Bocsánat, kissé elérzékenyültem, könny futott a szemembe, megremegett a toll a kezemben, pedig hát sok mindent megéltem, és még itt vagyok 80 év múltával is. Felejthetetlenül fáj, hogy minden igyekezetem ellenére sem tudtam kideríteni sírhelyét, nem tudtam végső búcsút venni tőle. 

Kisgyerekkoromban gyakran mondta apám: „Van értelme az életnek, sok szépet alkothat az ember.” És ezt többször is hallottam a szájából. A kimondott szó pedig lüktetésénél fogva alaposan befészkelte magát a tudatomba, szinte a zsigereimbe égett, aminek később hasznát is vettem eddigi életemben. Ha pályafutásom során meginogtam valami ok miatt, a mondottakra gondolva sohasem torpantam meg. Pedig hát özvegy édesanyám három kis gyerekkel maradt hátra.

Apám mondásának jelentését, sőt jelentőségét természetesen jóval később fogtam fel, de egyértelmű, félreérthetetlen mondandóján öreg fejjel még a mai napon is sokszor elgondolkodtam. De „van értelme az életnek...”, s ezt ő csak tudta. Küzdeni, harcolni, alkotni, hinni, szeretni kell. És ez több mint sorsszerűség, ez maga a „fény”, amely mindig megvilágította életutamat, amelyen 10 éves koromban elindultam, és ahonnan ma sem tértem le.

Mit is tett apám, hogy elvarázsolt? És hogyan tette, amit tett? Miben öltött testet cselekedete, nagyon rövidre szabott élete, amely halála után csaknem 80 esztendővel még most is olyan erőteljesen hat rám? Mintha még ma is élne, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek.

Apámat, apám jóságát, szerető szívét (anyámat lángolóan szerette!) nem lehet elfelejteni. Ő csodálatosan erős ember volt, aki imádva szerette családját, annak minden egyes tagját, és tisztelte embertársait. Egyszerűen és szeretetben élt, emberségesen cselekedett, és igen-igen sokat dolgozott. Öntudatos és bölcs apa volt. Egyszerű munkásként élt, sok mindenhez értett, százféle munkát is elvégzett. Bennünket, gyerekeket (volt egy bátyám és még van egy húgom) sohasem kényszerített egyik munkára sem. Csak úgy észrevétlenül vont bele egy-egy munkába, amit játékként adott nekünk.

Van értelme az életnek?

Soraimmal apámra emlékeztem, de elmaradhatatlanul gondolok arra a sok ezer emberre, akik, mint apám is, életüket áldozták a hazáért.

Kutnyik Pál

Nyitóképünk a Fortepanról való. Budapest, 1945., a Déli pályaudvar lerombolt épülete az Alkotás utcánál, háttérben a Vérmező mellett az Attila (IV. Béla) út és feljebb a budai Vár épületei látszanak. Adományozó: Vörös Hadsereg