A jobboldal a lényeget nem érti a választás előtt – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Szűcs Zoltán Gábor

2022. február 22. 13:52

A jobboldal a lényeget nem érti a
választás előtt – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Néha az embernek az az érzése, hogy nem is olyan könnyű megmondani, hogy miért is lenne jó, ha végre véget érne a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Elvégre a választók többsége nem számít kormányváltásra, elvégre az ország fele kitartóan támogatja őket, elvégre épültek utak, stadionok, templomok, elvégre mindig lehetett találni mindenféle mutatókat, amik szerint jobban teljesít az ország mint a világgazdasági válság mélypontján, 2009 környékén, elvégre... De az igazság az, hogy ha kinyitjuk a szemünket, körülnézünk és elgondolkodunk egy kicsit, máris nem olyan nehéz észrevenni, mi az alapvető baj ezzel az egésszel.

 

Mondok egy példát: több mint negyvenezer áldozata van a koronavírus-járványnak Magyarországon. A kormány persze ünnepli magát, hogy milyen sikeresen kezelte a járványt, azok pedig, akiknek elegük van az egészből, fáradtak, kimerültek, még az is sok, amit a kormány eddig megtett. Pedig a számok nem hazudnak és azt mutatják, hogy egyrészt toronymagasan a korábbi évek átlaga fölött volt a koronavírusos évek többlethalálozása Magyarországon (háborús éveket idéző mértékű volt, legyünk őszinték) és ez messze fölötte van az EU átlagának.

 

Mindez pedig három dolgot tesz világossá:

  • először is, hogy ez a járvány nagyon súlyos volt,
  • másodszor, hogy a kormány intézkedései elégtelenek voltak,
  • harmadszor, hogy lehetett volna jobb a helyzet.

Tízezrek maradhattak volna életben, ha a kormány jobban teszi a dolgát. Sok mindent csinált a kormány, de nem pont azt, amit kellett volna. Biztosan voltak helyes intézkedéseik is, de hát ugye ez azért nem olyasmi, amiért különösebb dicséret járna. Az, hogy követhettek volna el még több hibát, éppenséggel nem egy bók. Az viszont nagyon is valószínű, hogy voltak többé-kevésbé értelmetlen látszatintézkedéseik is és egészen biztos, hogy bizonyos kérdésekben, felelőtlenségből, felkészületlenségből (ki tudja, melyik volt fontosabb indok), egyszerűen csődöt mondtak.

 

Két ilyet is nagyon könnyű megnevezni, annyira egyértelmű.

  • Az egyik az, hogy a kórházak teherbíró-képessége, a betegek túlélési esélye elsősorban a szakápolók számán, felkészültségén, állóképességén múlott és a kormány intézkedései jól láthatóan sem a járvány alatt, sem előtte nem segítették, hogy a szakápolók száma megfelelő legyen és hogy ők minél jobb állapotban legyenek, amikor szükség van rájuk. Nos, bárki, akinek akárcsak felületes tapasztalatai vannak ezzel a réteggel kapcsolatban, az tudja, hogy eleve túl kevesen voltak és végletekig ki voltak zsigerelve már a járvány előtt is és a helyzet csak romlott attól, hogy a kormány katonásdit játszott a kórházakban, az emberi teljesítőképesség határait feszegetve dolgoztatta és „vezényelte” őket a vélt vagy valós szükségnek megfelelően.
  • A másik pedig a tömeges tesztelés és gondos kontaktkutatás lett volna. Ezt a kormány egyáltalán nem volt képes elvégezni, nem is álltak rendelkezésre megfelelő erőforrások, a meglévőket el is pazarolták (lejárt teszteket tömegesen semmisítve meg), képtelenek voltak ilyen komplex adminisztratív kihívásnak megfelelni és a cinikus nyilatkozataik alapján (ti. a tesztelés szerintük nem véd a vírus ellen) nem is vették elég komolyan a dolgot.

És mivel egyetlen ország sem egyből tudta, mi a teendő, mégis a magyar állam hosszabb távon kirívóan rosszul teljesített legalapvetőbb feladatai ellátásában, polgárai életének megvédésében, kijelenthetjük, jó eséllyel tízezrek életben lennének ma Magyarországon, ha ezen a két területen a magyar kormány hozza a kötelezőt. Nem kellett volna brillírozniuk, csak hozni, amit egy átlagos EU-s ország hozni tud.

 

Jó, jó, mondhatja erre valaki, de hát épp annyit tettek, amennyi a politikai túlélésükhöz kellett. Talán így van (talán!), de azért hadd ismételjem el: több tízezer ember haláláról van itt szó, azt vicceljük el egy szellemesen cinikus ellenérvvel. Az egy dolog, hogy a NER esetleg csak politikai túlélésben gondolkodik, a saját politikai túlélésében, de könyörgöm, milyen őrült világ lenne az, ahol mindenki másnak is el kéne fogadnia ezt, a hatalom birtokosainak önérdekét a kormányzati teljesítmény egyetlen releváns mércéjeként? Még a gondolat is abszurd! Mi több, felháborító és az, hogy ez egyáltalán felmerülhet ellenérvként, mutatja, hogy egy politikailag és erkölcsileg is feje tetejére állt világba vagyunk zárva. Ironikus módon, még a kormány se várja el ezt tőlünk, ezért is van, hogy a kommunikációjuk igyekszik megszépíteni a valóságot, mert az még tőlük is túlzás lenne, hogy annak örüljünk, hogy nem buktak bele több mint negyvenezer magyar állampolgár elkerülhető halálába, a járvány félrekezelésébe. S ha így van, akkor mi se alázzuk meg magunkat a hatalmi érdekek szempontjainak a túlzásba vitelével, hanem maradjunk a – bármilyen szomorú – tényeknél és azok alapján ítéljünk.

 

Vagy nézzünk egy másik példát: nemrég a kormány a legalább egy gyereket nevelő szülőknek visszafizette az előző évi adóelőlegét személyenként 809 ezer forintig. Ez az intézkedés meglehetősen nagy botrányt kavart, nem csak a lebonyolítás kaotikussága miatt (ugyanis a hírek szerint nem mindenki kapta meg), de egyéb okokból is. Egyrészt teljesen nyilvánvaló, hogy választásokat közvetlen megelőző időszakra időzített, a választók materiális igényeit közvetlenül célba vevő intézkedésről van szó (lásd még: zsák krumpli) és ez önmagában véve is problémás, elvégre természetesen a kormány teljesítménye a választások tárgya és ebben a materiális szempontoknak is helye van, de ez nem ugyanaz, mint a választók kegyét pénzjuttatásokkal megvásárolni. Az előbbi a demokrácia lényege, utóbbi viszont sima manipuláció, a demokrácia egyik fontos értékének eltorzítása.

 

Aztán az is probléma, hogy ezek a választás előtt kifizetett összegek (messze nem csak az adó-visszatérítésről van szó, nyilván), rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a költségvetést. Konkrétan a legmegdöbbentőbb felelőtlenségek kategóriájába tartoznak.

 

Ha 2006 miatt okkal háborognak a mai napig a jobboldaliak, akkor a minimum az, hogy most szégyellniük kell magukat azért, amit a kormány csinál. Aztán ott van az is, hogy családok támogatásaként ez rosszul célzott, nem hatékony és méregdrága intézkedés, ami ráadásul a már egyébként is elszabadult inflációt tovább fogja súlyosbítani.

 

Bárki, aki esetleg most úgy érzi haszonélvezőként (nagyon is jó indokkal), hogy neki ez igenis hatalmas segítség jelen helyzetben, az gondoljon arra, hogy vajon tényleg olyan jól áll-e az ország, hogy ilyen nagyvonalú (ő maga érzi a bőrén, hogy mennyire az) kifizetésekkel terhelje meg a költségvetést? És akkor ott van még az is, hogy ez az intézkedés szembefordítja az alacsonyabb jövedelműt a nagyobb jövedelművel, a gyerekest a gyermektelennel, a többgyerekest az egygyerekessel. Irigységet, rossz érzést kelt és újabb és újabb problémákat tár fel.

 

De messze nem ez a legabszurdabb dolog ebben a mostani intézkedésben, hanem az, hogy tulajdonképpen fel lehet fogni egy bizarr, eltorzított második adókulcs bevezetéseként: 809 ezer forintig 0 százalék volt tavaly az SZJA, legalábbis azoknak, akiknek van legalább egy gyerekük. Hogy mi ebben az abszurd? Az, hogy éppen ez a kormány volt az, amelyik nagyon büszke volt az egykulcsos adó bevezetésére és az adórendszer egyszerűsítésére, majd az elmúlt években azt látjuk, hogy a rendszert újra és újra bonyolítani kezdik, bütykölgetik mégpedig kétféleképpen. Egyrészt, a kormány önkényes döntései alapján, nehezen átlátható indokokra hivatkozva, kedvezve bizonyos társadalmi csoportoknak, ahelyett, hogy valamilyen átlátható, egyszerű és igazolható általános szabályt hoznának, másrészt, az is teljesen világos, hogy a kormány önkényes döntéseiben a rövidtávú politikai célok keverednek sokszor megbukott, zavaros népesedéspolitikai célokkal.

 

Jusson ez eszünkbe minden alkalommal, amikor azt olvassuk a kormány plakátjain, hogy előre, nem hátra. A valóság ugyanis az, hogy ez a kormány az utóbbi időben kifejezetten sokszor hátrál ki a szimbolikusan legjelentősebb intézkedései mögül is, s teszi ezt ráadásul suttyomban, mindenféle önreflexió, őszinte szembenézés nélkül, zavaros és meglehetősen kevéssé tiszteletreméltó célok érdekében. Persze, értem, hogy sokunkkal fordulhat elő, hogy éppen most, épp ez az intézkedés kedvezően érint minket, de az, ahogyan a NER ténylegesen működik, aligha hagyhat kétséget bennünk, hogy hosszabb távon ez a kaotikus és önző politika mindannyiunkat rosszabb helyzetbe hoz, mint amilyenben egy tisztességes kormányzás esetén lennénk.

 

És végül még valami: az összes dolog közül, amit a NER mond nekünk, a legnagyobb hazugság az, hogy az ő ellenfelük Gyurcsány Ferenc és hogy az országnak még mindig a Fidesz és 2006 Magyarországa között kellene választania.

 

Nem arról van szó, hogy a mai ellenzéknek semmi köze nem lenne a 2010 előtti baloldalhoz. Épp ellenkezőleg: nagyon is sok köze van hozzá. Egyrészt, ott van benne Gyurcsány Ferenc és pártja. Igaz, a pártja már 2010 utáni és aligha jöhetett volna létre, ha a NER nem torzítja el a politikai versengés feltételeit, lehetetlen helyzetbe hozva azokat a politikai erőket, amelyek meg akarták újítani a magyar politikát. Aztán ott vannak a szocialisták, akik egykor Gyurcsány Ferencet támogatták. Igaz, rég szakítottak vele és már amúgyis rég nem ők az ellenzék vezető ereje. Aztán ott vannak a liberálisok. Ja nem, velük már csak a NER riogat. Van viszont Jobbik, MKKP és LMP, amelyek kifejezetten a Gyurcsány-korszak ellenzékeként jöttek létre, sőt, az MSZP-Fidesz tandemet próbálták leváltani, de nem tehették, mert... nos, mert a Fidesz elszívta a levegőt az új generációs pártok elől. Ezért jött létre később a Párbeszéd is, amely a Fidesz által kikényszerített ellenzéki összefogás terméke és persze ott van a Momentum, amelynek politikusai mindenképpen érintettek a 2010 előtti korszakban, hiszen vezetőik jelentős része már középiskolás, sőt, esetleg egyetemista volt akkoriban!

 

De persze nemcsak a NER által összekényszerített ellenzék nem ugyanaz, mint a 2010 előtti baloldal, hanem maga az ország sem. A külvilág sem. Aki komolyan azzal riogat minket, hogy a 2010 előtti világot kell lezárni a választásokon, az nem akarja, vagy nem tudja megérteni, hogy a mi világunkban, a mi életünkben mennyi mélyreható változás ment végbe ebben a tizenkét évben. Éljenek ők a múltban, ha nagyon akarnak, de szerintem mi inkább próbáljunk a múltból tanulva, de a jelenben, a jelenért – és persze fél szemmel már a jövőre pillantva élni.