról vagy egyéb tárgyi eszközről.