A jövő héten már edzőmeccset játszanak a szegedi hokisok

Magasabb sebességi fokozatra kapcsol a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata a bajnoki felkészülésben: jövő pénteken jön az első edzőmeccs a MAC Ikonok ellen.
Vass Imre

2022. szeptember 16. 20:48

A jövő héten már edzőmeccset játszanak a szegedi hokisok

Bár sorsolás és végleges csapatlista még nem készült, az biztos, hogy a másodosztályú férfi jégkorong-bajnokság, azaz az Andersen Liga októberben elrajtol. A sorozatra intenzíven készül a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű, ahol az új edző, Zoran Jaramazovic egyre jobban megismeri a csapatot. A keret eddig két helyszínen edzett: Szegeden a helyi játékosok, Budapesten pedig a frissen igazolt, ott élő hokisok. Szerdán viszont megvolt az első közös tréning is a fővárosban.

 

– Szegedről utaztunk fel a helyi játékosokkal, így volt logikus. Heti egy közös edzést tervezünk, emellett minden játékos külön is dolgozik, hogy a legjobb formában legyen a bajnoki rajtra. Izgalmas sorozatnak ígérkezik az Andersen Liga, hiszen olyan fiatalokkal lesz tele, akik „harapni fognak”, bizonyítani akarnak, bekerülni egy Erste Liga-csapat keretébe. Biztos, hogy erősebb lesz, mint az eddigi OB II, közel sem a kiöregedett, levezető játékosok bajnoksága várható – mondta a vezetőedző, aki hozzátette, jövő pénteken, szeptember 16-án játsszák majd az első edzőmeccsüket idegenben, a MAC Ikonok ellen.

 

Jaramazovic augusztus eleje óta dolgozik Szegeden, az U16-os csapat is az ő irányításával készül. Számukra a bajnoki rajt szeptember közepén várható.

 

– Augusztus második felében volt egy kéthetes edzőtáborunk, ott alaposan megismertem mindenkit, kialakult egy remek közösség is. Ha minden a terveink szerint alakul, kiváló csapatunk lesz, a frissen igazolt szerbiai gyerekek nagyon motiválják a szegedi srácokat. Első körben a II. csoport küzdelmeire neveztünk, megnézzük, mit tudunk, de remélem, hogy képesek leszünk kvalifikálni az I. csoportba, a legjobbak közé – tette hozzá Jaramazovic.